Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

Hisz a számmisztikában, / miközben tagadja, racionálisan, Istenét.

Bővebben ...
Műfordítás

Elisa Shua Dusapin (f. Kállay Eszter): A szemhéj nélküli szem

Fotó: Roman Lusser

Egy hirtelen csobbanással feltűnt valami a felszínen, egy pillanatra megremegett, majd újra alábukott. Aurore felült. Közben a forma visszatért, és mozdulatlanul lebegett. Aurore agyán az villant át, hogy az apja az, és ez az ő hibája – hallgatnia kellett volna rá, távol kellett volna maradnia a parttól, megérezték a vért, az apját pedig, aki a víz alatt volt, széttépték.

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita versei

Fotó: A szerző archívuma

míg meg nem érkezel / testem mozdulatlan parkettacsík

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold versei

Fotó: Kelemen Kinga

talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj

Bővebben ...
Próza

Orcsik Roland: Hordozható óceán (regényrészlet)

Fotó: Takács Borisz

Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.

Bővebben ...
Műfordítás

Margaret Atwood (f. Csonka Ági): Metempszichózis, avagy a lélek utazása

Fotó: Luis Mora

Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.

Bővebben ...
Próza

Karácsony-Rácz Boglárka: Nem látja a felszínt, azt álmodja

Fotó: a szerző archívuma

Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

Bővebben ...
Költészet

Kátai Boróka versei

Fotó: Kátai Judit

a sötét tó mellett / vágyom újra repülni

Bővebben ...
Költészet

Debreczy Csenge Kata versei

Fotó: Buzás Norbert

szüretel a szív a fiú szemekből, / hogy aztán túlélje a visszautasítást / a munkahelyen, az utcán, a moziban

Bővebben ...
Költészet

Kormányos Ákos: Víz és vér 5

Fotó: Kormányos Gergő

Két ápoló tart ülő-magzatpózban, / a csigolyáim közötti rés így picivel megnő

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (II. rész)

Fotó: a szerző archívuma

A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (I. rész)

Fotó: a szerző archívuma

Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.

Bővebben ...

Tinkó Máté verse

levél, amire / nem érkezik viszontüzenet. vég nélkül / telik az idő. kinézek az erkélyablakon. / megnyugtat a látvány. / tündérek. faistenek. / belém ereszkednek, erőszakot tesznek / rajtam. te most épp nem vagy / szavadon fogható. testben zárt / szeretkezéseink. egyébként / pálcikák a fából szün- / telen, szakadatlan. // csak a forgácstól kellett volna védened.

 

(Bán Attila felvétele)

 

Tinkó Máté 1988-ban született Békéscsabán. Költő, kritikus, az ELTE PhD-hallgatója, a FISZ Könyvek sorozatszerkesztője. Első kötete 2014-ben látott napvilágot, Amíg a dolgok rendeződnek címmel.

 

 

Mikádó

 

P. A.-nek

 

I.

 

fák. fák, egyszer pálcikák

lesznek. de most még fák,

amik az égig érnek.

persze, még fák, meghasadt,

derékba szakadt törzzsel,

pompázatos fák kibomlással,

elszáradással, rügyfakadással újra,

fák magukra záródóan, széltükben-

hosszukban, ellenszélben fák, árnyék-

ban, napvillanásban, hideg egymás-

nak feszülésben, öntözésben álló,

víztől poshadó fák, tavak, apró váro-

sok mentén fák az isteni

kitettségben, fák, mondani

csak a szavakat, fák koronája

alá hullva, tekintettel végigsimítani

a fácskákon és ágacskáikon,

tanulni becézgetésük alázattal,

csonkolt fákká alakulni, felszívódni

egy fában, nézni az alkonyatban is

csak a fák együttállásait, kereszt-

metszetet a fában, és végül fákkal

zuhanni álomba, udvarolni neked,

ki olyan távolról szemléled már

kiszolgáltatott fáim vadhajtásait –

üvegburán át az égig érsz a fákkal,

egyszer pálcikák lesznek, de most

persze, még persze most van.

 

 

II.

 

napokig nem válaszolsz a levelekre.

vég nélkül telik az idő.

kinézek az erkélyablakon.

téged a látvány biztosan megnyugtatna.

faistenről álmodok, egy törzsön belül szunnyadó

élet, ahová ismeretlen tündér fészkelt –

és „az organizmus feljebbvalóvá lényegül”.

szeretkezéseink jutnak eszembe.

felhúzott combjaink.

nemi szerveink.

mennyire szánalmasan emberi vagyok.

pedig más is, más is van itt, amiről emberként nem

beszélhetek. „fákkal kapcsolatban még leírni sokszor:

vagyok, vagyok”, de röpke pillanat, és lényegülésünk

elunod. alig bírok visszatérni a tárgyra, levél, amire

nem érkezik viszontüzenet. vég nélkül

telik az idő. kinézek az erkélyablakon.

megnyugtat a látvány.

tündérek. faistenek.

belém ereszkednek, erőszakot tesznek

rajtam. te most épp nem vagy

szavadon fogható. testben zárt

szeretkezéseink. egyébként

pálcikák a fából szün-

telen, szakadatlan.

 

csak a forgácstól kellett volna védened.