A két madárnak tolla hó, / voltak ők a nyárban is őszek. / Most október diója csörget, / és pocsolyából lesz a tó. // Az ágakon két őszapó.

A rondelek-ciklusból

Rondel/21 Az ágakon

Az ágakon két őszapó. Igaz, hogy nem most látom őket, mert azóta már közben ősz lett. Mi az emlék, mi a való?

Tán a kérdés se mérvadó, ha utólag jön az előleg. Igaz, hogy nem most látom őket, az ágakon két őszapó.

A két madárnak tolla hó, voltak ők a nyárban is őszek. Most október diója csörget, és pocsolyából lesz a tó.

Az ágakon két őszapó.

Rondel/22 Odakint szól

Odakint szól a cinege, utolsó napjai a nyárnak. Lent a járókelők se fáznak, nem vesz meg Isten hidege.

De már sárgul a levele szép lassan az útszéli fáknak. Utolsó napjai a nyárnak, odakint szól a cinege.

Lassabban lüktet már ere a levélnek, s szíve a fának tél előtt még dobbanna párat, és én is dobbannék vele.

Odakint szól a cinege.

Rondel/23 Semminek sem

Semminek sem volt eleje, tán ezért nem lehetne vége. Mindig csak az ég régi kékje, ami mögött a fekete.

A nap szele, a hold szele. Az én, ő, mi, ti, ők, na és te. Tán ezért nem lehetne vége, semminek sem volt eleje.

Koppanva hull a gesztenye, az égitestek földet érve már készülnének fel a télre. Ez az ősz kegyetlen kegye.