Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Várkonyi Sára: A tónál

Fotó: Horváth Andor Péter

És miről írtál? Hogy a tesóm… a féltesómat elrabolja egy emberkereskedő, de a delfinekkel együtt megmentjük. Az apának eszébe jut, hogy Hararében iskolába menet a sofőr egyszer ledudált egy kislányt az útról, aki a hátára kötve cipelte az iker öccseit.  

Bővebben ...
Költészet

Benyó Tamás versei

Fotó: Gajdos Attila

Miért elégszünk meg / az olcsó külcsínnel, / ha megtapasztaltuk, / milyen / szabadon / lebegni / a magzatvízben

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...

Ilyés Zsolt versei

a levegő után / kapkodó aszfalton / egy kavicsot rugdosva tovább-tovább / s megpucolt tekintettel / szemhéjaimon taposva / nincs szükségem okozottra / okozatra vagy okra / csak keresem / hálóinged kivasalt nyomát

Ilyés Zsolt 1990-ben született Csíkszeredában. Költő, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen szerzett  jogi diplomat, 2015-től PhD-hallgató a Pécsi Tudományegyetemen. A Helikon, Irodalmi Szemle, Korunk folyóiratokban publikál.

 

 

pseudora*

 

’47 priusz és primus

feloszthatatlan

és oszthatatlan

csak eggyel és önmagával

sem

 

 

ablakkereszten

omlik le

gerincéről

a táj

puhára főtt reggel

velőfényét

arcodhoz törlik

a virrasztó

ecsetfák

s mintha nagyszobád

egy hosszan nyújtózó

sugárizom döcögve húzná ösz-

sze /törés/

egyetlen ponttá

futnak

a perspektívák

elgázolt úttesteken

ácsorgok

előszobádba’

önkívüled

üres

a bal kamrád a jobb

falát

ablakszárnyak verdesik

belülről

kivülről

kitinlencsés hangjegyek

füllednek lomhán zizegnek

egy légrántásban

kezem végighúzom

a combidegeden

gyomorból

avagy képzeletből

elmélyülő

körömnyomok

hevernek

a szőnyeged alatt

aszfaltot virágzik

az eltiport zebratetem

egy megtört sugárúton

oldószerillat tömbházak

közt

kávéfoltos függőágyadon

ülsz nedvesen

s csokonait idézed

melletted

kifordult

futószalag

végét

figyelem

hajadba süllyed

szavam

shh mondod

elfojt a sminked

homorú gömbbe zárt

fakó olajszivárvány

szemerkél

s kitakar

minket

 

a szürke panoptikába’

elindulok hazulról kaparó bércseppekben létre-szántan

a kapitalizmus korszakában

 

(* adnotatio nélküli változat)

 

 

 

munkacímzett nélkül

 

“A képek, elszakadván az élet valamennyi aspektusától, közös

áramlásban olvadnak össze, amelyből az élet valamikori egysége

többé nem állítható helyre”

(Guy Debord – La Société du spectacle)

 

nem voltak köztünk

szóképek csak

trópusi égelhajlítások

retinára

égett képzavargások

míg kicsavart gondolataim

szárítókötéltáncodon egyensúlyoztak

szobahőmérsékelt testemmel

nedves

agyagillatú

szeméremdomborműved

tikkasztottam

pedig mikor még

testhajnalod hasadt

olyan voltál nekem

 

mint a szobrász

kámformája

 

érkezett

a penészes nemesfény

a látóidegemre

éhezett

ionizált napfelkeltében

megpihen

szemem

egy tűhegyen és lassan folyik

a karcsúsított hidegen

a kocsonyás anyag

s  marad

mint féknyom forró szaga

egy hibásan kitett

ekézet

 

valahogy aztán

mint gyermek a sarokba

szorítom a napot

és felkelek ma

dolgoznék is

de nincs hozzá gesztusom

megannyi szívbillentyűzártól és megengedett nyelvcsaptól

azaz csapnivaló záróráktól

kinőtt áruházaktól és kirakatozott álruházattól

távolodva

lötyögök

mint egyenes savgerincű borok

s minthogy

szakítottak már a jegyben járó csillagok

gyűrűárkaikról letérve

csak ődöngélek

a levegő után

kapkodó aszfalton

egy kavicsot rugdosva tovább-tovább

s megpucolt tekintettel

szemhéjaimon taposva

nincs szükségem okozottra

okozatra vagy okra

csak keresem

hálóinged kivasalt nyomát

hogy kiteríthessem

a sercegő villanydrótokra