a kiáltást, amely mindig felszakad, / az egyesülés alantas, / megalázó előfeltételét

Mondom, hogy nem a Hold, hanem a virágok világítják meg az udvart.

Gyűlölöm őket. Úgy gyűlölöm, ahogy a szexet, a számra záródó férfiszájat, a bénító férfitestet –

és azt a kiáltást, amely mindig felszakad, az egyesülés alantas, megalázó előfeltételét –

Ma este a kérdést és az azt követő választ egyetlen hangként hallom, mely egyre feljebb és feljebb hág, aztán ugyanarra a régi két részre szakad, a kifáradt ellentétpárra. Érted? Átvertek minket. És a jezsámen illata beszivárog az ablakon át.

Hogy pihenjek? Hogy legyek nyugodt addig, amíg még létezik a világon ez az illat?

Réder Ferenc Budapest (1999). Műfordító, dramaturg, egyetemista. Munkái eddig többek között az Alföldben, az 1749.hu-n, a Versumon, a KULTer.hu-n és a Literán jelentek meg.