A vállalkozás nehézségei – irodalmi folyóiratok lapszemléje 2023 őszén
- Részletek
- Írta: Pótor Barnabás
„A kezdet kínja jelzi a vállalkozás nehézségét.”
(Földényi F. László)
A vállalkozás nehézségének súlya akkor válik igazán érezhetővé, amikor az őszi folyóirattermésben a kerek évfordulóhoz kapcsolódóan az októberi Kalligram és a novemberi Jelenkor is Borbély Szilárd életművének szentel hosszabb-rövidebb egységeket, korábban nem közölt, hagyatékban maradt szövegeket is publikálva. De felkelti az érdeklődést Bodor-blokkjával a novemberi Alföld, valamint Csiki László Éjféli taxi című versének dedikált Köpönyeg rovatával, illetve Áfra János és Juhász Tibor beszélgetésével a szintén ehavi Eső is, hogy csak néhány példát említsek azon folyóiratok közül, melyeket átfutottam a kezdeti orientáció során.
Választásomat, szelekciós elveim kialakítását végül – sajnos – olyasvalami könnyítette meg, ami kevésbé függ össze a folyóiratok belbecsével, ugyanakkor e szempont nélkül 2023-ban nehéz a magyar irodalmi folyóiratkultúráról beszélni. E folyóiratszemle megírására való felkérés ugyanis egybeesett a Nemzeti Kulturális Alap és a Petőfi Kulturális Ügynökség kulturális, irodalmi, print és online folyóiratok működésére a nyár folyamán kiírt pályázatainak eredményhirdetésével, mely során több, áldozatos és nívós szakmai munkát végző lap maradt (részben vagy teljesen) támogatás nélkül. A probléma persze ennél jóval komplexebb, és nyilván vita tárgya lehetne, hogy egy hazánk méretű országban valóban szükség van-e ennyi, részben vagy egészében állami finanszírozású irodalmi folyóiratra. A továbbiakban azonban reményeim szerint sikerül amellett érvelnem, hogy az itt bemutatott orgánumok nélkül bizonyosan szegényebb volna a hazai irodalmi folyóiratkultúra, s talán nem demagógia azt állítani, hogy a megmaradásukhoz, működésükhöz elegendő nagyságrendű összegeket jóval nagyobb haszontalanságokra is elköltenek az államkasszából.
Bevallom, egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy a következő pályázati kiírás során indulni szándékozók közös okulására az NKA Szépirodalmi Kollégiumának nyilvános döntései alapján három legmagasabb összeget kapott folyóirat friss lapszámait válasszam ki a szemléhez, végül azonban három olyan orgánumot – a Műútat, a Nincs online folyóiratot és a Prae folyóiratot – választottam, melyek nem, vagy kevés támogatáshoz jutottak, illetve eleve limitált forrásokból működnek.
S bár korábban azt írtam, hogy az ilyesformán kialakított szelekciós elveim kevésbé függenek össze a folyóiratok belbecsével, viszont szerencsére e téren semmiképpen sem kellett kompromisszumokra kényszerülnöm, hiszen mindhárom folyóirat kiválasztott lapszáma magas szakmai színvonalat képvisel, illetve számos eddig számomra kevésbé ismerős, izgalmas témára, jelenségre, szerzőre, életműre irányították rá a figyelmemet. (A válogatásból sajnos így is kimaradtak olyan folyóiratok, melyek szintén nem jutottak forráshoz, pedig megérdemelték volna. A teljesség igénye nélkül elég csak az Apokrifot vagy az Új Forrást említeni.)
(Műút 2023/090 – Hollandia / Petőfi 200 / Nádas / Lator László)
Bár a szerkesztők kérése a magyar nyelvű irodalmi és kulturális folyóiratok októberi-novemberi számainak szemlézésére irányult, a szeptember utolsó napjaiban megjelenő 090-es számú Műút talán még beleférhet a merítésbe. Mindhárom általam választott lapszámra igaz, hogy valamilyen markáns, tematikus hívószó köré épülnek, a Műút és a Prae esetében ennek pedig vélhetően a finanszírozással is összefüggő okai vannak: a miskolci székhelyű folyóirat lapszáma például a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál holland díszvendégsége alkalmából a Holland Királyság Budapesti Nagykövetsége, valamint az ELTE és a KRE néderlandisztika tanszékeinek anyagi és eszmei támogatásával valósulhatott meg. A holland irodalom mellett a Műút a Petőfi-bicentenáriumnak, a tavaly 80 éves Nádas Péternek, illetve az idén elhunyt Lator László életművének szentel hosszabb-rövidebb blokkokat. A lapszám szépirodalmi anyagát Rakovszky Zsuzsa többszólamú, apokaliptikus képeket láttató, zárlatában Pieter de Hooch holland zsánerképfestőt megidéző hosszúverse nyitja, majd Egressy Zoltán „fagyosan szép” költeménye, illetve Vágvölgyi B. András pszichedelikus rövidprózája következik, hogy aztán rögtön átvegyék a szót a (többnyire kortárs) holland költők, írók. Akik közül egyébként többen magyar felmenőkkel rendelkeznek: Arjaan van Nimwegen édesanyja, illetve Emy Koopman egyik nagymamája egyaránt gyermekvonattal érkezett az 1920-as évek környékén Hollandiába (az első világháborút követően egy nagy humanitárius akció keretében sok rászoruló magyar gyerek került Nyugat-Európába, akik közül később sokan ott is maradtak), míg Rogi Wieg szülei ’56-ot követően emigráltak – az ő írásaik származásuk, családjuk múltjának ezen vonatkozásaival vetnek számot. A migráció, az emigráns-lét, a családi múlt jelentette identitás kérdései hangsúlyosan megjelennek Anna Vegter, Rutger Kopland, a curaçaoi származású Radna Fabias, az iraki születésű Rodaan Al Galidi, és a szüleit a Holokauszt következtében elvesztő Hanny Michaelis verseiben is, míg Esther Naomi Perquin és Maarten van der Graaff szövegei a kérdőív, illetve a szerződés formai jegyeit és nyelvhasználatát megidézve beszélnek különféle traumákról. A fordításokért Gera Judit, Réthelyi Orsolya, Tapfer Klára, Ittzés Ambrus, Daróczi Anikó, Szabó T. Anna, valamint az ELTE és a KRE néderlandisztika szakos hallgatói felelnek. A lapszám vizuális arculata pedig Hans van der Meer holland fotóművész a rendszerváltozás előtt nem sokkal Budapesten készült képeiből áll össze, melyek tavaly év végén a Capa Központban voltak láthatóak. A szépirodalmi szövegek mellett két értekező prózai írás is helyet kapott a lapszám holland egységében: Krupp József tanulmánya Ilja Leonard Pfeijffer holland író Grand Hotel Europa című, az Aeneist az európai kulturális örökség és a migráció felől párbeszédbe léptető esszéregényének olvasásához hozza meg a kedvünket, Kőrizs Imre pedig a hazai nédelandisztika tanszékek közös, hiánypótló vállalkozását (A holland nyelvű irodalom története, Osiris, 2022.) mutatja be recenziójában.
A Petőfi 200-hoz kapcsolódóan az írásom elején már megidézett Földényi F. László érzékeny Felhők-elemzésével folytatódik a Műút lapszáma, melyben a szerző – kiemelt figyelmet szentelve az első, 1846-os kiadás tipográfiai megoldásainak – meggyőzően érvel amellett, hogy a versciklus korát megelőző lírai hangot szólaltat meg, melyről méltán állítható, hogy szinkrón kerül egy polcra a korszak legnagyobb európai költői teljesítményeivel: Heinével, Baudelaire-rel vagy eppen Emily Brontë-val. A Nádas 80-hoz kapcsolódik Bazsányi Sándor, Dömötör András, Gergye Krisztián és Jákfalvi Magdolna kerekasztal-beszélgetése, melyben a résztvevők Nádas színházát (színikritikáit, drámáit, a színházról alkotott felfogását) járják körül, az egyik legfontosabb kortárs drámaíróként rögzítve pozícióját. A Károlyi Csaba által jegyzett Nádas-interjúkötet kevésbé nyeri el a tetszését Melhardt Gergőnek és Szemes Botondnak, akik négykezes, dialogikus kritikájukban mutatnak rá a kötet vakfoltjaira, hiányaira. A lapszám legutolsó egysége a nyáron elhunyt Lator Lászlónak állít emléket a költő gyerekkorában, Tiszasásváron készült fényképek és a hozzájuk kapcsolódó kommentárok, valamint Ferencz Győző és Várady Szabolcs nekrológjainak közlésével.
(Nincs online folyóirat – UNDERGROUND)
A Nincs látszólag kissé kilóg a sorból, legalábbis egy jóval rövidebb múltra visszatekintő és alapvetően online térben működő folyóiratról van szó, ugyanakkor mélyen szimpatizálok minden olyan kezdeményezéssel, ami olyan eltökélt fiatalokhoz fűződik, akik jobbára források nélkül, lelkesedésből dolgoznak, így sajnáltam volna, ha kimaradnak a szemléből. Már csak azért is, mert a Nincs októberben megjelenő lapszáma az underground címszava köré szerveződik, mégpedig úgy, hogy nem támaszt magával szemben definíciós kötelezettséget, melynek során normatívan kijelentené, hogy mit is jelenthet 2023-ban az underground, hanem ehelyett a fogalomban rejlő polifóniát igyekszik hanghoz juttatni azáltal, hogy számos, nemcsak szűken értett irodalmi, de a társművészetekhez sorolható (vagy éppen crossover-jellegével egyedi) jelenséget, irányzatot, műfajt, projektet, csoportosulást mutat be, olyanokat, melyek alapvetően talán kevésbé közismertek.
A folyóirat összművészeti jellege már az első, a Fade in/out című projektnek szentelt egységben érvényesül, ahol feltörekvő zenészek alkotásaira – melyek egy-egy QR-kód segítségével érhetőek el, és a black metaltól a lo-fi-ig terjedő skálán mozognak – írt versek olvashatóak, kritikusok vakreflexióival. A versek közül Bánfalvi Samu és Endrey-Nagy Ágoston szövegeit emelném ki, melyek a vonatkozó zeneműv(ekk)el is izgalmasan működnek együtt, a vakreflexiók szerzői közül pedig Pinczési Botond lehet a – Szamosvári Bence verscímét alludálva – rendőrfőkapitány szeme fénye, akinek vakon is sikerült eltalálnia a vers szerzőjét. És kifejezetten erősek Horváth Eve budapesti helyszíneket bejáró, rezignált versei is, melyek közvetlenül a Vendégségben című rovat előtt állnak, amiben a Háttérzaj kollektíva és a FISZ-műhely tagjai mutatkoznak be. A több esetben inkább kísérletező, még talán kevésbé kiforrott szövegek között találhatunk azért bőven ígéretes darabokat is, elég csak Gere Sára Dominika, Leczo Bence, Bíró Erika vagy Csiby Édua írásait megemlíteni.
A kritikarovatban egyaránt 2-3 évvel ezelőtt megjelent könyvekről esik szó, ugyanakkor mégsem állítható, hogy tét nélküli volna a kötetek viszonylag kései szemrevételezése, hiszen a kritikák egytől-egyig reflexív viszonyt alakítanak ki a recepcióval, és minden esetben elmélyült, szempontgazdag elemzését nyújtják az adott műnek. A Nemes Z. Márió vegyes, főként képzőművészeti tárgyú írásait egybegyűjtő Ektoplazmát Horváth Anna Flóra vizsgálja alaposan. Károly Dorina Nős tények című, a párkapcsolati témákat, a szakítást innovatív lírapoétikai eszközkészlettel színre vivő kötetét Nyerges Csaba, míg Iveta Merglová Ema elvan című, a befogadónak nagy játékteret engedő képeskönyvét Gregor Lilla veszi figyelmesen górcső alá. A rovat zárásaként pedig Kusztos Anna elemzi a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj tavalyi első helyezettjét, Hegedüs Vera ostoba című könyvét.
Pozsgai Anna Flóra az ArtMan Egyesület testi fogyatékossággal élőket és épeket egyaránt a színpadon szerepeltető művészeti gyakorlatát mutatja be az Átváltozás című előadásuk mikroelemzésén keresztül. A tanulmányban benne maradt néhány olyan szakasz, amely utal rá, hogy a szöveg egy hosszabb írás kivonatolt változata lehet, ebből adódóan nincs minden felmerülő szempont kellően kifejtve, de Pozsgai egy fontos területre irányítja rá a figyelmet, hasonlóan Végh Eszterhez, aki az újcirkusz (vagy kortárs cirkusz) irányzatát járja körül alaposan.
Nagy fába vágja a fejszéjét Szegedi Fanni amikor a technóról értekezik, és bár bevallottan személyes-szubjektív alapállásból indul ki, csak belekap a felvázolt, izgalmas tendenciákba, így sajnos nem kapunk átfogóbb képet sem a nemzetközi, sem a hazai technotörténetről, sem például a kialakult alműfajokról. Hasonló okokból érzem kihagyott ziccernek Szabó Benedek esszéjét is, aki a Fortepan fotógyűjteményéből válogatva mutatja be néhány legendás budapesti alternatív szórakozóhely – a Vittula, a MERSZ Klub, a Kisüzem és a Tilos az Á – épületének korábbi állapotát: egy részben helytörténeti fókuszú, az épületek történetével a kezdetektől számot vető kutatás izgalmas lehetősége is megbújik a dolgozatban.
Lendületes, a műfaj történetére és számos érdekes különlegességre is kitérő beszélgetésben mutatja be a Stay Brutal! című szépirodalmi metálantológiát Fülöp Barnabás és Márki Miklós „Bigfoot”, míg Liptai Melitta a Hallgató Magazinnál szerzett pozitív tapasztalatairól számol be. Zárásként két feltörekvő képzőművészt – Borenich Dalmát és Januško Klaudiát – mutat be Agócs Gyöngyvirág, utóbbi, a MKE festő szakos hallgatója felelős a lapszám impozáns borítójáért is.
(Prae 2023/2. – Lengyel riportirodalom)
A Prae folyóirat, a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával megvalósuló friss lapszáma – melyért hálával tartozom a szerkesztőknek, hogy a nyomdába küldéssel párhuzamosan rendelkezésemre bocsátottak – a lengyel riportirodalmat állítja középpontjába. A vasfüggöny lebontását megelőzően a műfaj hasonló szerepet töltött be mint itthon a(z irodalmi) szociográfia (amellett, hogy a lengyel szerzők riportjai fordításban a hazai második nyilvánosságban is megjelentek). Míg azonban Magyarországon – néhány kivételtől eltekintve – az irodalmi szociográfia napjainkra jórészt eltűnt, addig a lengyel riportirodalom a rendszerváltozást követően intézményesülni kezdett, és máig kitartó népszerűségnek örvend, amint ezt Németh Orsolya is felvázolja bevezetőtanulmányában. Katarzyna Kwiatkowska-Moskalewicz írása a többnemzetiségű – orosz, tatár, ukrán – Krím-félsziget múltjába, illetve a 2014-es kelet-ukrajnai háborút követő, jelenébe enged betekintést. A térséggel foglalkozik Tomasz Grzywaczewski Álmok című – a 2014. évi, Szocsiban rendezett téli olimpiai játékokból kiinduló – riportfűzére is. Cezary Łazarewicz az 1983-ban egy brutális rendőri túlkapásban életét vesztő, érettségi előtt álló varsói fiú, Grzegorz Przemyk történetét beszéli el megrendítő erővel. Hasonlóan zsigeri hatást vált ki Katarzyna Brejwo riportja is, aki a 328-as paragrafus néven elhíresült, 2014-es hírhedt fehéroroszországi törvényszigorítás (birtokolt mennyiségre és életkorra való tekintet nélkül minden kábítószerfogyasztó vagy -terjesztő személy 15-20 év börtönnel volt büntethető) következményeit mutatja be, az azt elszenvedő családokra fókuszálva. A fordításokat Németh Orsolya és Danyi Gábor készítették, valamint Petneki Noémi, aki a blokk zárásaként a lengyel riportirodalom egyik legnagyobb, ma is aktív alakját, Hanna Krallt mutatja be, kitérve a női szerzők meghatározó szerepére a műfaj előretörésében.
Dennis O'Discroll kitűnő verse Gerevich András fordításában olvasható, míg Tóth Réka Ágnes és Simon Márton Wisława Szymborskához intézett hommage-versekkel kapcsolódnak a lengyel tematikához. A tanulmányblokkot megelőzi Horváth Imre Olivér bravúros, a formával és a hangzással is játszó verse, továbbá Locker Dávid, az európai kulturális, bölcseleti örökséggel ironikusan, a vécén ülve számot vető izgalmas szövege: „Európai vagyok, / Jézus és Platón tanítványa. / Fogalmaimmal pofozhatom a Halált: / bátorság, remény, szeretet. Igazság. Jó.” Továbbá Szeder Réka Metonímiája, amely elsőre egyszerűnek tűnő, mégis komplex képeivel keltheti fel a figyelmünket. Hogy aztán Berényi Klára vizsgálja egy komparatív elemzés keretében Rilke Herbsttag (Őszi nap) című költeményének két – Kányádi Sándorhoz és Tandori Dezsőhöz fűződő – magyar fordítását, majd pedig Bákó Sára interpretálja alaposan Tompa Andrea Omerta, illetve Danyi Zoltán A rózsákról című regényeit a rózsa mint kultúrtörténeti szimbólum továbbélésének, megjelenítésének vonatkozásában, nagyban építve Géczi János munkásságára.
A lapszámot újabb szépirodalmi egység zárja: Bán-Horváth Veronika és Borbíró Bíborka versei női tapasztalatokról beszélnek hol fájóan, hol érzékletesen, míg Kubó Cintia, A gumikrokodil című remek novellájának elbeszélője elvált szülők gyermekeként szólal meg. Kőrössi P. József versei mintha a gyerekversek hangvételét ütnék meg, de korántsem a megszokott módon, majd Lesitóth Csaba egy buszon/vonaton történő párbeszéd jeleneteit, a felszínesség alatt rejlő mélyrétegek árnyalatait mutatja meg szuggesztív erővel, Vasas Tamás és Kovács Attila György rövidprózáit pedig a betegség elbeszélése és a kórházi tér kötik össze.
Bar a lapszámokat olvasva határozottan kijelenthető, hogy a három folyóirat színvonalán, szempontgazdagságán (vagy akár vizuális kivitelezésén) egyáltalán nem mutatkozik meg, hogy forráshiányosan, vagy eleve limitált erőforrásokból működnek, de ha a távlatokat nézzük, azt hiszem, az írásom elején említett kín és a vállalkozás nehézsége is újfajta jelentésrétegekkel bővülhetnek. Biztosan nem jó irány ugyanis az ilyen fontos szakmai műhelyek fennmaradását pusztán az azt létrehozó közösségek állhatatosságára, elhivatottságára és önkizsákmányolására bízni.
Pótor Barnabás 1992-ben született Nyíregyházán. A Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója, a Déri Múzeum Irodalmi Gyűjteményének muzeológusa. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg, a portál gyakornoka volt 2014-ben. Jelenleg az oldal felelős szerkesztője.
