Halmosi Sándor versei

Részletek

Írta: Halmosi Sándor

a tépéshalmok / már a fénymadonna lábát érik, arra sem vagyunk méltók, / hogy saruját megoldjuk, de eget tartani ki fog, hát csak ez, / ez a halom, ha elfárad a kéz

Tantra

A tér, mindig a tér.
A testek, a mozdulatok, a lejtések fekete-fehér
negatívjai, mint egy ordítás utáni hirtelen csend,
mi szétárad. Két erő húz magához, kettő ellök.
Az erőtér, ami vagy, csak az erőtér feszít.

Ma egy éve Majkpusztán

Ma egy éve Majkpusztán voltál, emlékeztet az applikáció,
és valóban, a képek elbeszélik, felmutatnak bennünket,
mint kovásztalan ostyát, az idők tanúinak, megyünk fel
a toronyba, Annácska nevet, felnézek rá, a meredek falétra
tetején áll, és ordítani tudnám, világgá kürtölni, hogy nagyon
négy, te édes, pillantásod metsz és alakít, Zsuzsanna az udvaron
sétál, segít, ha kérdezik, egyébiránt egész lényével, csillogó
fénnyel a szemében mondja tovább a barátok csendjét,
arany és kék szavakkal szövi, nem lehet nem hinni itt
a feltámadásban, hogy tovább él minden mozdulat, féltés,
hiteles szó, irgalom van az irgalmatlan minden bugyrában is,
minden kitelepítésben, minden összeütközésben, mert abban
vagyunk igazán otthon, látom fentről, hogy minden
igyekezetünk ellenére egymásnak feszülünk, felszántjuk
az ágyást, vagy letapossuk, csupa jóakaratból, majd a grófné
elsimítja, a 13-as cellaház angyala elrendezi nekünk,
hogy még ma vele legyünk, hogy ott legyünk mindig
az első sorokban, hogy páholyból nézzük, hogy törjük
be a kaput, cibáljuk ki barátból a barátot, testvérből
a testvért, mint vetjük tűzre, mi az előző évszázadokból
megmaradt, nézzük fentről, nézzük oldalról, testközelből,
hogy bánunk saját magunkkal, s hogy bennünk a képmás,
könnyeznie sem kell, hosszútűrésű hajnalokon harmatozik
a naponta kidobott stallum. Negyven nap pusztaság után
újjáépül bennünk a befogadó tér. Nem vagyunk egyedül.

Este lesz

Este lesz, este kell legyen, amikor megtudjuk, ajtónkra
felfestjük a jelet, a kopott angyalmegőrző felirat alá,
politikamentes övezet, és várunk, tépéseket készítünk,
mindenből, ami szép megmaradt, mert csak az marad meg,
és várunk, sok jó ember kis helyen is, hát még a kopottak,
aki idáig eljut, már mind tékozló fiú és önkéntes, vámszedő,
de a szőlősgazdának se könnyű, mert ez csak az út eleje,
és ami ezután jön egyszerre lesz felemelő és napút-nehéz,
a tépéshalmok már a fénymadonna lábát érik, arra sem
vagyunk méltók, hogy saruját megoldjuk, de eget tartani
ki fog, hát csak ez, ez a halom, ha elfárad a kéz,
mert az anyag fárad, az fárad el a leghamarabb,
és a szövetséget mindennap meg kell újítani,
kivéve, ha úgy virrad meg holnap, és lesz elég
csend és lesz elég fény harmadnapra felvinni
a szemetet

Korpaarcú korok

Korpaarcú korok konok koldusai vagyunk,
szürke eminenciások. Palotáinktól messze
festett paticsfalú újkőkori emeletes házak
magasodnak, időtlen méltóságot sugározva.
A szövőszékre még szükségünk lehet.
A házi oltár elé terítjük majd az összes
megmaradt kacatot. A padlástároló lesz
a legszebb kongású tér, ahol évente egyszer,
az újjá nem születő fény ünnepén összegyűlünk.
A nappali, a háló, a bejárat Y-tartógerendája
előtti fényesre járt földterület kö-zös-sé-gi tér,
a szótár szerint. A költözés menekülés lesz.
A menekülés tél.

Halmosi Sándor (1971, Szatmárnémeti) költő, műfordító. Eddig tizenkét verses- és számos műfordításkötete jelent meg, verseit több, mint tíz nyelvre fordították. Aktív kapcsolatot ápol a világ számos országának írószövetségével és írójával, 2020-tól teljes jogú tagja a párizsi székhelyű Európai Tudományos, Művészeti és Irodalmi Akadémiának. Az AB ART kiadó két új világirodalmi sorozatának (Lyra omnis, Prosa omnis, sorozatterv: Fábián István) életre hívója, Balázs F. Attilával közösen. Számos hazai és nemzetközi irodalmi és kulturális egyesület, szervezet tagja és alapítója. Az egyik legnagyobb nemzetközi költészeti mozgalom, a World Poetry Movement magyarországi koordinátora.