Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Veszprémi Szilveszter versei

Fotó: Kiss Ferenc Mátyás

mert nélküle omlatag a falu, / nappal csak a távolságot érzem, / szívem életnyi nehezét.

Bővebben ...
Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Fotó: Tick Zsófia

Nádasdi Gyöngy Éva versei

Egy akt csak akkor hiteles, / ha az alkotó tárgyként tekint az élőkre, / a tárgy nem növeszt kopoltyút, / mikor a vízbe nyomod / nem reméli a kitépett / karoktól az evezést.


 J.
A.-nak, álmatlanságra

Drótkötéllel születtünk,
kerítésnek neveltek fel,
te tudtad,
a városban vasízű a levegő,
fellélegezni a hegyeket szokás.

Proletár gyomrokban
tiszavirágok köröznek.
Egy napig él az éhség,
két hétig lyukas hangokon koplalunk.

Pokoljárás idején nincs bűntudat az élőkben,
felélesztetted a kijárókat,
tudják meg,
hogy már ölni sem érdemes.

Megtanítottál levegőt venni a föld alatt,
bányász arcáról lekaparni a szenet,
gyémántokat morzsolni a tóba.

Aszfaltpuha testekké leszünk,
tisztasággal próbáljuk kitölteni a hézagokat,
mocsárrá mormoljuk a bányákat,
kiútra emelt kezünk sárba ragadt kézrándulás.

Költővagybűnösvagykommunistavagytolvajvagy
annyi jelző,
nem látni a port,
amiből búrákat formáztál körénk,
hogy megláthassuk
a felkötött gyilkosok mögött a fákat.

 

Aktonómia

Emlékszem, bálnába ragadtál
még a rekedt hangú messiások,
a meg-megakadó kőzetlakók előtt.
Én formáztalak sivatagba kergetett jóslatokból,
majd baromként birtokoltalak.
Ajkaidat parancsomra nyitottad ki a földnek,
mely később megnyílt előtted,
hogy visszaadja a gyökerek kegyelmét.
Most bocsánatodért felszakítottam a vízfelszínt,
külső héjad kifektettem a partra.
Gyere ki hozzám,
legyünk újra megformázhatatlanok.

Most alkoss újjá,
a modell többé nem kívánja az alkotót,
az alkotó nem kívánja a modellt.
Egy akt csak akkor hiteles,
ha az alkotó tárgyként tekint az élőkre,
a tárgy nem növeszt kopoltyút,
mikor a vízbe nyomod
nem reméli a kitépett
karoktól az evezést.


Kifordítottalak többször is, tudom.

Közönyöd testté formálta bennem azt,
ami egy hangot sem nyom az orgánumban,
mégis forrásokat fakaszt a mélyben.
Te nem érted a határok működését.

Sosem akartalak kifakasztani.

A sajnálat miatt öröklődik a fulladás.


Nádasdi Gyöngy Éva 2000-ben született Debrecenben, de nem vallja magát az új generáció tagjának. Média és kommunikáció szakon tanul elektronikus sajtó szakirányon a Szegedi Tudományegyetemen. Az f21.hu és a Nincs online folyóirat újságírója. Versei jelentek meg a Műút online portálján és a Pannon tükör - Hévíz közös számában. Részt vett a SZIFONline Vándorló Írólaborán.