Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor I.

Fotó: a szerző archívuma

Amit nem merek elmondani anyámnak az az, hogy ez nem egy egyszerű húgyúti fertőzés. Apám családjában van egy széles körben elterjedt hiedelem, miszerint a szellemek lábtól felfelé hatolnak be egy nő testébe.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Eszter Hanna: lebegő

Fotó: Török Levente

sodrást ami elmossa / az elhordozott erőszakot

Bővebben ...
Próza

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Fotó: a szerző archívuma

Volt ez a csajom Debrecenben. Cseresznyével egyensúlyozott az ajkán, a szemében gurámikat nevelt. Tubás volt, vagy tenorkürtös, nem tudom már, a rézfúvósok között ült, a rendezői balon. Ha a nevén szólítottam, nem figyelt oda. Ha hatszögbe rendeztem a díszköveket a teste körül, magához tért.

Bővebben ...
Költészet

Rostás Mihály versei

Fotó: A szerző archívuma

hogyha kezembe foghatnék / egy maréknyi időt

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Bartók Imre: 1939. szeptember 23.

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Próza

Ádám Gergő: Krumponyász-univerzum (regényrészlet)

Fotó: a szerző archívuma

Róbert bal szeme az óramutató járása szerint, jobb szeme azzal ellentétesen forgott egyre gyorsabban, majd teljes testében rázkódni kezdett, a földre huppant, és nem mozdult többé. A feje sistergett és füstölt.

Bővebben ...
Költészet

Halmosi Sándor versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Kabátujjukban több élet volt, / mint az Egyesült Nemzetekben ma

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Veszprémi Szilveszter: Vers, amelyben a költő megint csak hisztikézik, nincs semmi látnivaló benne

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek a költők is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Fotó: Christopher Michel

Ada Limón versei

Sosem értettem, / hogyan lehet megbízni valamiben, / ami ilyen gyorsan elpusztíthat; / felé nyúlni és megsimítani azt / a mély, vadállati idegenséget, / a csend hosszú szakadékát közte és közted, / tudva, hogy az a valami nem is téged szeret, / tudva, hogy épp ugyanolyan élvezettel enné az almát / bármelyik másik kifeszített tenyérből.

Instrukciók, hogy ne adjuk fel

Jobban, mint a vadalmafán áttörő fukszia tölcsérek, jobban,
mint az a majdhogynem illetlen látvány a szomszédban, ahogy
a cseresznyefa végtagjaival a tavaszi esőktől palaszürke égre
tukmálja vattacukorszín virágait; a fák zöldülése az,
ami igazán szíven üt. Mikor a fehér és bolyhos
minden sokkja, a világ kis mütyürjei és csecsebecséi
otthagyják a járdát, megszórva a hajtások konfettijével:
akkor jönnek a levelek. Türelemmel, küszködve,
zöld bőr növi át mindazt, amit a tél művelt velünk,
visszatér ahhoz a furcsa gondolathoz, hogy az élet
zűrzavarunk, sebzettségünk, ürességünk ellenére is szakadatlan.
Jól van, ám legyen, mintha így szólna a fa,
egy újszülött, viaszos levél bomlik ki, mint egy ököl
a nyitott tenyérhez: ez mind az enyém lesz.


Győzz úgy, mint egy lány

Legjobban a nőstény lovakat szeretem,
ahogy könnyűnek tűnik tőlük az egész,
mintha hatvanöt kilométer per órával száguldani
épp csak annyit tenne, mint heverészni, vagy legelni.
Szeretem a kancák hetykeségét
győzelem után. Füleket fel, lányok, füleket fel!
De, legyünk őszinték, leginkább azt szeretem,
hogy nők. Hogy mintha ez a veszélyes-nagy
állat a részem lenne,
valahol, finom bőröm mélyén
ott pulzál
egy erőtől duzzadó, vértől súlyos,
három és fél kilós kancaszív.
Nem hiszed?
Nem akarod felemelni rajtam a mezt, hogy meglásd
a briliáns, lüktető, óriás szerkezetet,
ami úgy hiszi, ó, nem: tudja,
hogy ő fut be először.


Intimitás

Emlékszem, ahogy néztem anyámat
a lovakkal; a hidegvérre,
amivel roppant
testüket vezette az elnyúló mezőn;
arra, ahogy a vállával arrébb parancsolta valamelyiket,
ha túl közel jött, vagy mohón kapott
a lucerna vagy alma után.
Én sosem voltam ilyen. Sosem
éreztem magam biztonságban
ezek között a négylábú óriások között,
amik egyetlen rúgással ölni tudnak,
izmos fejük egyetlen biccentésével árthatnak.
Sosem értettem,
hogyan lehet megbízni valamiben,
ami ilyen gyorsan elpusztíthat;
felé nyúlni és megsimítani azt
a mély, vadállati idegenséget,
a csend hosszú szakadékát közte és közted,
tudva, hogy az a valami nem is téged szeret,
tudva, hogy épp ugyanolyan élvezettel enné az almát
bármelyik másik kifeszített tenyérből. Vajon
neki ezért ment velük olyan könnyen?
Van valami igaz ebben a rideg
közönyben, valami tiszta őszinteség
a másféleségünkről, ami olyan,
mintha nem a tanulsághoz tartozna, csak magához a történethez.


Milyennek látjuk, és mik rá a szavaink

Ezek a hatalmas istállók itt, a város peremén,
fekete, kátrányos bükkfadeszkák térdig a gazban.
Még használják őket, de így is gyönyörűen elhagyatottnak tűnnek.
Azt mondod, olyanok, mint bárkák a kiszáradt
tenger fenekén, én azt mondom, kalózhajókra hasonlítanak,
és eszembe jut az a völgybeli séta, amikor
J megkérdezte, tényleg nem hiszek-e Istenben, és én azt mondtam,
tényleg nem. Én a kötelékben hiszek, ami összefűz
a természettel, egymással, a világmindenséggel.
Igen, mondta, tehát Istenben. És ahogy ott álltunk:
apró bestiák, a fehér tölgyek, szakállbroméliák
és pókhálók között, zsebünkben rekedt obszidián szilánkok,
harkályneszezés; én megtagadtam, hogy így hívjuk.
Helyette inkább felnéztünk a szabálytalan égre,
egyszerű állatokat formázó felhőire, amiket elnevezhettünk,
pedig tudtuk, hogy tényleg csak felhők –
rendetlenek, csodálatosak és a mieink.

 

Fordította: Fehér Tamara

 

Ada Limón hat verseskötet szerzője, köztük a The Carrying-gel, amely elnyerte a National Book Critics Circle Award for Poetry díjat. A szerzőnő emellett a kritikusok nagyrabecsülését kivívó podcast, a The Slowdown házigazdája. Ada Limón az Egyesült Államok huszonnegyedik Koszorús Költője (24th Poet Laureate of The United States). Legújabb verseskötete, a The Hurting Kind már elérhető a Milkweed Editions gondozásában.

 

Fehér Tamara 1997-ben született, 23 évesen. Mármint az anyukája volt 23 éves. Az ELTE BTK-n Szlavisztikát hallgatott, de mióta elvégezte, többnyire csak hallgat. Mivel még nem jött rá, mi lesz, ha nagy lesz, pénzt keres: naphosszat számlákkal bíbelődik, de így legalább elismerően lehet bólintani a szövegeit olvasva: "hm, nem is rossz egy pénzügyestől".