A grafithegy vénámon fejére / állított hegyvonulat.

de sosem érkezik meg

Este tíz, lábából folyik a vér, kezeivel evez a segítségemért, míg hazudok, petyhüdten futok, mulatok. Megjött, de sosem érkezett. Két kopogás közt félrelép a csend, ha a házban sétál. Megcsúsznak a szavak, hullámok csapnak össze nyelvén, némaságában viharok. A sarokban a fehér esküvői huipilod hátralevő ideje.

de mindig itt marad

Mint kiteregetett szabadságot a házunk udvarán, úgy hagytál. Szárnyaid akarom lábaimért, és nem félek a vértől, ehető. A grafithegy vénámon fejére állított hegyvonulat. Hiányod nyalogatom. Két éjjel óta nem alszom, csak állok a mosdótál fölött, magenta kérdéseid a temetés óta nem szűnnek a lábamra csepegni.