Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Tóth-Bertók Eszter: A lakáskulcs

Fotó: Csoboth Edina

Végül arra jut, hogy otthon hagyta. Talán be sem zárta az ajtót. Még sohasem fordult elő velem ilyen, szabadkozik, a nő, úgy tűnik, hisz neki, azt mondja, nagyon sajnálom, ő meg arra gondol, hogy tényleg, még sohasem fordult elő vele ilyen. Hazudik. 

Bővebben ...
Költészet

Murányi Zita gyerekversei

Fotó: A szerző archívuma

Amikor anyu teherbe esett, megijedtem. / Egy narancs növekedett a hasában, először

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A fehér út

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Olykor hollók rövid párbeszéde hallatszott a magasból – kvarara, kvakk-kvakk – aztán ismét csend borult a vidékre. Egyszer egy szarvasbika ugrott át előttünk az úton, csaknem megbotlott a mély árokban. Az előttünk járó férfi is hátrafordult a neszre, majd a bika eltűnt a sűrűben, ő pedig letért az útról és belépett a fák közé.

Bővebben ...
Költészet

Borsik Miklós versei

Fotó: A szerző archívuma

Ezután érkezik Sirokai Mátyás, / aki javasolja, hogy vigyázzak, / már megint a város a vers allegóriája.

Bővebben ...
Próza

Szilveszter Andrea: Beavatás

Fotó: Szilveszter József-Szabolcs

Nagyon tetszett egy fiú. Egy teadélutánon végre a közelébe férkőztem, azzal a tipikus odaadó és kedves vagyok módszerrel, amit aztán a későbbiekben is gyakran alkalmaztam. A tombolán nyert süteményem adtam neki, mert ő nagyon csalódott volt, hogy a tíz tombolájából egyet sem húztak ki. Átadtam a csokis sütit, ő megköszönte és még futtában megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a lábad? 

Bővebben ...
Költészet

Rieder Anna Róza versei

Fotó: Kőszegi Nándor

milyen kínos volna, ha a mentőben / ezt kéne rólam lerángatni és feltárulna / igénytelen vagyok

Bővebben ...
Próza

Vecsei Márton: Akkor a tél

Fotó: Nemes Eszter

Szóval mi itt vagyunk, de nincs kire főzni, nincs ki után takarítani. Nincs munka! Nem maradhattunk tétlenül! Ha nincs tétje annak, hogy itt vagyunk, az nem jó senkinek sem, már morálisan. A munkáért kapunk fizetést, a fizetésért szabadságot. Munka nélkül honnan tudnánk, hogy mikor van szünetünk? Kellett valami munka, ami azáltal válik munkává, hogy addig, amíg nincs munka, ezt csináljuk. Napi nyolc órában. Nem valódi, persze. Műmunka. Mű téttel.

Bővebben ...
Költészet

Góz Adrienn versei

Fotó: A szerző archívuma

Háziállatnak nem alkalmas, felesleges, irtandó. / Igaz, prémje jól mutat.

Bővebben ...
Költészet

Kósa Eszter versei

Fotó: Vigh Levente

Így imádkozom. De nem rezzenek a bokrok, nem nyílik / meg az ég. Úgy jön az új évszak, ahogy szokott.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (III.)

Fotó: a szerző felvétele

Háztűznézőbe készült, így hát, hogy alkalomhoz illő legyen megjelenése, leporolta régi-régi öltözékeit.  Meg aztán olvasott Kantot és Moritzot, hogy jobban beilleszkedhessen az úri közegbe – aminek az eredménye csak annyi lett, hogy meggyűlölte a paragrafusokat, a késeket és faliórákat.

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (II.)

Fotó: a szerző felvétele

(Legnagyobb tisztelői is csak találgattak. Egyesek azt mondták, feltétlen Borisznak kell lennie, erre mások úgy érveltek, hogy semmiképp nem lehet Borisz, mert az iszákos név, és hősünk kitűnő formában van, épp, ahogy az Andrejek szoktak kinézni. Jómagam egy bizalmasamtól tudtam meg a valós nevét – tehát azt, hogy Arkagyij Pridurovicsnak hívják, s ez vitán felül áll, kérem.) 

Bővebben ...
Próza

Nagy Levente Tamás: Három etűd (I.)

Fotó: a szerző felvétele

És, ahogy az az elbeszélésekben szokott lenni, hogyha látunk egy kis esélyt valaminek a bekövetkezésére, akkor annak okvetlen be is kell következnie: hát Ánya csakhamar kinyitotta kalitkáját, és úgy kisuhant az ablakon, hogy Varvaráéknak felocsúdni sem volt idejük.

Bővebben ...
Fotó: Ördög Ivett

Tálos Atanáz: Esküvő

Újraolvasta a névlistát. Erőlködött, de nem tudott visszaemlékezni, pontosan melyik névnél is történhetett a baleset.

Judit munkába menet rálépett mások lábára a metrón, hogy tesztelje, kimutatják-e a mérgüket. Belegondolt, milyen lenne lefeküdni valamelyikükkel. Egyetemista éveiben      azok az alakok vonzották, akiket csak szex közben lehetett kiismerni. Tamással, a férjével viszont ott sem jutott egyről a kettőre. Mióta megismerte, a férfi következetesen ugyanannak az embernek mutatta magát, előzékenynek és higgadtnak. Judit nem hitt ebben a képben, és számtalan módon próbálta Tamást kizökkenteni. Leöntötte a férfit kávéval, és azt hazudta, véletlen volt, a tőle kölcsönkapott könyveket sosem adta vissza. Mikor már együtt voltak, alaptalanul lehordta Tamást, hogy figyelmetlen vele. Tamásnak azonban sosem volt egy hangos vagy ingerült szava, és mindennel kapcsolatban megkérdezte, mit szeretne Judit. Bevásárolt, megsétáltatta a kutyát.

Megbízható férjet fogtál magadnak, nem olyan, mint az apád, mondta Juditnak az anyja az esküvőjük napján. Judit azonban egyre mérgesebb lett. Bosszantotta Tamás. Az élrevasaltsága, a következetessége, hogy képtelen tetten érni, milyen valójában. Megállt a félig nyitott ajtóban, és hosszan nézte Tamást. Ha reggel elbúcsúztak egymástól, fél perc várakozás után visszafordult, és követte a férfit a munkahelyéig. Az előre megvásárolt ajándékot csak napokkal Tamás születésnapja után adta át neki.

Nem lehet mit tenni, gondolta Judit főzés közben. Sosem lesz képes leleplezni Tamást. Ettől a felismeréstől olyan ideges lett, hogy négy tojás roppant össze a kezében. Betette az ételt a sütőbe, és közölte Tamással, hogy gyereket akar.

Éppen túl volt az első trimeszteren, amikor esküvői meghívót kaptak Beától, a volt évfolyamtársuktól. Hat éve nem találkoztak vele. Tamás mosogatás közben megvágta a kezét, amikor Judit felolvasta neki, kik jönnek még. Egész este a sürgősségin ültek. Judit a kávéautomatától visszafelé jövet megtorpant a folyosón. Mindkét kezében egy-egy kávéspohár, a forró pohár égette a kezét, de egyszerűen nem tudott továbbmenni, vagy levenni a szemét a férjéről. Nézte, ahogy álmosan mered maga elé a fehér, kopott festésű kórházi széken, kezén az ügyetlenül rátekert, átvérzett kötéssel.

Tamás már régen elaludt, Judit viszont álmatlanul forgolódott az ágyban. Újraolvasta a névlistát. Erőlködött, de nem tudott visszaemlékezni, pontosan melyik névnél is történhetett a baleset.

Még öt évfolyamtársukat hívták meg. Mindegyik nap elővett egy nevet az ötből, felidézte a közösen megélt jeleneteket, próbálta elképzelni, milyen lehetett Tamás, amikor négyszemközt volt velük. Többféle szituációban is elképzelte őket, hétköznapi és bizarr jelenetekben egyaránt. Ahogy Sára és Tamás az egyetemi könyvtárban ül, és a polcok takarásában narancsot pucolnak. Ahogy Bence és Tamás a piszoárnál áll, és vizelés közben megbeszélik egymással, melyikük próbálja meg előbb moziba hívni Juditot. Dávidot először nem tudta hova tenni, rá kellett keresnie, hogy beugorjon neki. Annak idején kevés közös órájuk volt, sosem beszélt vele. Végigkattintgatta a közösségi oldalát, látta őt snowboardozás közben, ahogy egy nagy, bontatlan ajándékkal a kezében a kamerába vigyorog, ahogy kézilabdázik. Hosszan nézte a családi ünnepségeket megörökítő képeket, megállapította, hogy Dávid nagyon hasonlít az apjára. Hogy nincs jóban a nővérével, és hogy rövid időn belül több barátnője is volt. Azonban még ezután is úgy érezte, hogy nyomasztóan sok szituációban el tudja képzelni őt a férjével. Látta őket maga előtt, ahogy összeverekednek, ahogy egymásról puskáznak egy egyetemi vizsgán, ahogy Beatlest hallgatnak, ahogy félbevágott eperszemeket csúsztatnak egymás szájába.

Mióta megkapták a meghívót, Judit egyre több változást fedezett fel Tamás viselkedésében. Mikor Judit vele együtt akart alkalmi ruhát vásárolni, azt mondta, nem ér rá, túlóráznia kell. A lánybúcsúról hazaérve látta, a férfi már korábban eljöhetett a legénybúcsúról, mert cipőstől aludt az ágyon. Megkérdezte, vaníliapudingos vagy lekváros croissant-t süssön-e, és érezte, hogy Tamás Dávidnak mást válaszolna. Hogy neki bezzeg a vaníliásat mondaná.

Az esküvő napján Tamás döbbenetesen szétszórt volt. Többszöri próbálkozás után sem tudta megkötni a nyakkendőjét, az utolsó pillanatban rohant a boltba csomagolópapírért, a nászajándékot elejtette, és az majdnem összetört. Az esküvői közös fotózásnál kámforrá vált, de Bea nosztalgikus hangulatban volt, és ragaszkodott hozzá, hogy megvárják. A násznép negyedórán keresztül téblábolt a polgármesteri hivatal előtt, a gyerekek unalmukban fel-le ugráltak a lépcsőfokokon, a járdaszegélyen egyensúlyoztak. Tamás, mikor a keresésére küldött Bencével végre felbukkant, azzal mentette ki magát, hogy nem találta az épületben a mosdót.

Dávid nem jött el, ami Juditnak könnyebbséget jelentett, mert tartott attól, hogy ha meglátná, nem tudná türtőztetni magát. Talán fel is pofozná. Akkorra ugyanis már összeállt benne, hogy a fotót, amelyen Dávid az ajándékának örül, Tamás készítette. Tamás pont ilyen bénán szokta belelógatni a kisujját a képbe, és a mostani nászajándékhoz is ugyanolyan oda nem illő csomagolópapírt hozott. Az esküvői csoportképen Sára éppen pislogott, Bence mögöttük állva szamárfület mutatott nekik, Tamás átkarolta Judit vállát, magához szorította, és Judit úgy érezte, még sosem volt ennél magányosabb.

 

Tálos Atanáz 1990-ben született, Budapesten, az ELTE BTK magyar szakán végzett. Verseket és prózát ír; az Új Forrásban, az Irodalmi Szemle és a KULTer.hu felületein publikált. Jelenleg programozóként dolgozik, és Berlinben él.