Csabik

Részletek

Írta: Bajnai Zsolt

A plébános régi Škodájával vágtak neki a reménytelen vidék éjszakájának. A hegyek közötti zegzugos völgyek sokadjára elszegényedő falvai nem sok lehetőséget kínáltak a szórakozásra. Kocsmát, ahol az ugyancsak unatkozó helyiekkel biliárdozni lehetett. Presszót, ahol az aktuális sláger ütemére kivárhatták, amíg egy újabb kifosztott után odaléphettek a játékgéphez.

Orgona hangja verte szét az aprócska faluban az éjszaka csendjét. Ahol a patak völgye kicsit elterpeszkedett a hegynek mondott dombok között, ott állt a párszáz lelkes település egytornyú temploma. Azon a nyári éjszakán nemcsak kusza dallamokat eresztett ki magából a falusi házaknál nem sokkal nagyobb istenháza, de olyan fényárban is úszott, mint csak karácsonykor volt szokás. A porták a templom mellől kapaszkodtak fel a meredek lejtőkön, így nemcsak a harang hallatszott mindenhol, de az is, ha megnyikordult a kétszáz éves fakapu. Az enyhülés reményében nyitva hagyott ablakokon minden házba beszűrődtek az éjszakai mise hangjai.

Előző este Csabi atya nem úgy indult el a szegényes paplakból, hogy hajnal kettőkor misézni fog az egyik rábízott templomban. Csabi őrmester sem tervezte, hogy éjfél után feleleveníti gyerekkori zongoratudását, és életében először templomi orgonán fogja keresgélni a hangokat. Csaba napot indultak ünnepelni a hozzájuk hasonlóan magányos, a környéken gyüttmentnek számító druszájukkal, a fiatal erdésszel.

A plébános régi Škodájával vágtak neki a reménytelen vidék éjszakájának. A hegyek közötti zegzugos völgyek sokadjára elszegényedő falvai nem sok lehetőséget kínáltak a szórakozásra. Kocsmát, ahol az ugyancsak unatkozó helyiekkel biliárdozni lehetett. Presszót, ahol az aktuális sláger ütemére kivárhatták, amíg egy újabb kifosztott után odaléphettek a játékgéphez. Pusztuló kultúrházban rendezett diszkót, ahol a helyi srácok úgy őrizték a falu lányait, mint pulik a nyájakat, és ha úgy adódott, ugyanúgy megkergették a máskor amúgy tisztelt papot, mint a fegyvere miatt félt rendőrt vagy erdészt. Értelmetlenül múlt az idő, fogyott a pénz.

A lakodalom, ahová hívatlan vendégként állítottak be, csak éhüket és szomjukat oltotta. Megtáncoltatták az örömanyákat, koccintottak a kapatos örömapákkal, és ha kérdezték, mindig a másik család vendégeinek vallották magukat. Amikor ráuntak az egészre, kezükben egy-egy tál étellel a kerítés előtt bambuló fejszéseknek szereztek örömet, akik meg se lepődtek, hogy a dülöngélő plébános a részeg rendőrnek adta át a slusszkulcsot.

A semmirekellő éjszaka majdnem véget ért a határfolyóvá tett pataknál, ahol a szükség miatt álltak meg. Csabi atyában a slicce visszagombolása közben tört fel hirtelen ezer év fájdalma, és a szomszéd ország hegyeinek fordulva kezdett irredenta nótákat harsogni. Az őrmester azonnal csatlakozott, sőt néhány perc múlva előkapta szolgálati pisztolyát, és nekiindult a pataknak azzal a szándékkal, hogy akár egyedül is visszaveszi, ami a miénk. Miután elkerülhetetlennek tűnt, hogy fegyveres határsértéssel záruljon az éjszaka, az erdész közbelépett.

Persze később nem emlékeztek, mivel akadályozta meg a területszerzést, ahogy arra sem, mindabból hogyan következett a vallási hovatartozás feszegetése. A pogány erdészről azonban kiderült, nemhogy megkeresztelve nincs, és misén se járt még életében, de gőze sincs a szertartás menetéről. Ennek pedig csak az lehetett a folyománya, hogy a nyári éjszaka közepén Csabi atya kinyitotta a legközelebbi rábízott falu templomát. Mialatt a sekrestyében botladozva a miséhez készülődött, az őrmestert, vitát nem tűrő hangon felzavarta az aprócska templom orgonájához. Amikor pedig felzúgott az első hang, az erdész ott ült a püspöknek fenntartott egyetlen párnázott székben, és bódult fejjel próbált koncentrálni a hosszú szóbeli lábjegyzetekkel kiegészített misére.

A kellemesen hűvös templomban nem az erdész aludt el először, a püspöki székben összekuporodva, a fárasztó éjszaka után. Nem is az őrmester, akit reggel az orgonára borulva találtak meg a helyiek. Hanem Csabi atya, aki a világ minden szabályát meghazudtolva összekulcsolt kézzel, állva szunyókált a templom közepén.

Bajnai Zsolt végzettségei szerint történelem-földrajz szakos középiskolai tanár és újságíró. Előbbi soha nem volt, utóbbit lassan harminc éve műveli. Dolgozott több újságnak, szerkesztett lapokat és könyveket. Civilben – amikor nem ír – az államigazgatásban könnyűzenével foglalkozik. Sokáig gyűjtötte a bátorságot, hogy prózáival a nyilvánosság elég merjen lépni. Eddigi két novelláskötete – A megmozdult világ (2016), Visszaköszönés (2018) – után 2020 tavaszán jelent meg a harmadik, Az eltűnt városháza címmel.