Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Pocsai János versei

Fotó: Nádas Mátyás

Hisz a számmisztikában, / miközben tagadja, racionálisan, Istenét.

Bővebben ...
Műfordítás

Elisa Shua Dusapin (f. Kállay Eszter): A szemhéj nélküli szem

Fotó: Roman Lusser

Egy hirtelen csobbanással feltűnt valami a felszínen, egy pillanatra megremegett, majd újra alábukott. Aurore felült. Közben a forma visszatért, és mozdulatlanul lebegett. Aurore agyán az villant át, hogy az apja az, és ez az ő hibája – hallgatnia kellett volna rá, távol kellett volna maradnia a parttól, megérezték a vért, az apját pedig, aki a víz alatt volt, széttépték.

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita versei

Fotó: A szerző archívuma

míg meg nem érkezel / testem mozdulatlan parkettacsík

Bővebben ...
Költészet

Demeter Arnold versei

Fotó: Kelemen Kinga

talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj

Bővebben ...
Próza

Orcsik Roland: Hordozható óceán (regényrészlet)

Fotó: Takács Borisz

Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.

Bővebben ...
Műfordítás

Margaret Atwood (f. Csonka Ági): Metempszichózis, avagy a lélek utazása

Fotó: Luis Mora

Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.

Bővebben ...
Próza

Karácsony-Rácz Boglárka: Nem látja a felszínt, azt álmodja

Fotó: a szerző archívuma

Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.

Bővebben ...
Költészet

Kátai Boróka versei

Fotó: Kátai Judit

a sötét tó mellett / vágyom újra repülni

Bővebben ...
Költészet

Debreczy Csenge Kata versei

Fotó: Buzás Norbert

szüretel a szív a fiú szemekből, / hogy aztán túlélje a visszautasítást / a munkahelyen, az utcán, a moziban

Bővebben ...
Költészet

Kormányos Ákos: Víz és vér 5

Fotó: Kormányos Gergő

Két ápoló tart ülő-magzatpózban, / a csigolyáim közötti rés így picivel megnő

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (II. rész)

Fotó: a szerző archívuma

A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Bőrkarfiol (I. rész)

Fotó: a szerző archívuma

Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.

Bővebben ...

Balogh Ádám versei

nem kaptam levegőt, mozdulni, beszélni / sem tudtam, csak bámultam az eget, / ő meg a semmiből érkezve hajolt fölém, / nincs semmi baj, és én végig nehezteltem / rá ezért, pedig ugyanezzel a mosollyal / nyugtattam az intenzíven huszonöt év múlva, / mintha a legvége is katonadolog lenne, / mint egy ügyetlen érkezés.

 

(Gusa Georgina felvétele)

 

Balogh Ádám 1981-ben született Szolnokon. Budapesten él családjával. Első kötete Nyers címmel lát napvilágot a Műút-könyvek gondozásában, az Ünnepi Könyvhéten.

 

 

Einstand

 

A szobám rejtekéből hallottam,

hogy anyám ezmegmicsoda-kérdésére

apám ugyanolyan zavart mozdulattal

zárja össze az újságot, mint én,

amikor rámnyitott,

bizonyára úgy volt vele, ha már

elkobozta tőlem, ő is átlapozza.

 

Ez Ádié, hebegte apám, anyám meg kacagott,

persze-persze, és ahelyett, hogy benyitott

volna a szobámba tisztázni a helyzetet,

visszament folytatni a függönyök felrakását,

én meg nem mertem kilépni a szobámból,

hogy megvédjem apámat, büszkén vállalva,

a fanszőrzetemmel együtt az érdeklődésem is kinőtt.

 

 

Féregjárat

 

Végre hadd csússzak le egyedül, kértem,

de ő mindig beült mögém a szánkóra,

megfogta a kantárt, rögtön indította is a paripát,

úgy suhantunk a meredek gátoldalon,

mint a sípálya ördögei a tévében,

és sokszor arra gondoltam, ha egyszer

végre megengedi, egyedül csússzak,

hát majd úgy helyezkedem a gátoldal tetején,

hogy a lejtő végén azon a kis buckán ugrassak,

és amikor úgy alakult, próbáltam úgy tenni,

mintha véletlenül indult volna el nélküle a járgány,

és amikor a repülés után földet értem,

nem kaptam levegőt, mozdulni, beszélni

sem tudtam, csak bámultam az eget,

ő meg a semmiből érkezve hajolt fölém,

nincs semmi baj, és én végig nehezteltem

rá ezért, pedig ugyanezzel a mosollyal

nyugtattam az intenzíven huszonöt év múlva,

mintha a legvége is katonadolog lenne,

mint egy ügyetlen érkezés.