Katona Ágota versei
- Részletek
- Írta: Katona Ágota
Mi az öröm maga? Tárgya- / nincs dolog.
Senki macskái
Elterülve alszanak a romokon. Mindegy nekik,
hogy a forró árnyékot a Szelek tornya veti rájuk,
és mindegy, hogy Hadrianus könyvtára hány napja
romladozik. A papiruszok köddé lettek. Vakon
nőtt pálmákat világít meg a Hold. Mindenki macskái
fekszenek kitárulkozva az Anafiotika negyedben,
folyton útban, turistalábak alatt. A legfeketébb
szőrű dörgölőzik oda. Azonnal simogass!
Testeink találkoznak az ívelő mozdulatban.
Tenyerem a karcsú állaton. Koponyája selymes.
Idegvégződései, akár az enyémek, állandóan
érintkeznének, test a testtel, mindegy, mekkora
a kockázat. A legsötétebb dolog Athénban
a puhaság. A puhaság nem állandó. Egy ember
úgyis betöri a megszelídült ragadozók fejét.
Hogyan csalogatják, hogyan űzik görögül
a macskákat? Öt állat követ Szókratész börtönéig,
vágott szeműek és a tekintetük, akár a balkáni
kóborlóké. Előttem siklanak át a rácsok között.
Belső öröm, óda
Aigina szigetén láttam meg Európa himnuszát
egy némakacsa testében, ahogy nyílhegynyi halakat
üldöz cikázva, de nem fog el egyet sem a rajból.
A világ halai sérthetetlenül szürkék. Nem minden
vadászt az éhség kerget. Kisimultnak a tengert
láttam utoljára, és a pávákkal teli, városok nélküli
szigeten horgászókat, sikerük évszázados tudatában,
ősapjuk sziklába vájt helyén. Megbékéltnek a viharral
álmodó vizet láttam magamhoz képest, mert én
szikrákat gyűjtök nyughatatlanul egy tágra nyílt
szobában, ahol a villany folyton ég, és a plafon
attikai égboltként hirdeti az örömöket, melyeket
egyedül a tudatomban találok. Partjaimon túl
hiába keresgélek. Mélyen hallgatnak a sótlan
öblök. Mi nekem az égi szikra, a saját örömöm,
Európám? Nyílegyenes mólók, éretlen pisztáciák
héjának pirosa egy sztráda mentén? Egy szín
hiányzik a görög zászlóból, de megtaláltam
Perszephoné gyümölcseiben. Az alvilágba
hullottak le a szeptemberi, sértett lombokból,
a Krítikosznak nevezett élelmiszerboltok
kukái mellett. Mi az öröm maga? Tárgya-
nincs dolog. Európét sem rabolhatják többé
el. Kontinensem nőnemű, de otthonom bár
hímneművé tehetném. Hordanám magammal
a vágyat a part zöld kavicsain botladozva.
Lehunyt szemmel titkolnám, szememmel
mégis látna. Bárcsak megadná magát nekem.
Macskaként simulna két nedves tenyerem közé.
Katona Ágota 1989-ben született Balassagyarmaton, 2008 óta Budapesten él. Az ELTE esztétika-magyar-szerkesztői ismeretek szakán végzett, verset és prózát ír, kollázsokat készít. Első kötete: Kezdetben, mégis vihar címmel jelent meg a Fiatal Írók Szövetségénél, 2021-ben.
