Parti Nagy Lajos: Akkor az ember lángban áll könyékig

Részletek

(Riskó Gábor felvétele)

Parti Nagy Lajos

Akkor az ember lángban áll könyékig

akkor az ember lángban áll könyékig 

rettegni kezd úristen el ne múlj 

s rettegni kezd hogy sért e könyörgés is 

hiszen szabad vagy múlhatatlanul 

akkor az ember mint újságpapír 

megáll a tűzben ferdén feketén 

ég az arcán az ólom mint a zsír 

a napra cseppent üdvözültekén 

ez a szonett is úgy fordul feléd 

hogy nem egészít és nem is egészül 

kerek szerelmem szép malomkerék 

hol életem maroknyi lisztje készül 

a rettegésem mért is értenéd 

forog forog patakja hangja nélkül

Kérdések a szöveghez:

• Milyen hangnembeli és grammatikai sajátosságok okozzák, hogy egy szokásos téma és vershelyzet (szerelem, szerelmi vallomás) előadásmódja szokatlanul hat?
• Melyek a kulcsmotívumok? Milyen szakaszokra tördelhető a szöveg a kulcsmotívumok alapján?
• Melyek a szokatlan (bizarr) szópárosítások?
• Mit mondanak a kulcsmotívumok (és az egyéb vizuálisan elképzelhető képek) a beszélő és a megszólított viszonyáról?

Milyen hangnembeli és grammatikai sajátosságok okozzák, hogy egy szokásos téma és vershelyzet (szerelem, szerelmi vallomás) előadásmódja szokatlanul hat?

A kilencvenes évek emblematikus, nyelvjátékos költőjének már-már klasszikussá vált szerelmes verse ez a nyolcvanas évekből, a Szódalovaglás kötetből (1980-90). Petrarcai szonett formája rejtett, mivel a szöveg nincs szakaszokra tördelve. Parti Nagy ebben a versciklusában is, mint általában, teljesen elhagyja a központozást – beleérve a nagy kezdőbetűk használatát – és a címet. Ez a két, a nyomdaképet (tipográfia) is meghatározó döntés a szerelmes versekhez társított emelkedettségtől fosztja meg a szöveget. Mintha alkalmi jegyzetet, cédulát olvasnánk. A beszéd többek között a költő egész költészetére jellemző tagolatlanság (nem egyértelmű mondathatárok) miatt hat esetlegesnek, sutának. A szonett forma bonyolultsága, ünnepélyessége és időtállósága tehát feszültségben áll a szerelmi vallomást tevő hangnak (a vers énjének) a nyelvi töredezettségben megnyilvánuló zavarával, megrendültségével.

Melyek a kulcsmotívumok? Milyen szakaszokra tördelhető a szöveg a kulcsmotívumok alapján?

Az első két szakasz a láng és az égés toposzai valamint a himnuszokra jellemző fohász/könyörgés megszólalásmódja köré szerveződik. A két második szakasz forgás és egész-ség motívumait a malomkerék toposza fogja össze. A malom szerelem, a szerelmi egyesülés helyszíne és szimbóluma a népi kultúrában. Az ólom és az üdvözültek szavak az ólomüveg ablakot juttathatják eszünkbe, ahhoz pedig a templomot, szakralitást asszociáljuk. Az össze nem illő tárgyiasságok, fogalmak (ég […] mint a zsír; napra cseppent üdvözültek; szép malomkerék) himnikus (szöveg)környezetbe kerülnek. Ez a szerelmi érzés emelkedettségét csempészi a roncsolt testképről tanúskodó versvilágba.

A költői képek magasztosság és roncsolódás kettős vonzásában állnak. A szokásos szerelmi toposzok (malom, láng, patak) azonban szokatlan módon a félelem emberi érzésével társulnak (rettegni kezd, rettegni kezd, a rettegésem). Ez a párosítás visszaadja a hangütés (a roncsolt grammatika által visszavont) emelkedettségét. A vers a bizarr szófordulatok ellenére éppen ezért megrendíteni is képes.

Melyek a szokatlan (bizarr) szópárosítások?

lángban áll könyékig; az ember mint újságpapír; ég az arcán az ólom; napra cseppent üdvözültek; szép malomkerék

Mit mondanak a kulcsmotívumok (és az egyéb vizuálisan elképzelhető képek) a beszélő és a megszólított viszonyáról?

A vers vizuális vezérmotívumai alapján a megszólaló énről elmondható, hogy áldozattá válik, vizuálisan a roncsolódás, töredezettség állapotában van: lángban áll; megáll ferdén, feketén; ég az arcán, életem maroknyi lisztje, hangja nélkül.  A versén külalakja (metaforikusan) az én szégyenérzetét, kisebbségi érzését sejteti.

A posztmodern irodalomra is jellemző, hogy a vers énje mintegy kívülről utal (kiutal, visszamutat) a beszédhelyzetre, a vershelyzetre. Ez az önreflexivitás. Itt rámutatással (deixis) társul: ez a szonett is úgy fordul feléd. Vagyis szó van az általunk éppen olvasott szövegről mint udvarló gesztusról. Ezzel a versén eltávolítja magától a szituációt, kívülről néz rá. A malomkerék metaforája a forgás mozgásában kapcsolódik össze a megszólított (feléd) felé fordulással. A kerék azonban önmagában kerek, egész, önmagában forog. Az utolsó sorban nem lehet eldönteni, hogy a hangja nélkül szókapcsolat mire vonatkozik (a malomkerékre? a patakra?) Az ének a másikhoz való tényleges kapcsolódásra nincs is szüksége a működéshez, vagyis a szerelmi érzéshez/beszédhez. A szerelmet (malomkerék) hajtó patak (hajtóerő, a szeretett személy?) néma (hangja nélkül). Az önmagába visszatérő mozgás, alkotói folyamat (a saját farkába harapó kígyó emblémája) a posztmodern irodalom egyik toposza.

Lexikon:

petrarcai szonett

Petrarca Daloskönyvében a leggyakrabban alkalmazott versforma. A szonett forma már korábban is közkedvelt volt, de Petrarca olyan tökéletes formaérzékkel kezelte, hogy a több variációban is elterjedt versforma általa használt változatát petrarcai szonettnek nevezték el. A petrarcai szonett két négysoros versszakból (kvartina) és két háromsorosból (tercina) áll. Rímképlete: abba abba cdc dcd, a sorok szótagszáma 11. A vers szövegének fontos belső szerkesztési elve az ellentétezés.

központozás

Az írott szöveg tagolása írásjelekkel. Írásban az írásjelekkel jelezzük a beszéd ritmusát, tagolását. Az írásjelek funkciója a mondatok tagolása és egymáshoz kapcsolása, a beszéd olyan sajátosságainak a jelölése, amit a betűk nem fejeznek ki önmagukban, pl. (hangsúly, hanglejtés, szünet, érzelmek, ritmus stb.)

bizarr

Esztétikai minőség, a humor egyik formája. A bizarr humorban szélsőséges elemek kerülnek egymás mellé. Hatásuk meglepő, azonban ez a hatás nem hátborzongató, hanem kedélyes, derűs.

nyelvi töredezettség

Grammatikailag szándékosan rontott nyelv.

önreflexivitás

A szerzői szerepben föltüntetett én (szubjetum), olykor a közvetlen érintkezés beszédhelyzetének látszatát keltve megszólítja olvasóit.

toposz

Görög eredetű szó (toposz = hely + logosz = szól). Közismert, különböző korokon átívelő költői kép, írói fordulat, cselekményelem. A hozzá kapcsolódó érzetek is mindenkor rokonjellegűek. A modern irodalomtudomány szóhasználatában a toposz irodalmi művek sorában fellépő azonos vagy hasonló jelentésű szövegrész.

Harmath Artemisz 1979-ben született, Budapesten él. Irodalomtörténész, kritikus, tanár. A Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakán, valamint az egyetem főiskolai karának hittanoktató szakán végzett 2003-ban. Doktori disszertációját 2010-ben védte meg az ELTE-n, irodalomelmélet szakterületen, Weöres Sándor költészetének kockázatelméleti megközelítéséből. Fő kutatási területe a XX-XXI. századi magyar líra. Írásai többek között az Alföld, a Kalligram, a Parnasszus, A Vörös Postakocsi, a Tiszatáj folyóiratokban jelennek meg. Kötetei: Kacér romok.  A kortárs magyar líráról (Kalligram, 2012.), Szüntelen jóvátétel. Újraolvasni Weörest (Helikon, 2013.)