egyre mélyebbre süllyedsz / magad alól / vetted el a földet / kósza érzelem ahogy / apály előtt lábfejed utoljára megmosom / tisztaságot hagyok magam után

gyálukaluluj, 1100m

magasban jobban húz a föld egymáshoz vonzódunk a fák alól kioldja a köd a gravitációt

tűz körül padokon füstszínűre szárítjuk a nyirkos ruhát a városban eső után felmossák a lobbikat sáros cipőnyomokat hagynak a frissenérkezők

gyerekek születnek, összevizezzük őket keresztet rajzolunk a homlokukra

a magasban mélyre húz a Föld, magába tuszkol és letör neked egy fenyőágat, mikor elindulsz lefelé a ködöt itt ne felejtsd

πέτρα

kövekre cseréltél az űr tűrhetetlen vízpartokra jársz le engem keresel szélben sodrásban épp jó helyen nem mutatom magam úgyhogy köveket gyűjtesz a parton hullámokon át figyelem nincs kedvenced vagy koncepciód kerek fehér vagy lapos legyen akaratgyengén guggolsz és kapkodsz levegő után sietve építkezel lassan fáradsz lassan térdig ér a kő

egyre mélyebbre süllyedsz magad alól vetted el a földet kósza érzelem ahogy apály előtt lábfejed utoljára megmosom tisztaságot hagyok magam után és a tudatot hogy létezik ilyen a poklot te kövezed ki mellek mosolyok drágaság jólétnek tűnő kőegyszerűség a mellkasodig ér

utoljára sírsz szavakon mostantól nem mész messze bár utazni utazol bekerülnek az utolsók már nem látlak te eddig sem láttál szél vagy hullámzaj sincs ami emlékeztetne sziklába építetted magad azt mondod ez jó dolog

én nem beszélek de mindenre emlékszem testem memóriahab fodrozódások fehérjén át figyellek és hosszú éveken keresztül lassan egy ábrázolatot mosok beléd