Ugyanaz a póló lehetett rajtunk, más méretben, és ugyanazt a sapkát viselte, amit én a horgászosztályon vettem. Pedig Tibinek legjobban a babarózsaszín és hamupipőkekék állna. De a nagybátyám vadász és halász, és nem célja a ragyogás.

Kereszt a hóna alá kapta a kenyeret, az aljára keresztet vetett. Vágott egy szeletet, de úgy, hogyha megcsúszik a keze, minél nagyobb eséllyel vágja el a saját nyakát. Közben arról beszélt, jön majd át a Tibi a tojásokért. A levágott szeletet elém rakta. Egyenetlen volt és akkora, hogy ránézésre tíznapi szénhidrátszükségletet fedez. A teavajat frissen vette ki a hűtőből, véletlenül se lehessen kenni. Közben a kés végig a kezében volt, és már rá kellett szólni, tegye le, mielőtt kárt tesz magában. Legyintett, késsel a kezében, aztán vágott magának is egy szeletet, és végre leült.

– Milyen jól áll ez a póló – mondta nekem.

Megköszöntem. Színtanácsadáson jártam néhány hónapja. A tanácsadó egy tükör elé ültetett, és színes kendőket raktak az arcomhoz, az ablakon beáramlott a napfény. Azt mondta, a földszínekben ragyoghatok igazán. Kiemelik a vonásaimat, és a saját természetes színeimet. Ezután mindenhol a földszínű ruhákat kerestem, de tavasz volt, és ilyenkor csak babarózsaszínt és hamupipőkekéket találni. A színtanácsadó szerint ezek nekem nem állnak jól. Keresztnek bezzeg igen.

A megfelelő ruhákat a Decathlon vadászosztályán találtam meg. A gond az volt, hogy a tervezők a női vadászokra nem gondoltak. Bevásároltam a férfipólókból, és vettem egy sapkát is a horgászatin. Ott jöttem rá. Lehetséges kizárólag a Decathlonból öltözködni. A különböző sportok az élet különböző helyzeteit testesítik meg. Minden van a tespedős ruháktól kezdve a partiruhákig. Közbeszerzésre ott az elegáns, kék pufimellény a lovaglás osztályról. Irodai viseletre golfnadrág, túra részlegen kettő az egyben rövid és hosszúnadrág.

Keresztnél a vadászpólómban ültem.

– Lehet mégse jó ez a madáretető – mondta Kereszt.

– Miért?

– Az a baj, hogy mindegyik madár táplálékhoz jut. Telezabálják magukat az életerősek is. Lelassulnak, nem tudnak elrepülni a ragadozók elől. Az erősek is prédák lesznek.

Elgondolkodtam, kinéztem az ablakon a régi hintára. Csak a váza volt meg, arról lógott az etető. Teli volt eleséggel, és nagy volt a madárforgalom.

– Akkor miért rakod ki?

– Mit tudom én – vont vállat. – Kérsz kávét?

– Aha.

– Nem tudom ezt az új kávéfőzőt hogy kell használni, jó lesz az instant is?

– Jó.

Vizet forralt az indukciós lapon egy piros, nyeles, zománcozott edényben. Üveges Nescaféja volt, abból kanalazott egy-egy bögrébe, nekem azt a szép bicikliset adta, amit annyira szerettem gyerekként is. Kértem tőle egy zöldségpucolót, vágtam vele néhány vékony szeletet a teavajrol.

– Nahát, miket tudsz te – csodálkozott – ezt én is kipróbálom.

Ha zöldségpucolóval vágod a vajat, mindig több lesz, mint kellene. Kereszt halmozta a kenyérre a vajforgácsot, csodálta, és örült neki.

– Jaj, a víz! – ugrott fel a helyéről. – Miért nem szólsz? Kávéba mit kérsz? Fahéjat? Gombát?

– Mit?

– Én mind a kettőt szoktam.

Elővett két befőttes üveget, az egyikben valószínűleg fahéj volt, a másikban pedig valami feketeség, ami úgy nézett ki, mint a Nescafé.

– Van cukor?

Elfintorodott és alkudozni kezdett.

– Méz?

– Az is jó.

– Ez a gomba jó a vérnyomásra.

– Mire? Hogy ne legyen? – röhögtem.

– Nagyon vicces. Amióta így iszom, semmi bajom.

Ráhagytam. Biztos semmi köze az asztalon szétdobált vérnyomáscsökkentőknek a vérnyomás csökkentéséhez.

– Kicsit sem kérsz bele?

– Nem.

– Adok egy üveggel, vigyél belőle haza.

Nem vitatkoztam vele, majd odarakom otthon a többi Kereszttől kapott kétes táplálékkiegészítő mellé. A kamrába ment, hamar visszatért, nem keresgélt sokáig. Mielőtt elém tette a vérnyomáscsökkentő gombát, hol engem, hol az üveget méregette.

– Nem adok sokat – mondta – mert még kiöntöd. Nem öntöd ki, ugye?

– Nem öntöm ki.

– Jó, mert ha kiöntöd, akkor inkább nem adom oda.

– Akkor ne add oda, nem fogom gombával inni a kávét.

Kereszt visszavitte a kamrába az üveget.

A szelet kenyerén olvadni kezdett a vaj. Visszatért, leült, felöntötte a bögréket vízzel, a magáéba kanalazott egy kis gombát és túl sok fahéjat. Az ablakpárkányra mutatott, ott volt egy befőttesüvegben a méz. Elbizonytalanodtam, hogy kell-e nekem inni a kávéból. Beleszagoltam, de nem volt gyanús. A mézért nyúltam.

– Egy sólyom! – kiáltottam.

– Hol?

– Ott volt, elkapott egy verebet!

Csöngettek.

– Ez a Tibi lesz.

Kereszt felállt, bevette a vérnyomáscsökkentő tablettát a gombás kávéval, majd ment és beengedte Tibit. Rég láttam már. Szakállat növesztett, ami nem állt jól neki. Annyira szőke volt a haja és az arcszőrzete is, hogy messziről úgy nézett ki, mint valami egészségtelen elváltozás a bőrén. Csak nagyon közelről, amikor puszit adtam neki, láttam, hogy ez csak egy előnytelen pofaszakáll. Ahogy végigmértem, megállapítottam, valószínűleg ő is a Dechatlonból öltözködik. Ugyanaz a póló lehetett rajtunk, más méretben, és ugyanazt a sapkát viselte, amit én a horgászosztályon vettem. Pedig Tibinek legjobban a babarózsaszín és hamupipőkekék állna. De a nagybátyám vadász és halász, és nem célja a ragyogás.

– Láttam egy sólymot – mondtam neki. – A madáretetőből elvitt egy verebet.

– Az biztos nem sólyom volt. Az héja volt.

– Tök mindegy, elvitt a madáretetőből egy verebet.

Tibi nevetett.

– És? A héja nem madár?

A tápláléklánc csúcsán egy kispróza-sorozat második darabja, az első és harmadik részért kattints!