Simon Márton verse
- Részletek
(Bokor Krisztián felvétele)
Simon Márton 1984-ben született Kalocsán. Makói Medáliák-díjas költő, műfordító, slammer. Első kötete Dalok a magasföldszintről címmel 2010-ben jelent meg a L’Harmattan Kiadónál (második kiadás: Libri, 2014), második kötetét 2013-ban publikálta a Libri Kiadó, Polarodiok címmel.
Pad
Ha újra találkoznánk, valószínűleg megütnél.
Félnék tőle, hogy megütsz - ez ügyben nem voltál válogatós.
Valahogy az egészet abba a régi konyhába képzelem, ahol
3 órán át mosogattam aznap, hátha cserébe nem halsz meg.
A bordó műkőre emlékszem belőle főleg, ez eleve abszurd.
Kinek jut eszébe bordó cemenettel lebetonozni egy konyhát?
Mintha egy sebben ülnénk. Valamit iszunk. A szemkontaktus kizárt,
de azért örülnék, hogy végre rajtam a sor meg nem bocsájtani.
Tévedésből a városszéli, terméketlen szántóföld mellé tették a padokat.
A telekrendezési bizottságot rég feloszlatták azóta.
Helyrehozni, korrigálni, rendezni a helyzetet: reménytelen.
A dolog értelmetlensége annyira nyilvánvaló, hogy szóba sem kerül.
Ha valaki erre jár, kényelmesen ülve nézheti az évtizedek óta parlagon hagyott földön
unatkozó varjakat.
Nemigen jár erre senki.
Valamiért ez itt természetes. Az amúgy valószínűtlenül nagy temető oldalában
több hektárnyi friss szántás. Olyan természetes, hogy csak évekkel később szúr szemet.
A telepen, néhány kilométerre innen, rózsaszín haszonállatok eszegetik
a koporsóízű takarmányt.
Hosszan keresgél a zsebében, öngyújtók, kulcs, vászonzsebkendő.
Egy marék szög csilingelve szétszóródik a betonon.
Elfárad, elunja, feláll a munkapad mellől.
Bársonybélés, faberakás -- ez drága lesz. Kimegy.
Egy szöggel a szájában áll a vécében és hosszan vizel. Azon gondolkodik,
az egyetlen valódi cél, hogy a szertartás vége előtt ne omoljon be a sír,
mert azt a hozzátartozók rosszul viselik. A többi intarzia.
Amikor nyilvánvaló lett, hogy apa hamarosan megözvegyül,
Megérkeztek a diszkrét igénybejelentések,
főleg étel formájában.
A napokra asztalon hagyott szűzérme kiszárad, megbarnul
aztán elfeketedik.
Belemarkol a hajába, felemeli a fejét és úgy tesz, mintha
nagyon megütné. A lábával dobbant hozzá, hogy hihetőbb legyen.
Csillog az arcuk az izzadtságtól. Vakuk villognak.
A tömeg körében osztatlan sikert arat a bármekkora fájdalom.
Lukat ültünk a matracba, reggeltől estig a tévé előtt.
Ami a szomszéd szobában hihető, azt nem könnyű elfelejteni.
A pankrátorok korán halnak.
Mire megtörténik, addigra már annyira,
hogy maga az esemény gyakorlatilag nem jelent semmit.
Végül elfelejtettelek. A dühöm maradt csak belőled. A szavaidból ez az ócska étkészlet.
Valami, ami nélkülem nincs, pedig nem én csinálom.
Egy percünk van hátra, hogy valaki bejöjjön és elkezdje magyarázni a múlt időt.
Egy holt nyelven írom a leckém, 6 óra múlt.
