Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...

Lászlóffy Csaba versei

Már csak e csukló-hexameterre telik, ha gyakorlat / fémjelzése ez emlékrejtjeleket keresés is. / Bölcs (?) elavult tanúsítvány (?) – néhai szakma, szokások / s minden formaremek csiszolása (tudás meg a hűség / is belejátszik, lelkesedéssel, vagy ha lehűt, mint / látni az érc esetében). Az emlék: sóvárgás – ama másképp- / is-lehetett lét mítosza, mérge! – a sorsod után, jaj

Lászlóffy Csaba 1939-ben született Tordán. József Attila-díjas költő, író, műfordító. Mintegy ötven kötete látott eddig napvilágot fél évszázados pályáján. Legutóbbi kötete: A költő utolsó színhelye (prózák, Napkút, 2014.)

(Lugosi Lugo László felvétele)

 

Karácsonyi búcsúzsoltár

 

 (E.-nek)

 

Mi fog kizökkenteni vajon annyi ragaszkodás, veszély,

a sors szeszélye s annyi tudás után, hogyha már űrbe szállt

vasludak hangja nélkül suhog feletted holmi steril fény.

Benned kipusztulásra ítélt emlékek, gyökerüket kereső

erdők; ha nincs szándék s nincs elhamarkodott mozdulat,

sem ígéret vagy ítélet, sem „elhagylak!”(miután magamat

hagyom el már végképp), csak a dér, csak a törni kész ér

fala – egy kényszerfordulat a látszatok felületén, besüt a hideg

kékség, éle van a „nem-gondolok-semmire-többé”-nek is,

tudhatod,hogy mennyi mákonyt, eltékozolt tisztaságot és

türelmetlenséget takar ez a szorongás a töretlen hit horpadt

páncélzata mögött; a távolság mind kíméletlenebb (mi maradt

még? egy öröklétnyi kapkodás a nem túl hosszú együttlét után).

 

2014. december 24.

 

 

Ravasz tél jön

 

                                                             „Ó, irgalomnak minden angyali

                                                             S égi szolgák, most őrizzetek!”*

                                                 

Mi motoszkálhat a fejükben ebben a nyálas időben, olvadásban?

Királygyilkosság, trónbitorlás után – most, hogy a herceg is halott –

ágensek ólálkodnak a helsingőri vár körül, a latorkertben caplatnak;

a piaci kofák áradást jósolnak, ámbár a csillagok állásából keményebb

télre, fortélyosabb időkre lehet számítani: miért ne használnák ki hát a

lehetőséget egy, a kontinensen túli összeesküvésre, hisz abból él a hatalmi

ármánykodásra épülő világ. A történelmi csaták vérgőzös agyú győztesei

(hogy verné meg már őket kémhálózatukkal együtt az isten hidege!) mintha

egészen elfelejtették volna, hogy valamikor teremtésre kente föl őket az Égi

Hatalom.

Egy facipős angyal (netán hollandus fehércseléd lehetett előéletében)

mint haszontalan sárbogár, lám, sántikálva, bukdácsolva igyekszik fölhívni

magára a figyelmet, úgy dörög, mireánk is, akár egy híveket toborzó kispap

valahol egy falusi plébánián – csak hát a tömegsír halomba hányt tetemeinek

kilógó-nyúló lábszáraiban, kifordult karjaiban elakadva, esetlenül, mindegyre

az orrára bukik. 

 

2014. karácsony

 

* Shakespeare: Hamlet, dán királyfi – (Arany János)

 

 

 

Altatódal

 

Angyal bukdácsol a vesztőhelyek felett;

bujdosók puttonya rejti a Kisdedet,

vagy épp zakatoló marhavagonba zárva száguld

fényesre koptatott sínjein a hitehagyott világnak.

 

A barmok, lám, megnyugodtak.

Nyugodj meg végképp Te is,

mire az idei holtak vére felszárad

s a legelső ünnepnapi bomba kigyúl,

a földi rabság urai úgyis mást kennek fel

Messiásnak új esztendőre.

 

(2014. december)

 

 

Csuklógyakorlat

 

Már csak e csukló-hexameterre telik, ha gyakorlat

fémjelzése ez emlékrejtjeleket keresés is.

Bölcs (?) elavult tanúsítvány (?) – néhai szakma, szokások

s minden formaremek csiszolása (tudás meg a hűség

is belejátszik, lelkesedéssel, vagy ha lehűt, mint

látni az érc esetében). Az emlék: sóvárgás – ama másképp-

is-lehetett lét mítosza, mérge! – a sorsod után, jaj.

Mondd: kiapadhat szádban a szomj és görcsös epédből

sárbűz és savas undor?... Törvénynél merevebb: le-

hántja elernyedt húsod s végképp ráfagy az ajkad.

 

2014. december 13.

 

 

Szanszkrit balladatéma

 

Az érzékfelettiséggel tüntető pózok s kibuggyanó

keserű mirigyeid örvénylése után is áll még

a gerincoszlop, jóllehet rég megunhatta az Úr

örökké-szomjas szellemedbe töltögetni

a csakrákon keresztül zúduló életerőt.

 

A pangás enyhe szédülete, midőn már gyökértelenül

lebegsz – habár a test látszólag tömör és szilárd;

s mikor fogy el fékezhetetlennek hitt energiád?

(Az érfalakban alszik a kundalini kígyó, suttogja

egy hang, várd ki, amíg egyszer kibogozhatatlanul

összetekeredik és a saját farkába harap.)

 

2014. november 10. 

 

 

 

A fölém ágaskodó idegenség

 

Irgalmatlanul akaszkodik csontjaimba, mint az ekevas.

A szégyen öl meg (hallom Derzsi-nagyanyám hangján),

hogy már nem vagyok korlátlan ura lélegzetvételemnek –

a démon kezében vergődve fulladozom.

 

Akaratlanul ha vers tör fel belőlem,

fura egy alkotás: éltető anyaga olykor a kudarc.

 

Mozdulatlanul elidőz az esthomályban

testemen, mely idegesen meg-megrándul (mi az?)

 

Kétélű hűség? Élet, halál „kedvence” – vagy az isteneké?

a nyers erő, az egyenes és optimista

(mert szabadságszerető) hős végzete!

 

Igazat mond-e még az Egmont-nyitány?

 

2014. október 22.

 

 

In flagranti

 

                                 a gége hideg porcos állat

                                 (Serestély Zalán)

 

„Hosszú szárú fűben ha ébredek”,

az idő nem cirógat

– elmetszi képesfeledet.

 

A kihegyezett mítosz elszállt,

már csak egy fölösleges,

horpadást eltakaró mozdulat –

a testhalál zord fantáziaképeit

s valóságos álmaidból ami maradt

benövi a korom a bőr alatt.

 

Nyakadon nem kötél,

csak egy lyuk valahol,

nem kétséges, hova nyílik a rés;

végső teled szelel a hűlt bordák alól.

 

2014. december

 

 

Óraütések

 

Indázik dél meg észak, megannyi nap, év s évszak,

semmit-sejtető légűr, s gyökerét vesztve végül

vándorút, vágy, sok emlék. (Ha mégis: hova mennék

ma varázstalan hóban? S a nagyanyai: jól van,

itt ne felejtsd e frissen sült pogácsát, az Isten

megsegít bajban, őszben, ha ropogtatás közben

eszedbe jutunk néha.)  Légy hát szabad, ne léha! –

tudta a vérem, még ha hörgeimre verbéna

volt csak az ír, vagy mákony tüzelte látomásom;

hamis elvektől kötve, sűrű viharba, ködbe

szédülten, vesztes-pózban, zagyváló tömegszószban

ükapákat szapulva (eleget nem tanulva),

megértettem: a durva lét kifinomult hulla-

gyártásra nemesült és barlangmély szű s a gyűlt ész

ellentéte nem rendet, csak új káoszt teremthet.

 

Nem kell se menny, se Sátán, hogy önmagadba láss (tán

mondjuk, egy Freud vagy Einstein megteszi), minek harsány

poént, ha ma még nálam  élet ver a halálban:

üti nem is a végső (van úgy, hogy nincs túl késő?)

ritmust – halk kongatás csak. Magadnak még, vagy másnak.

 

2015. január 6.

 

 

Parafrázis

 

Innen, irodalommagasból

törölni mindent, mi létfontosságú volt.

 

Az Isten ha kibírta annyi ideje,

okos diétával (mert okádhatnékotok van

a formáját vesztett pöffeszkedő világtól),

borral, versekkel jóllakhatnátok legalább.

 

Havas csendben ki hallja meg, ha holmi

badarsággal riasztod el a koholt idillt?

Nincs más menedék, mint bevallani,

hogy nem lesz több diadal.

Elég a visszaúton leroskadni, midőn már

az üresen kopogó csont is nehéz teher.

 

Legkönyörületesebb béke visszasüllyedni

a közöny alá – de van-e hová?

 

2015. január 2.