Kulcsár Árpád versei
- Részletek
Kulcsár Árpád 1987-ben született Gyulakután. Költő, publicista, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen végzett irodalom és filozófia szakokon. Korábban az Echinox folyóirat, jelenleg a aszem.info kulturális portál szerkesztője. 2016-ban Communitas Ösztöndíjban részesült. Első kötete 2017-ben lát majd napvilágot, a FISZ gondozásában.
pogány mise a csertési holtak testi üdvéért
a változás évének vasfüggönyén
áramlik át a történet
a történet szövetén meg átvérzik halálotok.
de jó volt hinni még, hogy felmutat
s nem duplán temet el a kép.
habár a lencse kegyes: csoportos
esküvőt mutat
csak ágyékot fedő menyasszonyi ruhák
és vőlegényi talárok
a történelmi köztes, meztelenség félig szégyellése
most találnak ki egy színt, a lepedőfehért.
azóta évente összerogynak
az átlényegülést politikailag kutatva
különböző városok különböző főterein
ugyanazok a fiatalok.
fekszem én is hajnali ötkor a kockakövek hűvösén
hagyom szemgolyómra száradni a zagyt
valaki jön majd, gombostűvel címkét szúr mellkasomra.
hogy lehet elhinni a csertési nőket?
holott bámuljuk alvadt melleiket.
kié volt a szem, amely fölállította a zagyszintesből
a halottakat? holott
a föléjük emelkedő hullámok súlya nyomja őket azóta is.
ne a ruhád
ne a ruhád, a tested vesd le
hagyd a fájdalmat játszani
hagyd, hogy fájjon az álom is
értsd, semmi nem kell, ami érkezésedkor lenni tudsz
hámuljon identitásod mint leégés után a bőr
hámulj le húsodig
tanú nélküli tárgy légy hideg
szemgolyóim elé vetett
halálodra légy kész, ha velem akarsz lenni
ne kereszt légy
az oltár a rajta fekvő a lesújtásra emelt kéz egyben.
kolozsvár búcsúzólag
az ember ül, és nézi a Szamost
legyek csapódnak ablaknak, szélvédőnek
kóbor kutyákat vadászik az úton a közrend
és kóbor embereket
az egyetlen helyi sorozatgyilkosra gondolok
hasonlított marlon brandóra és a
szőke női fejeket szerette
szétverni kalapáccsal
csak rombolás van meg a kísérlet
visszaállítani mindent a régire
árnyéképületek árnyaiba bújunk a nap elől
árnyaink árnyaiként
parkokban baszunk kullancs mászik
pinákba seggbe
hát ennyi van, nézni a szamost, leírni pina
hagyni betölteni az étert
önmagából kivetkőző pina vagy mi
kevés a víz, alig fér
aki belefullad az iszapba bele se férne egy
helyi balladába.
