Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Pál Dániel Levente verse

csontsovány madarak vitték ágról-ágról, / és szényenpírba borult a holtsápadt ország. / Vagy mégsem így igaz, a hír hamis volt, a dal árulás

Pál Dániel Levente 1982-ben született Budapesten. Költő, szerkesztő, műfordító. Szépirodalmi munkái 2000, tanulmányai 2002 óta jelennek meg folyóiratokban és antológiákban – a magyar mellett portugál, angol, spanyol, román, török nyelven is. Legutóbbi kötete Hogy éltünk, nem hiába címmel 2013-ban látott napvilágot, a FISZ gondozásában.
 

 

Mese a szerelemről

 

Kim Dzsong Un és Hjon Szong Vol

 

Egyszer volt, hol nem volt, hol kurta farkú malacokat

kergettek éhező családok és szurtos gyerekek,

az Üveghegyen és a Lezárt Határokon is túl

az Őrült Zsarnok Egyetlen Fia beleszeretett

egy világszép, ártatlan, fiatal énekesnőbe.

Szerelmük hirtelen szenvedélye elsöpörte

a titkolózást, az udvari intrikát, a görbe tekinteteket,

ám a zord és kegyetlen apa eltiltotta őket egymástól,

bimbózó románcuk virágoskertjét földdel tette egyenlővé.

A lány mélységes mély kiszolgáltatottságában

előbb az apa, majd a fiú végtelen dicsőségéről énekelt,

titokban így üzent tőle elszakított kedvesének.

A tehetetlen fiú egy másik nőt volt kénytelen feleségül venni,

s arája fülébe folyton folyvást reménytelen szerelmes

szavakat sugdosott, bizton tudva, hogy amit egy fülbe súg,

elér egy másikig, s elharapott vágyai célba érnek,

s szerelme tudni fogja, amit tudni csak a széttépett szívek.

Titkos találkáik és lopott pásztoróráik helyét és idejét

eképp beszélték meg, és ritkán, nagyon ritkán,

ritkábban, minthogy valaki a Birodalom határain átjutott,

egymás forró ölelésében elfelejtették-elfelejthették,

milyen igazságtalan és rettenetes a világ körülöttük.

Így éltek-éldegéltek, hónapok-évek mentek-mendegéltek,

– százezrek haltak értelmetlen rút halált munkatáborokban,

családok, árvák és özvegyek, de a Birodalom erős maradt –,

mígnem a világszép énekesnő el nem árulta Élete Nagy Szerelmét,

s a halálig tartó egymásnak fogadott szép hűséget,

és a világ szégyeneként összefeküdt bárkivel és bármivel,

tetteit dalnokok zengték, szaladt-repült szájról szájra,

csontsovány madarak vitték ágról-ágról,

és szényenpírba borult a holtsápadt ország.

Vagy mégsem így igaz, a hír hamis volt, a dal árulás,

hisz semmi nem lehet ily kegyetlen, ilyen galád –

ám hiába találgatták elhallgattatott bölcsek, ezt meg annyi mást,

a Csalódott Örökös füléig el nem jutott, hogy még az is lehet,

mindez Egyetlen Egy Felesége aljas ármánya csupán

megzavarni az Ő bronzba ötvözött, de bolond férfiszívét,

hogy hálóba kösse s eltegye láb alól az Igazi-Igazi Szerelmet,

ki belőle soha nem lehet, ki belőle soha nem lesz,

s magának végtelen és örökkön örök helyet biztosítson

az Áthatolhatatlan Falakkal Körülzárt Birodalom

örököseinek anyjaként? Nem tudjuk, honnan is tudhatnánk...

A Hatalom Csúcsán Magányos Férfi sokáig ellenállt,

ám ahogy példaképei, sok kontinensen és évszázadon át,

végül összetört, s kínzó harag súlya alatt tehetetlen, kegyetlen

parancsot adott, Élete Nagy Szerelme ne lássa többet a napot.

És emberésszel felfoghatatlan, végső elkeseredésében

mindenkit el akart pusztítani, ki hozzá tartozott,

s mi rá emlékeztetette, eltörölni mindent a föld színéről.

Hatalma végtelen volt, dühének korlátot semmi nem szabott,

ezrek kerültek milliók közé, és milliók hatalmas sírokba,

s végül, megkoronázva tetteit, emléket állított magányos magának,

titkos találkáik árnyas parkját is sóval hintette fel,

s helyére sötét betonból büszke felvonulási teret építetett.

S ahogy gyengéden simogató két keze vasököllel lesújtott,

szíve úgy talált nyugalmat – s a Birodalom erős maradt.

Pál Dániel Levente