Egy adott ponton megpróbáltam elpanaszolni a dolgot a főnöknőnek, de hiába. Az irodában mindenki, de abszolút mindenki az a típusú ember, aki az autója ajtajánál messzebbre nem hajlandó elgyalogolni. A főnöknő nevetett, és rám hagyta, hogy értsek ebből a nevetésből, amit akarok.
Ki fél, lehúzza estig a félelem-spirál, / és háztalan huzatban az éj forog vele.
Vagy tarthatnának egy nyilvános kivégzést az egyetem kertjében, ahol tőlem, meg a hozzám hasonló méltatlanul sokat élt oktatóktól egy füst alatt megszabadulhatnának. Nevünket pedig egy emléktábla őrizné az alma mater falán: itt nyugszanak egyetemünk legfölöslegesebb tanárai, akik arra sem voltak képesek, hogy időben elpatkoljanak. Legyen könnyű nekik a föld!
Hisz a számmisztikában, / miközben tagadja, racionálisan, Istenét.
Egy hirtelen csobbanással feltűnt valami a felszínen, egy pillanatra megremegett, majd újra alábukott. Aurore felült. Közben a forma visszatért, és mozdulatlanul lebegett. Aurore agyán az villant át, hogy az apja az, és ez az ő hibája – hallgatnia kellett volna rá, távol kellett volna maradnia a parttól, megérezték a vért, az apját pedig, aki a víz alatt volt, széttépték.
talán nem vagyok elég nagy / hogy úgy szólítsanak / ne lopj
Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.
Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.
Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.
Ez a regény a polgári öntudat helyzetbe hozásával, a régi ökonómia összeomlásával, vagyis kívülről jövő fenyegetéssel és szorongással kezdődik, majd a belső szorongás láttatásával folytatódik, és a hiábavalósággal ér véget, mert a szabadság mögött is kényszerek és elnyomatások feszülnek, és mintha Péntek azt sugallná, a lélek gondjaihoz a művészet és a szabadság lehet a használható kulcs.
A Termékeny félreértés avantgárd, kísérletező vagy újító jellege abban keresendő tehát, hogy az avantgárd gesztusok ismétlése helyett képes-e azok revitalizálására. Azt a kérdést is fel kell tennünk a kötet kapcsán, hogy szól-e, és ha igen, hogyan szól a művészetről ez a kiadvány.
A kötet torzóiból egymásra montírozható egy újszerű Kafka-kép, az író viszont csupán ürügy és eszköz azonban Uri Asaf számára, rajta keresztül tolmácsolja a hitről, a zsidó identitás problémáiról, a 20. századról, az emberi sorsokról, a létről, a félelemről, a szorongásról, a halálról, és a mindent átható isteni jelenlét emberhez legközelebb álló fokozatáról, a sechináról szóló gondolatait.
Az ökológiai fókusz a tágabb értelemben vett mezőgazdasági tevékenységtől a flóra és a fauna átalakulásán át egészen a mikrovalóságig (akár a kukoricaszem szintjéig) érvényesül a kötetben. A több formában (versben, rajzban, videón) feltűnő kukorica a természeti népek rítusai mellett a globalizált mezőgazdasági termelést és az ebből eredő gasztrokultúrát is jelképezi.
Az alkalmazás neve (Sophistic) jól jellemezi Mécs érzékeny humorát: a szofistákra való utalás a szövegben egyszerre mozgósítja a maga tragikusságában és öniróniájában a fogalom egymásnak feszülő jelentésárnyalatait, melyek közül az Arisztotelészék előtti az individualizált értelmet és szellemet dicsőíti, a későbbi pedig az igazság nélküli, lesújtó álokoskodással azonosítható.
