Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

Hisz a számmisztikában, / miközben tagadja, racionálisan, Istenét.

Bővebben ...
Műfordítás

Elisa Shua Dusapin (f. Kállay Eszter): A szemhéj nélküli szem

Fotó: Roman Lusser

Egy hirtelen csobbanással feltűnt valami a felszínen, egy pillanatra megremegett, majd újra alábukott. Aurore felült. Közben a forma visszatért, és mozdulatlanul lebegett. Aurore agyán az villant át, hogy az apja az, és ez az ő hibája – hallgatnia kellett volna rá, távol kellett volna maradnia a parttól, megérezték a vért, az apját pedig, aki a víz alatt volt, széttépték.

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita versei

Fotó: A szerző archívuma

míg meg nem érkezel / testem mozdulatlan parkettacsík

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold versei

Fotó: Kelemen Kinga

talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj

Bővebben ...
Próza

Orcsik Roland: Hordozható óceán (regényrészlet)

Fotó: Takács Borisz

Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.

Bővebben ...
Műfordítás

Margaret Atwood (f. Csonka Ági): Metempszichózis, avagy a lélek utazása

Fotó: Luis Mora

Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.

Bővebben ...
Próza

Karácsony-Rácz Boglárka: Nem látja a felszínt, azt álmodja

Fotó: a szerző archívuma

Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

Bővebben ...
Költészet

Kátai Boróka versei

Fotó: Kátai Judit

a sötét tó mellett / vágyom újra repülni

Bővebben ...
Költészet

Debreczy Csenge Kata versei

Fotó: Buzás Norbert

szüretel a szív a fiú szemekből, / hogy aztán túlélje a visszautasítást / a munkahelyen, az utcán, a moziban

Bővebben ...
Költészet

Kormányos Ákos: Víz és vér 5

Fotó: Kormányos Gergő

Két ápoló tart ülő-magzatpózban, / a csigolyáim közötti rés így picivel megnő

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (II. rész)

Fotó: a szerző archívuma

A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (I. rész)

Fotó: a szerző archívuma

Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.

Bővebben ...

Németh Gábor Dávid versei

Cukortasakokat gyűjtött kávézókból és éttermekből, / azt kérte, csak az egyiket rakjam a kávémba / (mert kettőt adtak), neki adtam a másikat, / bár így nem volt elég édes, de ezt nem mondtam neki. / Megnyalta a mutatóujját, és összeszedte a porcukrot, / ami a tányérján maradt. A nyelv az egyik leggyorsabban / gyógyuló testrész.

 

 

Németh Gábor Dávid 1994-ben született Budapesten. Verseket, drámákat, illetve kritikákat és elemzéseket ír kötetekről és színházi előadásokról. Első verseskötete a FISZ gondozásában jelent meg Banán és kutya címmel 2017-ben.

 

 

Add tovább

 

Mielőtt beengednék a látogatókat

arra gondolok, hogy sorba állítom az embereket,

az első fülébe belesúgok valamit,

és hogy adja tovább, önző lennék,

mert akármi is jutna el végül hozzád,

azt a tíz percet a látogatási időig felváltaná

a várakozásmentes ideiglenesség,

és úgy érezném, megérte. A létezés eltűnése,

miközben van. Mint ahogy aztán bemennék,

megfognám a kezedet, és várnám, hogy szorítsd.

 

 

Banán és kutya

 

Kapirgálom a matricát a banánról,

és nem veszek tudomást a szembejövő

kutyáról, aki talán te vagy.

Azért vettem banánt, mert az biztosan

nem lehetsz te, mégis örülök,

hogy csak úgy tudom leszedni a matricát,

hogy a héjából is lejön valamennyi,

bemegy a körmöm alá, olyan, mintha

téged kapirgálhatnálak, egy pillanatra

önfeledten örülök a hiányodnak.

Utálom a gyászévet, a szót, a hét hónapra is

azt mondom, hogy fél éve. És a banánra is,

hogy te is vagy, meg nem is.

 

 

Ismerős és távoli

 

Cukortasakokat gyűjtött kávézókból és éttermekből,

azt kérte, csak az egyiket rakjam a kávémba

(mert kettőt adtak), neki adtam a másikat,

bár így nem volt elég édes, de ezt nem mondtam neki.

Megnyalta a mutatóujját, és összeszedte a porcukrot,

ami a tányérján maradt. A nyelv az egyik leggyorsabban

gyógyuló testrész. 

 

Mindennapivá szelídítette az iszonyatot,

mert ismerősnek és távolinak tüntette fel,

és egyszersmind elkerülhetetlennek is.

 

 

Kiárusítom

 

Vasalt éppen, két tolás között mondta,

hogy rákos, én meg néztem, hogy rakta

az inget a deszkára, én mindenbe belevasalom

a gyűrődést, rá akartam jönni, mi a titok,

közben sírni kezdett, csuklásszerű, fuldokló

levegővételekkel, és még így is egyenletesen tudta

tologatni a vasalót, ráadásul valami vékony anyagból

volt az az ing, azoktól én külön félek,

nehogy megégessem őket.

 

Össze kell lopkodnom a személyességet.

Mint egy puzzle széle, amiben talán

van igazság. Az agyam a halálából

dolgozik. A fényképére rá tudok nézni,

de rá, ha itt lenne, már nem tudnék.

Közben azon gondolkodom,

nem tehetségtelenségem rejtegetésére

használom-e a halálát.

 

 

Jó történet

 

Pókhálónak képzelem a tépőzárat,

mintha különbség lenne a kétfajta

beleragadás között. Vagy csak találni

akarok valamit, hogy ne fogjam fel.

 

Nem az igazat akarom elmondani.

Az a szégyennek az oka, hogy a tetszeni vágyásra

fény derül. A jó történet el akarja hitetni,

hogy nem jó, hanem igaz.

Képes vagyok megfigyelni és leírni

magam és önazonosságomat?