Hírlevél feliratkozás

Keresés

Műfordítás

Raphael Dagold versei (f. Murányi Zita)

https://www.raphaeldagold.com/

Amikor a fekete kis kecske vére lefolyik / a vágóhíd padlóján a parasztház mögött

Bővebben ...
Próza

Varga László Edgár: Iepuraș Béla

Fotó: Szentes Zágon

Csak az általános idő múlásával vált lassan nyilvánvalóvá, hogy az ő, a Iepuraș Béla ideje nem múlik többé. Nem gyűltek például tovább a szeme sarkában a szarkalábak. Ha hetekig nem mosta meg, akkor sem zsírosodott a haja, sőt nem is nőtt. Nem nőtt a körme sem, de ami igazán meglepte: nem nőttek többé a metszőfogai.

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Kiss Lóránt: Hasítás

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű II.

Fotó: Giovanni Previdi

A Corso Italián hömpölygött a tömeg. A bárok neonfényei és a lampionok, a folyamatos, nagyhangú lárma, a fagyi-, ostya- és pizzaillat ébren tartotta a várost. Az izzadt turisták egymásra torlódtak, mindenki a Bovio térre igyekezett, hogy le ne maradjon a tűzijátékról. A türelmetlen sokaság elbágyasztott, elringatott. Hagytam magam sodorni.

Bővebben ...
Műfordítás

Silvia Avallone (f. Sokcsevits Judit Ráhel): A keményszívű I.

Fotó: Giovanni Previdi

Folyamatosan beszéltünk, mégsem mondtunk semmit: csak a test számított, a magnetikus vonzású. Csiklandozásokból, ingerlésekből állt a nyelvünk, térdek és könyökök összekoccanásából. A kabócák ciripelése az ágak alkotta boltívből fülsértő volt, de csak növelte az érzést: itt akarunk maradni, ahol olyan erősen dübörög az élet, hogy az már súrolja a halhatatlanságot.

Bővebben ...
Próza

Tóth Vivien: Elefántsimogató (regényrészlet)

Fotó: Szokodi Bea

A többiekkel gyógyszerosztásnál koccintunk az újévre egy pohár vízzel. Még utoljára kinézek az utcára, ahonnan egyre több dudaszó szűrődik be.

Bővebben ...
Költészet

Vida Kamilla versei

Fotós: Sivák Zsófia

mindegy: a sznobokat az első könyvemben már úgyis elijesztettem!

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Ferencz Mónika: Hiszti

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Költészet

Taizs Gergő versei

Fotó: Pápai Zoltán

A cilinderben üregedő nyúl / orrcimpáján a tenger habjai

 

A fénykörön túl

A takarás roppant rendszerében
az emberek úgy változnak,
hogy elfelejtenek szólni róla.
Engem arra szánt az Úr,
hogy vágyni tanuljak,
de sosem tanított meg
jól feledni.
Határozott bizonytalansággal,
szó- és számkivetettségben,
a hallgatás szemhéjnyi zsákutcájában
sosem leszek igazán
egymagam,
fogadkozom,
és lehugyozom a gyanútlan csillagokat.

 

Paphos nélküled

Nyikorog a reggel, a kertkapu, a hintaszék –
minden határos valamivel.
Aztán az ellobbanó felhők.
Az anyag szenvedő szerkezete.
A cilinderben üregedő nyúl
orrcimpáján a tenger habjai.
De mi okozza a bolygók táncát,
az aritmiát a harangszóban,
amikor félrevered szívemet?

 

Taizs Gergő 1984-ben született Tatabányán. Verset ír.
 
Költészet

Farkas Arnold Levente: teketória

Fotó: A szerző archívuma

mint / teketória nélküli szóban / a méla igazság

Bővebben ...
HISZTI

HISZTI - Korda Bonifác: A nagy fölemelkedés

hiszti eredetileg a női testhez kötődött – görög-latin eredetű, a 'méh' szóra vezethető vissza. A 19. századi orvosi diskurzusban a női idegrendszerhez kapcsolták, sokáig stigmatizáló diagnózisként használták. Aztán mindenkié lett: a köznyelvben mára levált a klinikai kontextusról, pejoratív árnyalatot hordoz, a túlzónak, irracionálisnak ítélt érzelmi reakciót nevezi meg. Hisztizik a gyerek, az anyós, a férfi, ha beteg – hisztiznek az írók is!

Sorozatunkban kortárs magyar szerzőket kértünk fel, hogy értelmezzék a kifejezést. 

Bővebben ...
Műfordítás

Tímea Sipos (f. Bori Ági): Öklökkel teli gyomor II.

Fotó: a szerző archívuma

Ha apám tudta, hogyan kell enni, akkor anyám azt tudja, hogyan kell koplalni. Egész gyerekkoromban vagy koplalt, vagy folyékony diétán volt, miközben apám zabált és dohányzott és énekelt és ivott.

Bővebben ...

Sütő Csaba András versei

mosogatóban a tálca aljáról a szifonba húzza az örvénylő víz, nehéz zsírok tapadnak meg a könyökkanyarban, visszaszörcsög a trutymó, a kívánatos falatok maradéka beáll, harántol, oldalaz, tekereg a szifonban a zsír. a csepegtetőben élükre állított tányérok, felfordított fazekak, összedobált eszcájg, gőzölgő porcelánbögrék, a mosogatórongy oldatlan cukorszigeteket töröl el.

holdfényben mutatkozó tárgyak                            

van, ami összeütközik. koccan, súrlódik, csendül a kamrában az olajtól fénylő lapra fogatott satu, a szekrény nyitott ajtaján szögekre aggatott villáskulcsok, menetvágó, pléhdobozok anyák, alátétek, csavarok. reszelők kalapácsok, tátott pofájú fogó ottfelejtve, behúzott ajtórésben szálldos a felhibbanó por, gépszag, oszló vashomály. az asztal felett lámpazsinór alatta dobozok lejjebb a por szürke és kék fémesője, vas- és acélreszelék, gyaluba szorult forgácsok, szermetdarabok.

vezeti a holdfény
az ártéri réten

nyárak nyírek botlófűzek között
harmatos fűben
kiszáradt mederágban

vezeti a holdfény
az ártéri réten

mosogatóban a tálca aljáról a szifonba húzza az örvénylő víz, nehéz zsírok tapadnak meg a könyökkanyarban, visszaszörcsög a trutymó, a kívánatos falatok maradéka beáll, harántol, oldalaz, tekereg a  szifonban a zsír. a csepegtetőben élükre állított tányérok, felfordított fazekak, összedobált eszcájg, gőzölgő porcelánbögrék, a mosogatórongy oldatlan cukorszigeteket töröl el.

tálalón, kredencen a roskadó étkészlet. csetreszek armadája bontja az időt, kedvelt hév- és üdülővizeink partjáról, szőlő- és borvidékekről álmodó kristálypohármetszetek, régi várak udvaráról elhordott kerámiák, fogják a port, tartják az időt, égzengéskor csilingel, vándorol, megnyugszik megint.

füles és fülmentett bögrék és poharak, épek és csorbák, az elhúzható üvegajtó egymást előtt elcsúszó síkjai, a kilincsek, fogantyúk körül a kopások, repedések, festéktől a fáig, a lecsapódott gőz, a lehűlt zsír.

 

amíg a fejből


amíg a fejből kiröppen minden. a madarak némák, kussol a nászon átszűrt békahad. tücskök és szöcskék évada ez, rövidebb szakokban, néhány ülésben, hosszabb szökkenésekkel, dörzsöli lábát, és az ég az új látvánnyal előrukkol. megunhatatlan, nonszensz és felfogható, pohár tintába sárga csillámok.

ragyog és a szembe
folydogál a csillagóceán

nézik a távoli fényt
a sötétlő égbolt alá
beszorul a váll az ív

ragyog és a szívbe
ömlik a csilló óceán

felfolyt a por az ég tetejére, az űr hidege lezúgott, fürdik a folyó partjai között, előcsatangolnak az elkóbor macskák, ülnek, vakaróznak, tisztítják maguk, bundájukon hálás gazdakéz simít végig, konzervek tetejét szakítja fel az erő, pereg a száraz macskatáp, a maradékra felkészül a szerény, céltudatos süncsalád. szürkülnek, cirmosodnak, eltűnnek, felolvadnak az este érkező hüssében, farkuk imbolyog távozóban, a sötétbe oldalogva.

gyűlik a sötét szakad
ing a peremeken

kócos üstökkel vonul
átér halad borotválatlanul
terjed a búcsúzó utcafényben

gyűlik a sötét
poharát borogatja a hajnal

bokáig, térdig ér a harmat, dördül az elhaladó lábak nyomán, az autók motorja felzúg, megáll, motorjuk pattogva hűl a kasztnitól óvva garázsban, utcán, féltetők alatt, udvaron.

amíg a fejből kiröppen minden, a feszesre húzott, a téphetetlennek hitt, reggel megkent, acélozott, napjában megénekelt idegek elsimulnak, a testháló lazul, ernyedő izmokon beeső rács.

selymeket dobál magára az esti telivér, az öszvér kifúj, prüszköl, dohog, toppant a maradék az istállók falai közé mentve, ólakban toll- és szőralakulatok között kotorász a sötét, sárgán, zölden világítanak a szemek, száron a paradicsom, elszáradt cseresznyék bólogatnak, feketére égetten, magukra hagyva, a seregélyek sem jöttek el, az érett, piros gömbök belevesznek a félhomályba, toboz és tűlevél a magasra nőtt fűben, zöld és barna, barna és zöld.

Sütő Csaba András 1979-ben született Győrben. Költő, az Ambroozia folyóirat szerkesztője. Nagybajcson él. Legutóbbi kötete: nempróza (versek). Napkút Kiadó–Kalota Művészeti Egyesület, Budapest, 2019.