Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Benkovics Judit: Tíz perc

Fotó: a szerző archívuma

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold: Egy falunak tizennégy meséje

Fotó: Kelemen Kinga

A gyászfalu gyilkosai / magukra veszik a következő éjeket.

Bővebben ...
Próza

Takács-Csomai Zsófia: Extraszisztolé

Fotó: a szerző archívuma

Próbálom felidézni a hetekkel ezelőtti önfeledtséget, de olyan távolinak érzem, mintha sosem lett volna. Arcomat megtörölve a tükörbe nézek. Jóideje mindent más szemmel látok, beleértve magamat is.

Bővebben ...
Költészet

Filotás Karina: Ez a város

Fotó: Besenyei Lili

szél cibálja plakátbőrét, / bordái között lüktet a Duna

Bővebben ...
Próza

Meggyes Viola: Unakit

Fotó: a szerző archívuma

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Bővebben ...
Költészet

Hegedüs Anna versei

Fotó: Tóth Anna

borkán leszek a sufniban / levesznek évente egyszer

Bővebben ...
Költészet

Martzy Réka: lányok

Fotó: Szűcs Anna Emília

darazsakra lépünk néha, / hogy sírhassunk, mert így láttuk

Bővebben ...
Próza

György Alida: Pű, pű, pű

Fotó: a szerző archívuma

Még a tavalyelőtti esés után figyeltem fel rá, hogy mindenki sokkal kedvesebb, ha bottal járok, úgyhogy már inkább le sem teszem. Ha meglátok valakit az utcán, rögtön görbítem a hátam. Olyankor megállnak, érdeklődnek a hogylétem felől. Én meg mondom nekik, hogy egyedül vagyok, nincs segítségem, derekam, hátam, lábam, kezem fáj, de lényeg, hogy egészség legyen.

Bővebben ...
+SZIF

Szita György visszatér: Török Lajos interjúja Győri Péterrel

A 96. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány kiadásában Szita György nyolc kötetből álló bűnügyiregény-sorozatának első három darabja. A szerző neve a mai magyar krimiolvasók számára aligha ismerős. Azok viszont, akiknek a Kádár korszak népszerű irodalma valaha a látóterükbe került, talán emlékeznek arra, hogy Szitának az 1980-as évek végén két bűnügyi regénye is megjelent.

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Bánki Benjámin: izommemória

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kazsimér Soma: Légzőnyílásaimon keresztül először kapok levegőt

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Csízió

Csízió - Kupihár Rebeka: ünnepnapok

 

Szerzőink értik a csíziót!

Öt költőt kértünk arra, hogy értelmezzék a csízió kifejezést. Eredetileg olyan naptárat jelentett, amely nemcsak az év rendjét, hanem jövendöléseket, álomfejtéseket is tartalmazott. Egyfajta kézikönyv volt az időhöz – hiedelmekkel, figyelmeztetésekkel, tanácsokkal. De hogyan értelmezhető ma ez a szó, amely valaha a rendet jelentette? Miképpen szólal meg most, amikor már nem tudjuk biztosan, mihez is rendelhetnénk?

Bővebben ...
Fotó: Riger János

A nádvágó ember

Fazéknagyságú kecskebékák és fekete, nyirkos siklók lubickoltak a gázlók sekély vizében, kijjebb, a nyitottabb, égerfás bozótban vaddisznók csörtettek nyughatatlanul a hajnali órákban, felfalva mindent, ami az útjukba került – ráadásul még ott volt a nádvágó ember is.

A nádvágó ember minden reggel elsőnek ébredt a faluban, korábban a postásnál, de még a péknél is. Ébredés után azonnal biciklire pattant, hogy elhagyja a falut, nem akarta ugyanis, hogy az emberek meglássák. Tudta, rossz ómenként tekintenének rá. A környék völgyeinek települései évtizedek óta alig gyarapodtak: a legtöbb ház üresen tátongott, így nem építettek újakat sem a fészekből kirepülő fiatalok, sem az erre vetődő jövevények, csak elfoglalták a megüresedett épületeket, aztán továbbálltak az első adandó alkalommal. Bár tudták, hogy a nádvágó ember létezik, sokan úgy élték le az egész életüket itt a hegyek között, hogy egyszer sem találkoztak vele – és ők tartoztak a szerencsésebbek közé.

A nádvágó ember útja a falun át vezetett. Mikor végigtekert a főutcán, még az ébredező tyúkok és a hajnali énekesmadarak is elnémultak, és mintha a patak is halkabban csorgott volna az út menti betonárokban. Magányosan élt a völgy északi szegletében, egy eldugott mellékutcában a szőlőskertek alatt. A düledező drótkerítésen futó vadszőlő és a halmokban álló száraz nád szinte teljesen eltakarta a kis vályogviskót, így ha véletlen arra is tévedt volna valaki, életnek semmi nyomát nem találta volna a paréjjal és sűrűszálú perjével benőtt porta körül. Csupán a telek sarkán álló póznára szögelt bádogtábla hirdette fehér, ákombákom betűkkel: NÁD VAN ELADÓ.

A nap általában már elkezdte vörösre festeni a keleti égboltot a lankák fölött, amikor a nádvágó ember az utolsó kilométereket tekerte a víztározó felé. Az út itt kiszélesedett, két oldalán nyárfák és akácok alkottak gyér, csalánnal felvert bozótost, ágaik között jobb kéz felől már látni lehetett a nádas körvonalait, és hallhatóvá vált a kecskebékák kórusának mély, fülsüketítő vartyogása. A falun kívüli madarak valamiért nem foglalkoztak a nádvágó emberrel, mintha nem tudták volna, kivel van dolguk, így a falutól távolodván a világ lassan megtelt zajokkal, illatokkal.

A környék horgászai messziről elkerülték a víztározót. Barátságtalan, sötétvizű, hosszúkás tócsa volt a völgy nyugati felében, körülötte áthatolhatatlan, fűrészes levelű náddal, ami jó mélyre hatolt az óvatlan utazók húsába. Mintha étvágya lett volna, olyan volt az a nád, a tövek között mérgező mocsári liliomok tenyésztek, páfrányok, amik akár egyetlen érintéstől is fájdalmas, vérző hólyagokat okoztak. Fazéknagyságú kecskebékák és fekete, nyirkos siklók lubickoltak a gázlók sekély vizében, kijjebb, a nyitottabb, égerfás bozótban vaddisznók csörtettek nyughatatlanul a hajnali órákban, felfalva mindent, ami az útjukba került – ráadásul még ott volt a nádvágó ember is.

Egyetlen, az útról alig látható, szűk vadcsapás vezetett a tóhoz. A nádvágó ember itt leszállt a bicikliről, és gyalog tette meg a maradék utat a csalánoson át. Pár száz méter után az akác és az aljnövényzet ritkulni kezdett, helyét girbe-gurba törzsű égerek vették át. A nádvágó ember a biciklit az egyik fa mellé fektette a puha, nedves avarba. Nem tett rá lakatot, és el sem rejtette, mivel tudta, úgy se merészkedne utána senki. Oldalára akasztotta a hatalmas sarlót és a kenderkötelet, azzal megindult a nádas felé. Ahogy közeledett a vízhez, úgy erősödött a békabrekegés, a léptei pedig hangosan cuppogtak az egyre mélyülő lapályos talajon.

A környékbeliek szerint a nádvágó ember a halál cimborája. Azt mondják, ott, ahol megjelenik, hatalmas balszerencse következik be. Egyesek szerint a nádvágó ember éjjel meglátogatja azokat a házakat, amik a közeljövőben le fognak égni. Körbejárja a portát, csomózott kenderkötelével leméri a tetőt és a ház falait a tornáctól egészen a fészerig, hogy tudja, mennyi nádat kell majd vágnia a helyett, ami pár perc leforgása alatt porig ég és összeroskad, maga alá temetve mindenkit, aki csak benn alszik a házban. Miután végzett a méricskéléssel, a sarlóját végighúzza a kapu zsarátjain, a kiserkenő szikrákat pedig a nád közé hajítja, és már úton is van a víztározó felé, mielőtt még az első lángok fényt vetnének az éjszakába.

 

Munding Márton 1996-ban született Budapesten. Jelenleg az ELTE kognitív idegtudomány mesterszakos hallgatója.