Fehér Renátó: Üvegfalú lift

Részletek

Fehér Renátó alanyi költőként az Isten–haza–család értékrend alapfogalmait vizsgálja fölül személyes, gyakran az eddig megtett életutat összegző perspektívából. Garázsmenet (Magvető Kiadó, Budapest, 2014.) című első kötete legérettebb költeményeiben (Határsáv, Üvegfalú lift, Makk Ász) az egyén konkrét léthelyzete és a magyar társadalom állapota közötti múltbeli és jelenbeli átfedésekre koncentrál. A címadó garázsmenet-metafora a múlthoz való kényszerű vissza-vissza fordulást és a másmilyen jövő megvalósíthatóságának kétségét villanja föl. Ez a korokat vagy pedig egyre táguló társadalmi köröket montírozó szerkesztési technika a nyolcvanas-kilencvenes évek lírai fordulójának költészetéből táplálkozik: Marno János, Kemény István és Térey János dolgozta ki az én–család –haza jelentésköröknek egy motívumon vagy motívumcsoporton keresztül történő egybejátszatását. A magyarságtudat időszerű és személyes mibenlétét firtatva Fehér gondolatilag és stilisztikailag leginkább Kemény István nyomdokán jár. Kollégájának Búcsúlevél című verséhez az Üvegfalú lift című költeményben több konkrét idézettel is csatlakozik.

Üvegfalú lift

Egy kicsi ország beszorult az üvegfalú liftbe, amikor

a szerelmét és a kölykét a tetőteraszra először korcsolyázni vitte.

Enuresis nocturna – mondta a laktanyaorvos

            gúnyosan

egy fél szakaszról, azokban a boldog, szép napokban,

            Siklóson.

A későbbi anyám a hajnali busszal járt le hozzád

            hétvégente,

hogy tarts ki. Ha hazaérsz, már várni fog otthon a

            tente, tente…

Ácsorgott órákig, mire egy tiszt kiszólt a porta

            ablakán

fenyegető kedéllyel: Gyere Egérke, gyere

            kicsi lány!

Apa, bácsikák és keresztapák! Tetszettek volna

            a forradalok,

régen. De ötven fölött minek heveskedni? Kudarcot

            vallottatok.

A harmincéves találkozó: már zavart öregurak

            bálja,

harmincháromból húsz paranoid, megtörni is

            gyáva,

és ki-ki óriásbébiként tekint az elsőszülött

            fiára.

Édesapám, szerettelek és megbocsátok, de nem

            siratlak el,

mert te mégsem szülő voltál, csak egy idősebb

            haver.

Csiklandoztál, amikor rég simogatni kellett

            volna,

miattad esett össze minden születésnapi

            torta.

Áttaktikáztad a gyerekkorom (még egy bezárt cukorgyár

            a ködben),

tegnap meg már én is menthetetlen kompromisszumokat

            kötöttem.

És én se látom a hazámat már az ellenfél

            szemében,

sőt nincs is hazám, és a te hazádról sincs meg a

            véleményem.

Muszáj, így szinte bármilyen munkát elvállalok kvázi

            ingyen –

de Apa, mennyit ér neked az, akinek tényleg semmije

            nincsen?

Mert maga az az ország, Apa, ott az üvegfalú

            liftben,

de én már nem a kölyök vagyok, aki hősnek

            hittem.

Elátkozni mégsem fogom, nem fogom

            megtagadni,

mert úgy nevelt, kizsarolta, hogy nincs merszem

            magára hagyni.

A lakása az enyém, de heti egyszer még a sörét is

            kibontom:

vasárnap van, mise után, mi ketten, park, szociális-

            otthon.

Kérdések a szöveghez:

• Melyek a versnyelv uralkodó stílusárnyalatai?
• Milyen nyelvi közhelyeket, ismerős fordulatokat, idézeteket találsz a versben? Mi ezeknek a közös szerepe a költeményben?
• Hogyan újítja meg, milyen perspektívával egészíti ki a szerző a hazafias vers fogalmát?

Melyek a versnyelv uralkodó stílusárnyalatai?

Az Üvegfalú lift című költemény rímes szabadvers. Hétköznapi szókészletét szállóigék, irodalmi idézetek és közhelyek szövik át. A meglepő képzettársítások – mint például a cím alatti idézet üvegfalú liftjébe szorult ország szimbóluma – és keresetlen kinyilatkoztatások összekapcsolása jellemzi, ahogyan a Garázsmenet verseinek zömét.

Milyen nyelvi közhelyeket, ismerős fordulatokat, idézeteket találsz a versben? Mi ezeknek a közös szerepe a költeményben?

A szülők fiatalságának idejébe röpít a nyitó vershelyzet: „azokban a boldog szép napokban” történtek kerülnek nagyító alá. A slágerszöveg folytatása a fülünkbe cseng: „azok a boldog szép napok, ég veled”, így viszonylagossá válik, irónia áldozata lesz ennek a korszaknak a boldogsága is. Az apa katonaságának éve mint a későbbi anya kitartásának korszaka, vagyis mint a női erő, a női szolidaritás éve lepleződik le a szállóigévé vált Vitray-mondat – „Gyere Egérke, gyere kicsi lány!” – által. Az idézet „fenyegető” élt is kap új kontextusától, a női kiszolgáltatottságot (egérke) sugalmazva. De nem csupán a laktanyabeli tiszt kaján felszólítása ez, olvasható a beszélő (a fiú) utólagos drukkjaként. Mintha a fiúval együtt filmet néznénk a múltról és szurkolnánk a szereplőknek, az események jóra fordulásának.

A második versszakban a fiú számon kéri apját, az Apát. Egy politikai szállóigét szegez neki a megszólított apáknak, bácsikáknak és keresztapáknak, vagyis átvitt, metonimikus értelemben a korszak férfiúinak. Antall József korszakos politikai fricskája: „Tetszettek volna forradalmat csinálni” rövidített formában szerepel, így az állítmány hiányzó, infinitív része, valamint a tárgy tetszőlegesen behelyettesíthető marad. Fehér Renátó költészetére jellemzőek a költői kérdésre adott szentenciózus és radikális válaszok, mint például: „Kudarcot / vallottatok.”; „Te mégsem szülő voltál, csak egy idősebb / haver”,vagy ez a Kemény István-idézetet át- és továbbíró kijelentés – „Édesapám, szerettelek és megbocsájtok, de nem / siratlak el.” A kortárs irodalmi idézet új szövegkörnyezetében a fiatal nemzedék és egy vagy két generációval idősebb nemzedék viszonyát vázolja. Megmutatja a fiú pozícióját szüleihez képest, azt, hogy megtörtént az érzelmi leválás. Egyben ismét számonkérő hangot üt meg a vers-én, a felelősségvállalás, az apaszerep vállalásának elmulasztását rója föl őseinek. Ebben a versszakban már nem csupán rokoni szálként értjük a személyközi viszonyt, hanem a közhelynek és az irodalmi idézetnek (is) köszönhetően kiterjesztjük azt egy nemzedék és hazájának viszonyára.

A harmadik versszakban az apa bűnlajstroma következik, valamint a szakasz felétől ennek a fiúra gyakorolt hatása, azaz a nevelés következményei. A félmondatban: „akinek tényleg semmije nincsen” egy aktuálpolitikai közhely („Akinek nincs semmije, az annyit is ér.” [Lázár János]) egy József Attila-parafrázissal lép nászra („Ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek (Kész a leltár). A duplafenekű mondatra egy hétköznapi közhely rímel: „Szinte bármilyen munkát elvállalok”. Ezzel a folytatással a szerző az idézetben is megbúvó kettősséget élezi tovább, a nincstelenség filozófiai és társadalmi vetületeit kapcsolja össze.

Az utolsó versszak a címadó metafora kibontása. Itt lepleződik le igazán, hogy azonos mondat alapján nemcsak egy apafigurát képzelhetünk el, hanem országos, társadalmi és történelmi tényekre kell asszociálnunk. Az előbbi az utóbbinak válik a metaforájává. Explicit a fiú kijelentése a közelmúltról: „Nem fogom megtagadni”, majd ezt a sarkos, a közhelyesség felé mutató állítást egy plasztikus, a hétköznapokat idéző allegóriával oldja, mely a tágabb jelentésmezőt (haza) ismét a személy (az apafigura) irányába szűkíti – bár nem törli el a tágabb körű értelmezhetőséget sem: „A lakása az enyém, de heti egyszer még a sörét is / kibontom.” A verszáró mondat határozóragokat nélkülöző felsorolása minden nosztalgia lehetőségét eltörli, és egy közös családi csöbör, patthelyzet egyensúlyi állapotát festi föl groteszk színekkel.

Hogyan újítja meg, milyen perspektívával egészíti ki a szerző a hazafias vers fogalmát?

Nem csak egy-egy sort idéz meg és ír át a költő Kemény István művéből. A Búcsúlevélben fölvetett téma parafrázisaként, mintegy intertextuális válaszképpen, saját hitvallásként olvasható az Üvegfalú lift. Fehér Renátó egy Keményénél fiatalabb nemzedék tagja, így az ő művészi perspektívája egy generációs nézőpontváltást is képviselhet. Ennek a hazafiságnak a kiindulópontja, hogy nincs vagy nem lehet szükség a múlt megtagadásra. A történelmi fiaskók ugyanúgy az örökség részei, mint a magyarság motiváló tényezői. Tehát, a fiú nem lép ki a kapcsolatból, illetve nem zárkózik el olyan radikálisan ősétől/hazájának társadalmától, mint a Búcsúlevél beszélője. Ez a következtetés már abban a költői gesztusban is benne rejlik, hogy az „Édes hazám szerettelek” szókapcsolatból a hazát Fehér Édesapámra cseréli. Kemény versében a haza metaforája egy „nénike”, tehát nem vérségi a metaforikus kapcsolat a beszélő és hazája között. A társadalom, a magyarság problémája, a személyes és kollektív örökség terhe is konkrétabb az Üvegfalú liftben, mint a költőelőd művében. A kezdő sor, valamint a költői képek alapján is az infantilizmus, a felelőtlenség „bűnére” lehet következtetni.

LEXIKON:

Vershelyzet: Azoknak a körülményeknek az összessége, amelyben a versbeszéd elhangzik. A vershelyzet lehet a vers-én, illetve a versbeli szubjektum megnyilatkozásának ideje, helye, a beszélő pozíciója.

Közhely: más néven frázis, gyakran használt, elkoptatott szó vagy kifejezés. Ha mértéktelenül elszaporodnak beszédünkben a közhelyszerű sablonok, ha általánosságokat mondunk az egyéni helyett, nem közlünk valódi információt. Terjengős lesz a stílusunk, csak nyilvánvaló igazságokat hangoztatunk. A közhelyek mindenhol jelen vannak: a nyilvános beszédben, a sajtó nyelvében és a mindennapi társalgás nyelvében is.

Parafrázis: görög–latin eredetű szó, jelentése: hozzámondás, kifejtés, körülírás, átdolgozás, átfogalmazás. Egy irodalmi mű tartalmilag hű átírása az értelmezés, a népszerűsítés szándékával, vagy valamilyen művészi hatás elérése céljából. Tágabb értelemben minden szabad átköltés, fordítás parafrázis. A parafrázis kiindulópontja egy másik mű, melyet az alkotó újraértelmez olyan módon, hogy az eredeti szöveg felismerhető marad az újonnan létrejövő alkotásban.

Intertextualitás: Szövegköziség. A különböző szövegek között kimutatható funkcionális vagy referenciális hasonlóság, esetleg azonosság. Szövegalkotó, szövegátalakító eljárásként valamely szövegbe szó szerint vagy célzásszerűen (célzás, allusio) beépített másik szöveg. A terminust Julia Kristeva vezette be 1966-ban annak a részben korábban már Mihail Mihajlovics Bahtyin által is felfedezett jelenségnek az elnevezésére, hogy bármely irodalmi szöveg kapcsolatban van minden korábban megszületett irodalmi szöveggel.  Az alapjelenséget Gerard Genette transztextualitásnak nevezi, és ezen belül öt kategóriát különböztet meg:

-  intertextualitás (egy szöveg jelenléte egy másikban);
-  paratextualitás (az inter- és intratextualitás közti átmenetet jelenti, pl. szöveg-cím; szöveg-mottó viszony; stb.);
-  metatextualitás (a kommentárok, kritikai szövegek kapcsolódási módja);
-  hipertextualitás (abban az esetben, mikor a pretextus egészét érinti az új szöveg egésze, pl.: imitáció, paródia, folytatás, stb.);
-  architextualitás (műfaji-műnemi kapcsolatok).

Groteszk: Esztétikai minőség. A komikumnak az a fajtája, amelyben a szélsőségesen ellentétes elemek egybefonódása kelt nevetséges hatást. (A szó eredete: grotta = barlang.) Az egyik elem minden esetben valamely riasztóan torz, rút vagy félelmet, borzalmat keltő vonás, amely másfelől mulatságos, kedves, bájos vagy kicsinyességével komikus elemekkel ötvöződik.

 

Harmath Artemisz 1979-ben született, Budapesten él. Irodalomtörténész, kritikus, tanár. A Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakán, valamint az egyetem főiskolai karának hittanoktató szakán végzett 2003-ban. Doktori disszertációját 2010-ben védte meg az ELTE-n, irodalomelmélet szakterületen, Weöres Sándor költészetének kockázatelméleti megközelítéséből. Fő kutatási területe a XX-XXI. századi magyar líra. Írásai többek között az Alföld, a Kalligram, a Parnasszus, A Vörös Postakocsi, a Tiszatáj folyóiratokban jelennek meg. Kötetei: Kacér romok.  A kortárs magyar líráról (Kalligram, 2012.), Szüntelen jóvátétel. Újraolvasni Weörest (Helikon, 2013.)