De hogy hibáztatnám őket? / Rémes ennek a versnek / az akusztikája

Egyszer megpróbáltam Nagymamaverset írni, mert mindenki azt írt

Úgy értem, minden korombeli költő

Egy gyengébb vagy vágyakozó pillanatban Korombeli költő akarok lenni, a nagymamám besétált egy versbe

De amilyen gyors, rövidesen ki is sétált az ajtón

Nem tettem ajtót a versembe

Csinált magának egyet, ami éppenséggel nem meglepő

Így aztán egyedül ültem a versemben, és azt gondoltam, lehet, hogy ez egy nagypapavers

Nagyapáim sosem találkoztak, mégis mindketten zongoráztak

Felállítottam egy padot, ráhangolódtam egy jó ragtime balladára

Csak ültek ott csendben (ami kicsit irritáló volt)

De hogy hibáztatnám őket? Rémes ennek a versnek az akusztikája.

Ezért azt gondoltam, hogy talán ez egy Nagyi-vers

De ha ez egy Nagyi-vers, akkor Joyce néném is jöjjön

Ezért kiszedtem a fagyasztóból az összes jeget: egy bor, egy Budweiser Megnéztem, ég-e a saroklámpa, nyitva-e az egyik ablak (a hullámok moraja)

Mindannyiunkat odatettem végül – épp egy kártyaparti közben vagyunk, viccesen ülünk, mert leégtünk a napon teasütit eszünk (a hullámok moraja)

Olyan jó így – le kéne fényképeznem, vagy lerajzolnom inkább

Hiszen igazi embereknek nincs helyük a verseimben

Mielὄtt elmész, szólsz nekik, hogy lefekhetnek, ha akarnak? Fáradtak, és szerintem Joyce néni fog elὄször felmenni

És ha már itt vagy, megmutatnád, merre van a kijárat?

A nagymamám csinált itt egy ajtót korábban – szeretném megtalálni

Fordító: Princes Beáta

Princes Beáta 1981-ben született Győrben. Angol-német nemzetközi kommunikációs, valamint tolmács-fordítói végzettséggel rendelkezik. A műfordításban találta meg azt a személyes teret, amelyben olvasói és fordítói tapasztalata és szenvedélye irodalmi alkotásban teljesedhet ki.