Kemény István: John Anderson éneke
- Részletek
A magyar posztmodern költészet alfája, akinek tekintélyét fiatal titánok és epigonok növesztik. Dala könnyű, dala édesbús, aktuális felhangjaival, hétköznapi filozófiájával mégis megállásra, leltárra késztet. Legutóbbi kötetének legutolsó verse létösszegző költői hitvallás. Minden kiderül.
John Anderson éneke
Ez itt a mennyek országa, szívem,
egyetlen üres barlangterem,
sok-sok finom por,
egy-egy finom toll,
nem maradt nyom nélkül semmi sem,
itt volt a trónus,
itt volt a kórus,
a levegő tiszta, a két fáradt
fölösleges szkafander leválhat,
le is válnak és elhevernek.
Ez itt a mennyek országa, ilyen,
nyugalom volt mindig ezen a helyen,
a nyomok egyszerű élet nyomai,
nem volt itt rablás,
barbár itt nem járt,
a falakon semmi, csak állatok,
őzek, bölények, szarvasok,
derék vadászcsaládok élnek itt
nem egyszer évezredekig,
alig hoznak be csontokat.
Vidám életünk lesz itt, szívem,
ezen az otthonos, szép helyen,
ott áll a senki,
itt néz a semmi,
hogy is tűnhetne ez sivárnak?
az otthonunknál százszor vidámabb,
mert komorabb helyen nem voltunk soha,
mint az a kiürült gyerekszoba,
ahova beléptünk öregen
a gyerekek nélkül, ennyien,
ezer éve, de két perce sincs,
ott volt a rajzuk,
nem szólt a hangjuk,
jobb, hogy kijöttünk örökre onnan,
megbolondultunk volna benn.
Itt már ne sírjunk, úgyis hiába,
nem követtünk el nagy hibákat,
végigcsináltuk rendesen,
nem lettünk bölcsek,
nem voltunk szörnyek,
a kezeket fogtuk, amíg kellett,
elengedtük, amikor kellett,
nem mulasztottunk el élni sem,
még akár jutalom is lehetne,
hogy élve juthattunk a mennyekbe,
és talán csak annyit kéne tennünk,
hogy beleüljünk a porba együtt
élve és egészségesen,
és aztán elkezdjünk itt várni,
minthogyha történhetne bármi,
a gyerekek nélkül, ennyien,
de bele ne üljünk, csak azt ne.
Mert ez a kedves barlang tényleg
megtette értünk, amire képes
a mennyek országa üresen,
egy-egy finom toll
sok-sok finom por
alatt várt ránk türelmesen,
de nézzünk körül, és lássuk be nevetve:
mégse várhatunk a gyerekekre
egy ilyen disznóólban, szívem!
Tudom, akkor inkább menjek fáért,
ne énekeljek, mint aki ráér
komoran és ünnepélyesen,
mert elkezdtél fázni, én meg ennék,
meg én is fázom, és te is ennél,
és tudom, hogy hosszú az énekem,
unod, és nem is nagyon érted,
hogy mit kell ennyit énekelgetni ezen:
ez a mennyek országa, te is látod,
reggel hozzáfogunk a takarításhoz,
irgalmatlan nagy munka lesz, igen,
kifújjuk innen a port, a könnyűt,
a nehéz tollakat párnákba tömjük,
itt lesz a kórus,
itt lesz a trónus,
és egyszer majd Burnst olvasol nekem,
de ha már most énekelni kezdünk,
nem lesz itt semmi sohasem.
És én is tudom, hogy így van rendjén,
de most már mégiscsak végigénekelném:
csinálok egy kis meleget, szívem.
- Milyen pretextust idéz meg a vers címe és formája? Hogyan kapcsolódik a cím és a forma, a műfaj a létösszegzés témájához?
- Milyen kapcsolatban áll a megidézett műfaj a szöveg narratív elemeivel, vagyis az elbeszélhető tartalommal?
- Milyen metaforák és egyéb nyelvi elemek egymásra hatása teszi korszerűvé az öregedés témáját a versben? Mely nyelvi-stilisztikai együtthatók járulnak hozzá az irodalmi korszerűséghez?
Milyen pretextust idéz meg a vers címe és formája? Hogyan kapcsolódik a cím és a forma, a műfaj a létösszegzés témájához?
Robert Burns egyszerű dalocskája, a megelégedett, boldog öregséget, egy házasság utolsó szakaszát énekli meg mindössze két versszakban. Épp csak fölvillantja egy házaspár egyik tagjának érzéseit, egy képzelt párbeszéd vershelyzetéből. Kemény István ezt a vershelyzetet a házaspár másik tagjának, John Andersonnak a pozíciójából mutatja meg, és erősen aktualizálja is. Egy gyermekeit felnevelt költő („…végigénekelném”) szólítja meg a párját, akinek válaszait szintén a beszélő hangtól tudjuk meg idézetes formában. John Andersson magyar hangjának könnyűszerrel megfeleltethető a biográfiai Kemény István, mivel a költőszerepre és az idős szülő szerepre is történik utalás.
A skót költő az öregedés és létösszegzés gondolatkörét két apró képben metaforizálja (ősz haj, hegymenet-völgymenet). Kemény pedig egy történelem előtti (barlangterem) és egy jövőbeli pillanat (levetett szkafander) utópiáját vetíti egymásra („ezer éve, de két perce sincs”) rögtön az első versszakban a lelki szituáció díszlete gyanánt. A kortárs magyar parafrázis sajátosan kortárs magyar ízekkel gazdagítja a „boldog öregség” sztereotípiáját, leginkább a páros magány és az „üres fészek-szindróma” létérzése felé hangolva el az öregség fogalmához asszociálható jelentéstartományt.
Milyen kapcsolatban áll a megidézett műfaj a szöveg narratív elemeivel, vagyis az elbeszélhető tartalommal?
Az egyszerű Burns-versezet, az énekelhető dalforma és az egyrétű költői képek jól illenek a boldogság, megelégedettség nem túl bonyolult létállapotának kifejezéséhez. A kortárs vers azonban a szülők lelkiállapotának színrevitelével az érzelemnek árnyaltabb skáláját mutatja be, melynek negatív felhangjaira „a mennyek országának” megrajzolt kietlen környezete ráerősít. A vers hangja a szülőpár másik tagjához szólva, többes szám első személyben beszél egy negatív időutazás végpontjából, a túlvilágról. A barlangteremként ábrázolt mennyekbe érkezés helyzetéből indul a beszéd. A mennyek azonban a kontextus duplacsavarjának köszönhetően egy ősközösségi, és haloványan bár, de egy űrbéli táj helyszíneire is emlékeztet. A csevegő, házastársi stílus („Vidám életünk lesz itt, szívem”), léha dalforma ugyanakkor a fókuszba állított téma – tehát az életen át tartó, áldozatos szülői szerep betöltése utáni ürességérzet, a gyerekek kirepülése, az élet kiüresedése, az élet értelmének feszegetése – együtt kísérteties hangulatot szül.
A harmadik versszak végén kiderül, a szülők nem bírják levetni gondoskodó attitűdjüket, a mennyei barlangban is a gyerekek érkezését várják. Itt a szülők egymást az ősember tevékenységeire, rendrakásra, fagyűjtésre, élelemszerzésre biztatják, és csak ezek után helyezik kilátásba Burns verseinek olvasgatását.
„A csinálok egy kis meleget, szívem” – sor a kontextusban átértelmeződik. A férfisztereotípiát és az elemi biológiai szükségleteket (fagyűjtés, meleg, evés) a költői attitűd felé mozdítja („énekelgetés”) a megelőző sor jelentéséhez kapcsolódva „De most már mégiscsak végigénekelném”. Azaz, a meleg itt nem csupán fizikai érzet, hanem, mintha az állítaná John Anderson, hogy a költészet teszi barátságossá, elviselhetővé az életkori válságot.
Milyen metaforák és egyéb nyelvi elemek egymásra hatása korszerűsíti az öregedés témáját. Mely nyelvi-stilisztikai együtthatók szavatolják az irodalmi korszerűséget?
A szerző négy alapvető szimbólum, négy szimbolikus tárgyiasság és négy szimbolikus helyszín köré építi föl az ötszakaszos költeményt. Az első versszakban ezek mindegyike megjelenik, mind a négy tárgy: a toll, a barlang, a szkafander és a por. Mindegyik kép valamennyi másikkal is összekapcsolható. Ezek egyszerre helyszíneket és idősíkokat is jelölnek, végig egymásba fonódnak: gyerekszoba, barlang, menny, világűr. Maga a toll metafora a későbbi versszakok kontextusából kiindulva angyalszárnyból is származhat, így a mennyek országának képzetéhez épp úgy köthető, mint egy barlang aljzatának hordalékához, illetve egy elvontabb síkon a fészekelhagyó gyerekekhez, azaz a gyerekszoba „romjaihoz”.
Bár az első két szakasz a beszéd helyszíneként a mennyeket jelöli ki az első sorban („Ez itt a mennyek országa, szívem.”) – mellyel egyúttal a pretextust, John Anderssonék boldogságát és feltételezhető megigazulását is megidézi – ez a mennyei helyszín mégis egy barlangterem formáját ölti. A barlang szintén sokrétű szimbólum. Jelöli egyszerre a kultúra kezdetét, a védelmet és a lét legalapvetőbb misztériumait, a születést és a halált. Dante Isteni színjátékában a megtisztuláshoz, újjászületéshez vezető hely a barlang: Dante és Vergilius egy barlangon át jut ki a Pokol mélyéről, és jut be a Purgatóriumba.
A mennyei barlang, mint szimbolikus helyszín a szülői lét megdicsőülését vagy pedig általánosságban az élet végét, sőt, az újrakezdést is jelképezheti. A por szócska asszociációs mezeje is versszakonként tágul. Nem csak egy elhagyott, őskori barlang poráról van szó a versben, amely évmilliók és emberöltők elmúlását, elporlását jelzi, a körforgást, azaz a visszatérést egy rég elfeledett, elhagyott élethelyzethez, tehát az újrakezdést. Egyben a homályos látás („sok-sok finom por”) oka vagy az angyali, esetleg a gyermeki élet, a gyermeki ártatlanság nyoma, a boldogság hímpora is egyben. Ezen túlmenően pedig a bűnbánat hamuja, melybe az ószövetségi zsidók beleültek, melye a fejükre szórtak bűnbánat kifejezéseképpen.
A tulajdonképpeni, explicite létösszegzés a harmadik versszakban következik. Kemény István lírai hangjára jellemzően ennek a versnek az alanya is a hétköznapi szókészlet, a hétköznapi mondatformálás eszközével teszi föl a filozófiai kérdéseket. Az önvizsgálat keresetlen hanghordozása erősen ellenpontozza a helyszín különlegességét, ünnepélyességét. Első sorban ebből a feszültségből adódik a szöveg korszerűsége, valamint olyan utalásokból, melyek az öregedés témájának a kortárs magyar közbeszédben gyakran taglalt vonatkozásait hozzák be az értelmezésbe.
A mennyek országának kietlensége, mint a versből kiderül: elhagyottsága utalhat arra is, hogy kevesen jutnak be a mennyekbe, és hogy a versben beszélő szülők kivételesek ebből a szempontból. Burns említése a versben önreferenciális gesztus. A címadó irodalmi szereplő és a vers hangjaként azonosítható John Anderson egyazon fiktív személy –, aki a valóságban természetesen nem beszélhetne, énekelhetne saját megalkotójáról, Robert Burns-ről.
LEXIKON
létösszegző vers
A lírai költemények nagy hányada valamilyen módon összegzi a beszélőnek a világban való létezéshez való viszonyát. Ezen belül szokás megkülönböztetni az életútra konkrétabban visszatekintő költeményeket „létösszegző vers” néven.
szókészlet
Adott szövegekben vagy egyetlen szövegben előforduló szavak összessége, míg a szókincs a szókészletnek egy adott nyelvhasználóra vonatkoztatott csoportja. A hétköznapi szókészlet és nyelvhasználat Petőfi Sándor forradalmi újítása óta stílusteremtő tényező a magyar irodalomban. A hétköznapi szófordulatok és tárgyiasságok szerepeltetése egy költeményben, az élőbeszédből vett szófordulatok, indulatszavak, az emóciókat jelző írásjelek elsősorban a személyességet, a közvetlenséget szavatolják. A hétköznapi szókészlet stílusértékét befolyásolja a kontextus, így akár a szöveg műfaja. A családlíra, a hitvesi költészet verstípusaiban vagy az episztola műfajában kulcsszerep jutott a keresetlennek ható, az intimitást szavatoló képes szófordulatoknak, szólásoknak. A szépirodalom, a költészet többek között ezen az úton, az irodalmi romantika korában juthatott el tömegekhez.
önreferencialitás
Önmaga valóságára utaló gesztus a szövegben.
Robert Burns
(1759-1796), költő, dalszerző. Skócia nemzeti költőjeként tartják számon, az európai romantika egyik meghatározó alakja. Műveinek egy részét skót népnyelven alkotta. Művészetére jellemző az önéletrajzi ihletettség, a közvetlen beszédmód, a dal-forma, a folklórelemek (népdal, népballada) integrálási kísérlete.
Harmath Artemisz 1979-ben született, Budapesten él. Irodalomtörténész, kritikus, tanár. A Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakán, valamint az egyetem főiskolai karának hittanoktató szakán végzett 2003-ban. Doktori disszertációját 2010-ben védte meg az ELTE-n, irodalomelmélet szakterületen, Weöres Sándor költészetének kockázatelméleti megközelítéséből. Fő kutatási területe a XX-XXI. századi magyar líra. Írásai többek között az Alföld, a Kalligram, a Parnasszus, A Vörös Postakocsi, a Tiszatáj folyóiratokban jelennek meg. Kötetei: Kacér romok. A kortárs magyar líráról (Kalligram, 2012.), Szüntelen jóvátétel. Újraolvasni Weörest (Helikon, 2013.)
(Fotó: vs.hu/Hirling Bálint/István Hajdu)
Harmath Artemisz
