Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Korsós Gergő: Medúzanézegetés

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Lukács Flóra: El a tengerhez

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Ide, vissza

Fotó: Nemes Eszter

A vízben több tucat fekete, úszósapkás fejet véltem felfedezni. De rendesen elkolombuszoztam! Még a végére sem jutottam amúgy logikussá váló gondolatmenetemnek, ami megválaszolná a kérdést, hogy mi a fenéért hordanak az emberek úszósapkát az óceánban, mikor rájöttem, hogy azok nem emberek. Hanem fókák.

Bővebben ...
Költészet

Áfra János: Áttörve hullámon, ködön

Fotó: Vigh Levente

Örökségem ezer éve / földből lassan kikeverve

Bővebben ...
Próza

Vajna Ádám: A falu (regényrészlet)

Fotó: Oláh Gergely Máté

Végül pedig biztosan tudnak szerezni a fiúkkal valamit a Szent Rókustól, leginkább valami apróbb testrészt vagy hasonló maradványt, és ha rá hallgatnak, akkor a Szent Rókust választják, mert igaz, hogy a népszerűsége, így, hogy egy ideje nem volt komolyabb pestis, lecsengőben van, de előbb-utóbb úgyis jön megint valami járvány, ez majdnem olyan biztos, mint a Teremtő szeretete.

Bővebben ...
Műfordítás

Cynthia Zarin (f. Nagy Benedek Máté): November

Fotó: Sara Barrett

Mivel tudtam, / hogy én magányra születtem, / úgy döntöttem, téged foglak szeretni: szellem, üldöző — 

Bővebben ...

Böszörményi Márton regényrészlete

Lekapcsolták a reflektorokat. A mocskos folyosók tovább várakoztak az elkerülhetetlen pusztulásra. A bagoly felrepült a korlátról, és eltűnt az éjszaka sötétjében. A patkány egy csatorna felé iramodott. Az utcák ugyanolyan kihaltak és némák voltak, mint korábban. A padon alvó szakállas férfi fogatlan szájából sárga nyál csöpögött.


Meixner Józsefné apoteózisa (részlet)

Meixner Józsefné az ágyában feküdt. Fekete blúz és fekete szoknya volt rajta, kezét összekulcsolta a mellkasán, haja szétterült a párnán, úgy festett, mint valami sötét glória. Szeme lehunyva, egyenletesen vette a levegőt, de a homlokát összeráncolta, szája lefelé görbült, mintha rettentő dühös lenne. Mozdulatlan volt, akár egy halott. A konyhában halkan zümmögött a hűtőszekrény, hallani lehetett, ahogy végigfolyik a vezetékeken a víz. Minden ablak sötét volt a házban, függönyök behúzva, redőnyök leengedve. Az utcán több tucatnyi macska lézengett. Lustán tekeregtek a kukák és lámpaoszlopok körül, padokon, ablakpárkányokon aludtak, a betonon nyújtózkodtak, kerítésekre ugrottak és közömbös tekintettel bámulták a sarló alakú holdat. Emberek nem jártak a közelben, csak a parkból hallatszott némi zaj. Kamaszok beszélgettek és ittak egy pad körül. Körbejárt az olcsó bor és kézről kézre adták a Hubertusos üveget. Görnyedeztek, tekeregtek, térdük reszketett, kapucnijuk takarásában féloldalas, elnagyolt mosoly, a szájak szegletében egy apró pont, egy pici nyálcsepp csillant, hangjuk el-elcsuklott, néha pedig feltört a röhögés. Bugyogott a jókedv, duzzadt az életerő, és ellentmondást nem tűrő magabiztosságuk páncélja mögött bizonytalanságuk sebezhető csontváza reszketett. Gyenge szél fújt a fák között, a lombok sűrűjében csalogányok énekeltek. A park túloldalán is üresek voltak az utcák, a lámpák feleslegesen világították be a kihalt tereket. A Petrovics utca negyedik emeletén még égett a villany az egyik lakásban. Két test mozgott a vékony, bíborszínű függöny mögött. Talán táncoltak, talán verekedtek. Kicsit távolabb, a kórház előtti füves rész egyik betonpadján egy férfi feküdt. Mocskos ballonkabáttal takarózott, szürke szakállába morzsák, zsíros hajába levelek ragadtak. És tovább az utcákon, a tereken, ahol már a lámpák sem világítottak, és teljessé vált a sötétség és a csend, ott állt az elhagyatott színház baljós épülete. A főbejárathoz vezető lépcső fémkorlátján egy bagoly gubbasztott, a lépcső tövében egy patkány a két hátsó lábára állt, és beleszimatolt a levegőbe. Fények gyúltak odabent. Kintről csak narancs derengést lehetett látni, mintha egy pici parázs izzana még egy nagy kupac hamuban. A folyosók falán a repedezett festékréteg alatt mállott a vakolat, az összetört, egykor bézs járólapokat szürke koszréteg borította. A plafont pókhálók takarták, a padlót emberi és állati ürülék pettyezte. A ruhatár fogasain nyakkendők lógtak, úgy néztek ki, mint megannyi funkcióját vesztett akasztófa. A nagy előadóterem bársonyborítású ajtaja résnyire volt nyitva, bentről jött a fény. A nézőtér üres volt, az üléshuzatok megtépázva, a sorok között újságpapírok, sörösüvegek és cigarettacsikkek hevertek szerteszét. A színpadot két oldalról reflektorok világították be. Középen állt a fekete kabátos férfi, széles karimájú kalapban. Kitárta karjait, mintha a keresztre feszítést imitálná. Erre egy másik férfi lépett a színpadra a kulisszák mögül. Meztelen volt, csupán ágyékát fedte kötés. Testét krétapor borította, arcán fehér maszk, amin se száj-, se szemnyílást nem vágtak. Összegörnyedt, fejét leszegte, karját összefonta maga körül, és esetlen léptekkel a színpad eleje felé indult. Aztán megjelent egy nő is, ugyanúgy fehérre mázolva. Ő is előrelépdelt, és ugyanolyan védekező testtartással állt meg ott, mint a társa. Így álltak hárman a színpadon, bal oldalon a reszkető férfi, jobbra a merev nő, középen a feketeruhás, széttárt karokkal. Hirtelen lekapcsolták a reflektorokat, egy pillanatra teljes sötétség ereszkedett a kihalt teremre. Aztán újra kigyúltak a fények, és ketten maradtak a színpadon: a nő és a férfi. Egymással szemben álltak, nagyjából tíz lépés távolságra. A férfi felemelte a kezét, integetett. A nő viszonozta az üdvözlést. A férfi lépett egyet a nő felé, aztán a nő is a férfi irányába. Addig közeledtek egymáshoz, míg össze nem ütköztek. Ekkor a nő hátraugrott. A férfi maszkos arca elé emelte a kezét, és elfordította a fejét. A nő összefonta a karjait a mellkasa előtt, idegesen toporogni kezdett. Aztán leengedte a kezét, és óvatosan megközelítette a férfit, lassú mozdulattal felé nyúlt, és megérintette a maszkját. A férfi kihúzta magát. A nő közelebb húzta magához, összeölelkeztek. Sokáig álltak így, összefonódva, mozdulatlanul. Aztán szétváltak, a nő arrébb vonult, és lefeküdt a színpadra. Hanyatt feküdt, behajlította a lábait. A férfi ugrálni kezdett. A nő felkönyökölt, intett a férfinak, aki odaszaladt hozzá. Aztán leguggolt, és megtámasztotta a nő tarkóját. A nő kapálózott és vonaglott. A férfi a mennyezet felé fordította a fejét. Aztán a nő elterült, nem mozdult. A férfi felállt, és idegesen körbesétálta a színpadot. Mikor visszaért, a nő felpattant, és átölelte őt. Ekkor egy gyerek lépett a színre. Az ő teste is fehér volt, az arcán maszk, odarohant az ölelkező párhoz, és megállt tőlük pár lépésnyire. A férfi és a nő a gyerek felé fordult. A férfi csípőre tette a kezét, a nő lehajolt, és megsimogatta a gyerek maszkját. A gyerek megérintette a nő kezét. A férfi hátat fordított nekik, előresétált, és a színpad szélére ült. Tanácstalanul állt mögötte a nő és a gyerek. A férfi felállt, elsétált a nő és a gyerek mellett, aztán hátrament, és eltűnt a színfalak mögött. A gyerek a földre rogyott, a nő pedig vigasztalni próbálta. Egy idő után megnyugodott, felállt, megfogta a nő kezét. Együtt sétáltak a színpadon. Ekkor előbújt a férfi, kezében széles pengéjű kés. Halkan a sétáló pár felé osont, aztán rávetette magát a gyerekre, leteperte a földre, és magasba emelte a kést. A nő elkapta a férfi karját, megpróbálta visszatartani. A gyerek nem ellenkezett, védtelenül terült el a férfi előtt. A nő átkarolta a férfi nyakát, a penge még mindig a feje fölött, a reflektorok fényében csillogott. A férfi keze megremegett, aztán letette a kést, lehajtotta a fejét, a teste rázkódni kezdett. A nő erősen magához szorította, és ringatni kezdte. Közben a gyerek megragadta a kést. A nő elengedte a férfit, felegyenesedett. A férfi felemelte a fejét, ekkor a gyerek a mellkasába vágta a széles pengét. A nő a maszkos arca elé kapta a kezét. A gyerek két kézzel markolta a kést, erősen lefelé rántotta, és felhasította a férfit a mellkasától a köldökéig. Sötét, sűrű vér borította be a gyereket, a férfi a tenyerében tartotta kifordult beleit. A nő térdre rogyott, fejét a földre hajtotta. A gyerek felemelkedett. A férfi imbolygott, aztán előredőlt, és hangos, gusztustalan csattanással elvágódott a vériszamos színpadon. A nő hang nélkül zokogott. A gyerek levette a maszkját. Arcán nem volt semmi egyedi vonás, egyedül a szeme világított sötéten, mint két feneketlen kút a kietlen sivatag közepén. Végigjáratta tekintetét az üres nézőtéren, aztán meghajolt. Lekapcsolták a reflektorokat. A mocskos folyosók tovább várakoztak az elkerülhetetlen pusztulásra. A bagoly felrepült a korlátról, és eltűnt az éjszaka sötétjében. A patkány egy csatorna felé iramodott. Az utcák ugyanolyan kihaltak és némák voltak, mint korábban. A padon alvó szakállas férfi fogatlan szájából sárga nyál csöpögött. Már a Petrovics utca negyedik emeletén is lekapcsolták a villanyt. A parkból eltűntek a kamaszok, egy üres borosflakont, üvegszilánkokat, néhány cigarettacsikket és egy rózsaszín hányástócsát hagytak maguk után. Néhány macska még az utcán lustálkodott, de a legtöbb már elindult vadászni. Meixner Józsefné mozdulatlanul feküdt az ágyában, egyenletesen szuszogott. De az arca felderült, homlokán kisimultak a ráncok, szája mosolyra húzódott. Egy könnycsepp bukkant elő lehunyt szemhéja alól, végigcsorgott a halántékán, majd a párnán és szétterülő hajára hullott. Úgy fénylett a sötétben, mint egy gyémánt.


Böszörményi Márton 1989-ben született Dunaújvárosban. Jelenleg Budapesten él feleségével és kisfiával.