Figyeltem, ahogy a versem a kocsma / homlokfalára száll

Azt mondják, elátkozhatjuk a verset, ha azelőtt beszélünk róla, hogy elkészült. Óva intenek: ha túl korán engedjük ki, a vers elrepül, és ezúttal tökéletesen igazuk van.

Vegyük az éjszakát, mikor felhoztam, hogy az őrültekről akarok írni, az újságok nevezik azokat így naivan, akik a művészetre támadnak, nem kritikával, hanem kenyérvágó késsel és kalapáccsal, Prága és Amszterdam csöndes múzeumaiban.

Igazából ők az igazi művészek, mondtad, ahogy a jeget pörgetted a poharadban. A csavarhúzó az ecsetjük. Az igazi vandálok a restaurátorok, folytattad, lassan fordítva ki a szavaimat, a fehér orvosi köpenyesek, akik összevarrják a tájkép sebét, és így rombolják szét az őrültek igaz művészetét.

Figyeltem, ahogy a versem a kocsma homlokfalára száll és ott lebeg, amíg a következő vendég be nem lépett, majd láttam, hogyan röppen ki a nyitott ajtón át az éjszakába, hogyan vitorlázik tova, ahogy elképzeltem a város sötét bérházai felett.

Annyit szerettem volna mondani, hogy a művészet is rövid, ahogyan megtanít egy-két vágásra a borotva is, és csak az élethez hasonlítva tűnik hosszúnak, de ahogy magamban hajtottam haza azon az éjszakán, szívem kalitkájában nem hintázott semmi, csupán a halovány remény, lehet, a fényszóróm sugarában megpillantom azt a valamit, talán egy jelzőtáblán vagy egy utcai lámpán ül, szegény megíratlan madár, szárnyát összecsukta, és apró, ragyogó szemmel bámul most le rám.

Góz Adrienn 1974-ben született Debrecenben. Tanulmányait a Debreceni Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen végezte. Írásai, fordításai többek között a Magyarul Bábelben, az 1749 és a KULTer oldalain jelentek meg.