Orbán Krisztina: Dolce far niente

Részletek

Írta: Orbán Krisztina

A víz szinte hideg, a színe pedig tényleg olyan türkiz, mintha üvegben gázolna, lelát a barázdás homokig. Gyengéden átmossák a hullámok. Addig lebeg, amíg fázni kezd, addig csókoltatja magát a nappal, amíg már égeti.

A zuhanyfalat próbálta karmolni, csak menjen végre el. Nyögésekkel biztatta magát. Kegel-gyakorlatokat végzett. Amikor végre utolérte a gyönyör, nem tudta eldönteni, sírjon-e. Ringott volna a koncentrikus hullámokon, de csak az exe lihegését hallotta újra, Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretl-e-hek. A remegés elültével leöblítette a kezét a zuhanyrózsa alatt. Elzárta a vizet, zölden villantak szemébe a csempék. Kilépett a szőnyegre.

Micsoda hiú város, mindig a szebbik arcát mutatja neki! Tíz év után sem érezte magát otthon benne. Az a tér, amit kiverekedett magának, nem terjedt túl az albérlet 45 négyzetméterén. Lassan hagyta maga mögött a háztömböket, az elmúlt másfél évben a sétálás számára testen kívülre helyezett légzéssé vált. Ma azonban pollenektől sűrű levegő nehezedett az utcákra. Vasárnap reggel volt, ilyenkor a föld is fáradt.

Mások gondolatai jutottak eszébe. Talán azoké, akik őt álmodják. A sajátjai közé szivárogtak azok az ötletek, amikre nem ismert rá. Gyűjteni kezdte őket, mindig felírta egy füzetbe, amikor idegen gondolata támadt. A borítón az állt, hogy Mon Desir, ezt a feliratot vésték a villa homlokzatába, ahol évekkel korábban megszállt. Az éjjeliszekrénye fiókjában, biztos helyen őrizte a füzetet, mert hátha egyszer elkéri egy kapuőr a lapokat, hogy továbbhaladhasson.

Lenyűgözte, hogy a lakótelepről elég egy utcányit arrébb mennie, és máris egy orgonaillatú kertvárosba ér. Panelek zárták körül a környéket, ahol szemérmetlen kertek váltakoztak zárt kapukkal, bevont spalettákkal. Ráérős séta, az idejét áldozza bármelyik istennek, amelyik elfogadja, adjon bármit a felajánlásért. Sola gratia, ez szólt a fülébe is. Aznap másfél órába telt kiürítenie a fejét.

Mik ezek a bekezdések? Gyerekkorom óta hiszek a szavakban, de mi van, ha csak azért, mert a felnőttek határozták meg az árfolyamukat? Pirospontot adtak a vonalas füzetbe írt fogalmazásokra Bountyról, a földönkívüliről meg az amerikás keresztapámról, illetve nevettek, amikor az ünnepeken mórikáltam magam. Mama, azóta sem találkoztam senkivel, aki ennyire értékelné a humorom. A korábban csillagos ötöst érő ötletek hogyan válnak papírízűvé, amint leírom őket? Erős a szerkesztés ereje, hatalmas a korrektúra hatása. Nem, ne hidd, hogy tudod, mit firkáltam ide kézzel, egy fapados járat 28C ülésén maszkba szuszogva, hogy eltereljem a figyelmem egy rosszkor kiválasztott könyvről, mert nem ezt, amit most olvasni fogsz.

Két napra rá a reptérről a városba vezető úton, miközben lassan húznak el a busz ablaka mellett öblök és alagutak, utoléri a felismerés, mekkora közhely: a nő, aki lejött a mediterráneumba, hogy az nyissa ki. Azokat látja maga előtt, akiknek szemébe csillant a fény a tenger hátáról, megszédítette őket a dolce vita, és azóta itt járják a kisvárosokat alapanyagért: a vásárokat hófehér ágyneműhuzatért, az eldugott éttermeket a kézzel írt étlap miatt. Barátkoznak, vacsorákat adnak egymásnak, kibeszélik a helyi hivatali ügyintézést és a szégyentelen otthoni politikát. Hogy ez a sziget beszív, megrág, elemekre bont. Aztán arra gondol, hogy gondol, hogy gondol, hogy gondol. Néha elege van ebből, és persze ezt is gondolja.

– Salve!

– Salve!

Nézegetik a lábát a sétálóutcán, mintha kirakatba tette volna, lesi a férfiarcokat. Érdekes, egy városközpont, ahol mintha lennének helyiek is. De a szemek nem siklanak feljebb, mindig csak tovább. Megkóstolja a krokettet, ami itt gyorsétel, ezért forró és papírtölcsérben adják. Fűszeresebb, mint az otthoni, de nehéz megmondani, mit gyúrtak a krumpliba. A következő napokon majd elfelejt ilyet enni, túl sok a helyi kötelező. A pisztácia magasan vezet. Pirított, darabolt, pesztó, fagyi, krém: zöld és erőteljes és pikáns, mégis olyan szikár, mint ez a nyaralás, mint a kövön is megélő pálmák és kaktuszok. Az utcán nagy az élet. Próbálja átvenni a ritmust, miközben a padról azokat nézi, akik kettesével-hármasával szórakozni indulnak a teraszok felé. Sok a rúzs, a naprakész szabás és minta, lendületesek a szandálok sarkai. Történeteket is képzel a látottak mögé. Valakinek a fiúja belegyalogol a csajos estébe, futtában a barátnője szájára csókol, aztán megy tovább a kikötő felé a haverjaival. Robogóval érkezőre csodálkozik rá a ritkán látott nagybácsi, próbál puszit adni a kislányoknak. Első este beleszeret a fior di latte fagyiba. Marad a maszturbálás, kaparja a zuhanyfalat.

Gondolja, hogy gondolja, hogy gondolja a tengerparton is. Hogy nem tudja, mit akar, pedig csak éreznie kellene. Az illat már három utcányira megcsapta, csak az anyaméh meg a könnyek lehetnek ennyire ismerősek. A víz szinte hideg, a színe pedig tényleg olyan türkiz, mintha üvegben gázolna, lelát a barázdás homokig. Gyengéden átmossák a hullámok. Addig lebeg, amíg fázni kezd, addig csókoltatja magát a nappal, amíg már égeti. Csak akkor hagyja ott a strandot, amikor megretten, hogy elalszik a zsongásban, melyből csak az időről időre visszatérő Cocco! kiáltás hallatszik ki.

A rátörő képek főszereplője egy alacsony szőke csaj. A belvárosban sétál, a mellékutcákon keres egy helyet, ahova betérhet. A Discesa dei Guidici kávézói és műhelyei között egy koporsós is elfér. Miután kikéri a pisztáciás fánkot meg az eszpresszót, az asztala mellől belát az üzletbe. A falon jobbra-balra négy-négy fadoboz. A környéken amúgy jellemzően minden második sarkon madonna, a szállása kapuját pedig arról ismeri meg, hogy egy álló faszt és három ikszet fújtak rá. Nem az a kérdés, hogy melyik az olaszok igazi arca, hanem hogy ez miért lenne ellentmondás. A cégéren angyal, az üzlet hátuljában koponya. A nő az ajkához emelt kávéscsészével megborzong, amikor észreveszi, hogy mintha egyenesen belé bámulnának a szemüregek. Mit csinálsz? Mi lenne, ha végre elfogadnál valakit vagy valamit olyannak, amilyen? Ha elengednéd ezt a görcsös irányítást, ők is mire mentek vele. Szinte látja a koporsóban fekvőket. Amott a kövér Giovanni, meghízott, mert jól tartotta a mamma. Szerette a focit, és koszorúér-szűkület vitte el. Antikolt cseresznye. Amott meg egy srác, kereszt a fülében, elképesztően szőrös a kézfeje, az alkarja, mindene, ami kilátszik a halotti öltözékből. Hatszögkoporsó tölgyből, akárcsak a mammáé. Halk szavú, nagyorrú nő volt, mégis mindenki azt hitte, ő parancsol otthon, bele is betegedett az igaztalan szóbeszédbe. Körbekémlel, de senkit nem zaklat fel a pokolból utcaszintre hozott temetkezési vállalkozás. A napilap fölött beszélgető bácsikat biztosan nem, akik, miután lehúzták az eszpresszójukat, indulnak is. A busz enyhén ráz, a könnyszag egyre gyengül, végül a Mon Desir füzetbe írja fel a szőke emlékeket.

A belvárosba visszaérve impulzusvásárol. Az ékszereket, ruhákat egyenesen neki készítették, fel sem próbálja, úgy viszi haza őket. Egy virágzásról elnevezett műhely nem cáfolja meg a nevét: növények futnak a polcok mentén, a falakon vagány nők röplabdáznak meztelenül. Türkiz hajú grafikus fogadja, övé a hely, Rómából jött vissza, hogy a szülővárosában nyisson üzletet. Alacsony, lelkes, tuti nem visel melltartót, a szája rubin. A képek, dísztárgyak nem mind az ő munkái, fiatal, tehetséges művészekkel keresi az együttműködést. A kaspóknak és vázáknak fenékformájú kinövései vannak, a fülbevalók között stilizált vulvák lógnak. Hosszú hezitálás után egy képet választ, a sárga fürdőruhában napozó csajt, aki mellett kerti zuhany áll, a kócos növényzet mögött pedig a szomszédai smárolnak. De mielőtt fizetne, mielőtt kérdéseivel kiszedné Chiarából az egész történetét, a grafikuslány egy üvegtálból húzat vele az apró, masnival átkötött tekercsek közül. Engedelmesen kigöngyöli a papírszalagot, felolvassa a nyomtatott betűket. Balleró. Táncolni fogok. Szereted a zenét? – néz rá Chiara, akit teljesen szíven üt a kihúzott szó, mert ez, mondja, boszorkányság. Így fog alakulni.

– Grazie mille! Ciao!

– Ciao!

Granitát harmadnap kér először. Jéghideg, színe, mint a vér. Összekoccannak a fogai, szinte bűn a délutáni pillesztő napon, a bevásárlóutca tömegének szegülve ez az élvezet. Násznépet lát többet is. Minden menyasszony testén többrétegű ruha, strasszos, fodros, hosszú szoknyák, műszálas öltözékek a családtagokon. Bevárják egymást a templom melletti mellékutcákban, parkolás után. Magassarkúban állnak az idősek is. A nőiesség belülről fakad, de nem árt rásegíteni.

Lefekvéskor feje a párnán. Lekapcsolja a kislámpát, álmodjon már ő is valakit, akire ráhagyhatja ezeket a sejtéseket, csírázzanak inkább benne tovább.

Nem hagyom magam leütni a pályáról. Ha nincs telefonom, ha annyira leégek, hogy a póló is fáj a testemen, ha nem ad vissza a trafikos, akinek a tíz euró túl nagy pénz két egy negyvenes buszjegyért, de már odanyújtotta a cetliket, és most csak néz, hogy ő nem tud mit csinálni az ostoba turistával; ha semmi mást nem tudok írni, csak panaszos üzeneteket az otthoniaknak, akkor is összeszedem magam és több van bennem, mint introspekció, aminek csak kulissza a helyi kultúra. Ha nem tudok a turistabusszal kirándulni a romokhoz, akkor is valami szerves fog születni a papíron, ami nemcsak a fejemben létezik, hanem szín és íz és illat és hőség, nem lehet, hogy ennek a spinének a nyaralásában ne legyen valami fércanyag.

A hazaút előtti napon a katakombák felé tart, amikor a tripadvisoron nem listázott templomra bukkan. Jellegzetes arab-normann stílusban épült, olvassa a brosúrán, a tetején öt piros kupola emelkedik, az egyik a harangtorony. A templomkertbe bevezették a vizet, ennek köszönhetően pálmák keretezik az épületet, amelynek a 12. század óta itt áll némely köve. Az a nő az egyik pillanatban még telefonált, a következőben elkapja őt, hogy lefotózza, ahogy pihen egy boltív alatt. Az omló falakat ellepő könnyezőpálmák nyűgözik le, az elkészült fotón is azokat nézi. Egy-egy levelük angyalszárnynyi. Aztán elindul befelé: a templomhajóba nehéz kapu vezet. Azon belül is csupaszok a falak, valószínűleg nem használják misézésre az épületet. Az ablakokban gaz nő, a fémrács alatt altemplom tátong. A freskórészletről hiányzik a szűz feje, csak a kék köpenye látszik. Egyetlen pad áll az épületben, áhítatra, megfáradt külföldieknek egyaránt ez jut. Leül, onnan bámul fel a kupolákba. Belülről nem rőtek, hanem vakolatszínűek az ívek, de az égre nyitnak, arra szállnak a gondolatai. A templomi csendben visszhangzik az elragadtatás. Ilyen helyen szeretne meghalni. Aztán jöhetnek a Guidici koporsói.

A szállásától két saroknyira jár, amikor meghallja, hogy jazzt játszanak egy lokál előtt. Három helyi zenész. Kiöltözött közönség élvezi a szűk kvinteket, köztük tündéri mosolyú szépkorúak. Az utca túloldalán néhányan bámészkodnak. Úgy dönt, nem lesz egy közülük, felmegy a lakásba, kicsípi magát. Tartozni akar ebbe a városba, bemegy a bárba és rendel egy Aperol Spritzet. Egyedül álldogál, senki sem nézi, vagy aki mégis, az nem viszonozza a mosolyt. Senki nem jön oda egy elérhető nőhöz. A lokál ajtajából hallgatja a jammelést. Új pár lép a táncparkettre, a lány érzéssel mozog, próbálja a fiút is rávezetni a ritmusra. Aztán a nyáriasan elegáns olaszok lassan, kettesével elköszönnek. A banda játszik tovább. Miután befejezik, és megkapják a tapsot, a hegedűs még eljátssza az első sorban ülő nő dalát.

„Szétszeded és összerakod magad egyazon délután” – indul a fejében gyerekkori barátjának monológja.

Elfogy az Aperol Spritze. Amikor sétálni indul az éjszakai városba, nagy a nyüzsgés a kajáldák körül. Olaszország Angliával játszik. Az aszfaltra állított asztalok mind foglaltak, de a járókelők így is megállnak, hogy nézzék a monitorokat, tévéket, vetítővásznakat, elég kettőt lépni, és máris ott egy másik étterem. Fagylaltot vesz, kanalazás közben a kiszolgáló is a tévét lesi az utca túloldalán. Amint elfogynak a vendégek, kiáll a bolt elé szurkolni. Ő azonban otthagyja a bárokat és a kikötő felé tart. Pisztácia és sós karamell. A málló vakolatú épületek tövében szagló szemétkupacok, a falakon graffitik. Erre nem jár senki, pöröghet a szoknyája, nincs, aki lássa. Egy sikátorba sasszézik be. Azért pont ide, mert az itteni Madonna a többinél is giccsesebb. A fénnyel vonja magára a tekintetét. Rács zárja el, a fémre tekert fényfüzérek miatt halványkék függöny világít a nőalak előtt. Az istenanya képkeretébe fotókat tűztek, sok a fiatal arc. Áll mozdulatlanul, de nem csak a szűz miatt. A kegyhely mellett girhes macska, még nem szaladt el, de mosakodni sem mer, minden mozdulatát figyeli.

Állnak ketten és bámulják egymást: két éhes állat. Amíg meg nem riasztja, összetartoznak.

Ébredne inkább fel, akinek ezek a legjobb ötletei.