Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Neszlár Sándor: Terepszemle 2.

Zúgott a fejem, a nyelvemmel óvatosan megtapogattam a helyét, még zsibbadtan is érzékeny volt. A számban keveredett a fájdalom és a fertőtlenítő íze, köptem egy nagyot, piros lett tőle a hó. Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vertek! Összegörnyedve indultam vissza az állomásra. Fel-alá járkáltam a hosszú peronon, amikor áthaladt egy tehervonat az állomáson, számolni kezdtem a kocsikat. Negyvenkettő jött ki, a mozdonnyal együtt negyvenhárom.

Február

Alig győztem kivárni, hogy eljöjjön a megbeszélt időpont. Addig folyamatosan szedtem a fájdalomcsillapítókat, próbáltam nem tudomást venni a fogamról, de képtelen voltam. Az sem érdekelt, hogy a zónákon kívül kellett mennem, mert a Minisztériumnak csak ott volt megbízható embere.

Reggel, amikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy mindent ellepett a hó, kicsit esett is, de nem gondoltam volna, hogy megmarad. Indulás előtt, a múltkori bunkeres fiaskóból tanulva, színes filmet raktam az új gépbe, mert hiába a fogorvos, a terepszemlét folytatnom kellett, csak azt sajnáltam, hogy nem jutott sok időm a beállítások kipróbálására. Vonattal mentem, ami a Nyugati pályaudvarról indult. Meglepett, hogy a kora délelőtti időponthoz képest milyen sokan voltak.

Újra esni kezdett a hó, nagy pelyhekben, egyre több ház tetejét fedte be. Rengeteg építkezést láttam, a daruk szinte összeértek. Jó lenne egyszer felmászni egy ilyenre – gondoltam magamban –, de a legjobb mégis az lenne, ha arra tudnék feljutni, amelyik az utcánkban van.

Az első megállónál felszállt egy idősebb férfi, velem szemben foglalt helyet, de nem az ablaknál, még szinte le sem ült, már csörgött is a telefonja. „Délre otthon leszek!” – mondta. Nekem is akkorra volt időpontom, titkon abban reménykedtem, hogy nem fognak sokáig váratni. Aztán a férfi elővett egy újságot és lapozgatni kezdte, a hátulján piros betűkkel az állt: STOP SOROS

Újabb állomás következett, kinéztem az ablakon, egy régi épületen, nagy zöld betűkkel TESTVÉRISÉG SPORTEGYESÜLET SÚLYEMELŐ SZAKOSZTÁLY volt olvasható. Vajon működik még? – tűnődtem magamban, amikor köszönés nélkül leült velem szemben egy fiatalember. Csak úgy kabátban, a karjait maga előtt összekulcsolva nekidőlt az ablaknak. Kis idő múlva benyúlt a zsebébe, elővett egy zsebkönyvet (BULGAKOV) és olvasni kezdett.

Még azelőtt leszálltam, hogy a kalauz jött volna, sietnem kellett, mert késésben voltam. Mentem a hóesésben az ismeretlen utcákon, és csak az érdekelt, hogy végre megszabaduljak a fájdalomtól.

A rendelő ajtaján öles betűkkel állt egy hirdetmény, volt időm elolvasni, mert egy idősebb bácsinak tartottam az ajtót, amíg a két botjára támaszkodva becsoszogott. A KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2018. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. A SZAVAZÁS NAPJA: 2018. ÁPRILIS 8.

Persze, hogy várattak, de az asszisztens nem győzött elnézést kérni. A fogorvos udvarias volt és határozott. Az arcát nem is láttam, a hangja kellemes volt. „Ki kell húzni!” – mondta miután megvizsgált. „A többi rendben van!” Adott egy injekciót, majd kiküldtek, mondták, hogy várjak türelemmel.

Elmentem a mosdóba, nyitva volt az egyik ablaka, hideg volt, megborzongtam, éreztem, hogy egyre jobban kezd zsibbadni a szám.

Amikor visszaértem a váróterembe, éppen egy két gyerekes anyukát hívtak be, a fiúkra addig az apjuk vigyázott. Mind a kettőnél volt egy-egy Barbie baba. Hangosak voltak és folyton belém rúgtak, de nem törődtem velük, csak azt vártam, hogy kinyíljon az ajtó, szólítsanak az itteni, új nevemen, és legyek túl az egészen. De várnom kellett, mert mindig mást hívtak be helyettem.

A fél arcom elzsibbadt mire bejutottam. Az orvos egy fogóval benyúlt a számba és lassan elkezdte mozgatni a fogamat. Becsuktam a szemem, próbáltam azt képzelni, hogy ez nem velem történik, de nem sikerült. Aztán csak kinyitottam a szemem, kinéztem az ablakon, már nem esett a hó.

„Készen is vagyunk!” – mondta az orvos. „Örülök, hogy találkoztunk, és hogy segíthettem!” „Részemről a szerencse!” – válaszoltam ügyetlenül, furcsán ejtve ki a szavakat. „Elképzelhető, hogy néhány napig fájni fog még a helye! Nyugodtan vegyen be rá gyógyszert! A kolléganőm fog adni egy kis fertőtlenítőszert, azzal ecsetelje néhány napig!” „Jó munkát!” – mondtam nekik, és örültem, hogy kiszabadulhatok onnan.

Zúgott a fejem, a nyelvemmel óvatosan megtapogattam a helyét, még zsibbadtan is érzékeny volt. A számban keveredett a fájdalom és a fertőtlenítő íze, köptem egy nagyot, piros lett tőle a hó. Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vertek! Összegörnyedve indultam vissza az állomásra.

Fel-alá járkáltam a hosszú peronon, amikor áthaladt egy tehervonat az állomáson, számolni kezdtem a kocsikat, pont úgy, mint gyerekkoromban. Negyvenkettő jött ki, a mozdonnyal együtt negyvenhárom.

RÁKOSPALOTA-ÚJPEST – mondta a hangosbemondó, amikor utolsóként leszálltam a vonatról. A két szélső vágány között még megmaradt a hó, benne megannyi lábnyommal, azok mentén indultam el.

Az állomás épülete miatt először nem is láttam a célpontot, de aztán csak előbukkant a házak közül. Torony iránt, pontosabban víztorony iránt mentem. Vajon mi szükségük lehet erre? – tűnődtem magamban, de újból arra jutottam, hogy kár ezen gondolkoznom, egyszerűen követnem kell a listájukat, a többi nem számít, csak menni kell és figyelni.

Befordultam egy szűk utcába, a sarkon a fák gyökerei szinte fél méterrel megemelték a járdát, a töveikben már zöldellt valami, meglepő volt a havas útszakasz után. Az utcácska egyszerre volt hangulatos és elhagyatott, a közepén egy púpozottan megrakott konténer állt, tele volt szeméttel.

Újból szem elől tévesztettem a tornyot, panelházak takarták ki. Az egyik oldalára borostyánt futtattak fel, néhány év és eléri a tetejét.

A borostyános házat elhagyva egy kisebb parkos részen kellett átvágnom, és már ott is álltam a Víztorony előtt. Kerítés vette körül, így nem tudtam közelebbről megvizsgálni. A kapuhoz lépve egyből megállapítottam, hogy ha úgy adódna, könnyedén el lehetne távolítani róla a lakatot. A lábamnál galambok eszegettek a földről, próbáltam elhessegetni őket, de alig mozdultak. A Herceg miatt, aki betegesen félt tőlük, megszoktam, hogy folyton hajkurászni kell őket.

Ezt is körbe jártam, mint a Bunkert, keresni kezdtem a legalkalmasabb fotós pozíciót. Újból elkezdett szállingózni a hó, csak apróbb pelyhekben, mint délelőtt, inkább havas eső volt, féltettem a gépet, igyekeztem gyorsan végezni.

Felmentem a kis dombocskára is, eleinte zavart, hogy a torony elé pont belóg egy fa, de olyan nyugodtan ültek rajta a varjak, hogy nem foglalkoztam vele, mint ahogyan a teherautóval és a járókelőkkel sem. Csak azt sajnáltam, hogy közben erősen beborult.

Bár már több tucat képet készítettem az új fényképezőgépemmel, még mindig elmosolyodtam, amikor azzal a sajátos hangjával kidobta az oldalán a kész filmet. Rutinosan tudtam, hogy nincs értelme egy helyben kivárni, hogy előbukkanjanak a részletek, ezért beraktam őket a zsebembe, és járkáltam kicsit a környéken.

A zsibbadás kezdett megszűnni, még nem fájt ugyan, de éreztem, hogy jó lenne rá bevenni egy gyógyszert, de sajnos már nem volt nálam több tabletta. Óvatosan elővettem a képeket, vigyáztam, hogy ne essen rájuk a hó, ezek már sokkal jobbak voltak, bár még mindig sötétnek éreztem őket.

 

 

Nem volt több dolgom, indulhattam vissza, de valami miatt csak megfordultam, és csináltam egy utolsó fotót. Próbáltam elképzelni, milyen lehet a torony belülről, hogy milyen lenne ott fent eltölteni egy éjszakát, az is eszembe jutott, hogy vajon a Hercegnek is annyira tetszene, mint nekem. A merengésemből egy pisilő férfi zökkentett ki, úgy tűnt minden objektum környékén ki kell fognom egy ilyen alakot.

A vágányok mentén egyre többen várakoztak, de csak nem jött a vonat. Helyette egy nemzetközi szerelvény futott be, amely lépésben haladt át az állomáson. Unottan néztem az ablakból kibámuló utasokat. A hó szinte teljesen elolvadt, a lábnyomok is eltűntek.

Előre sétáltam, hogy ha majd megérkezem, ne kelljen annyit gyalogolnom. Akkor láttam meg, hogy az egyik pocsolyában milyen szépen tükröződik a felsővezeték, egyből le is fényképeztem, igaz csak a telefonommal.

 

 

Annyira belemerültem a dologba, hogy észre se vettem, hogy közben megérkezett a vonatom, csak előrébb állt meg, mint számítottam rá, futnom kellett, hogy elérjem.

Alig találtam ülőhelyet, három nő mellé ültem le végül. Az arcomat tapogatva nem tudtam eldönteni, hogy az injekció vagy a fogam helye fáj-e igazából.

 Hamar beértem a Nyugati pályaudvarra, már lassított a vonat, amikor eszembe jutott az utolsó fénykép, gyorsan elővettem és megnéztem. Ez sem lett sokkal világosabb, de legalább már tetszett.

 

 

Sietve szálltam le, közben beérkezett egy másik vonat is, hirtelen megtelt a csarnok. A kijárat felé kerülgetni kezdtem az embereket, lassan haladtam, közben az épület mennyezetét néztem, akkor fedeztem fel egy latin feliratot az egyik magas ajtó felett, remélem pontosan jegyeztem meg: VIRIBVS VNITIS. Fogalmam sem volt, mit jelenthetett.

A villamoson a szokásos tömeg fogadott, de már kezdtem megszokni, pontosabban nem foglalkozni vele. Csak a hallgatózással kellett valamit kezdenem, de nem tudtam mit csinálni, a velem szemben ülő nő olyan hangosan telefonált, hogy minden szavát értettem. „Vannak nők, akik mondanak mindenféle dolgokat, olyanokat is, amiket ők soha nem tennének meg, de rámondják másokra!” Aztán hosszan beszélt arról, hogyan fussanak össze, mennyi pénz legyen a másiknál, hogy vinni tudja neki a megfelelő parfümöt.

Lépésben haladtunk, a megállókban a plakátok feliratait olvasgattam egymásután.

TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL
AZ ENYÉM NAGYOBB
SOROS MILLIÓKAT
HALOTT PÉNZ

A fogorvos azt mondta, hogy délután már nyugodtan ehetek, de én csak feküdni akartam mozdulatlanul. Estére ettem egy kis narancsot, mást nem is kívántam.

Éjjel többször felébredtem a fájdalomra, nem volt türelmem fegyelmezni magam, és végül bevettem még egy tablettát. Aztán mindenfélét álmodtam, a legfurcsább az volt, amikor egy piros sportautóban ültem. Egy tengerparti szerpentinen hajtottam, meleg volt és kellemes zene szólt. Ha jól emlékszem egyedül voltam, majd ki kellett előznöm egy kamiont, élveztem, hogy szinte egy pillanat alatt hagytam a hátam mögött, olyan gyorsan mentem. Elkezdtem visszasorolni, levettem a lábam a gázról, de nem csökkent a sebességem, annyira nem, hogy időnként egy-egy bukkanó után szinte már repültem. Kétségbeesetten próbáltam fékezni, rángattam a kéziféket, haszontalanul, mert semmi nem működött az autóban. Egyre idegesebben szorítottam a kormányt, aztán mintha hátulról belém hajtott volna a kamion, nagy lökést éreztem. Lesodródtam az útról, átszakítottam a szalagkorlátot és elkezdtem zuhanni, aztán később meg emelkedni. Gyorsan, nagyon gyorsan, a tenger már csak pocsolyának tűnt. Hiába mondogattam magamnak, hogy semmi pánik, aggodalomra semmi ok, minden rendben lesz, mert éreztem, hogy egyre fogy a levegőm, és tudtam, hogy űrruha nélkül nem fogom túlélni. Ordítani kezdtem, hátha megmenekülök, de nem történt semmi, csak amikor oldalra néztem már ott ült mellettem a Herceg és vigyorgott. Aztán meg a nővére, aki meztelen volt. Ordítottam tovább, de akkor a Herceg nővére a számra tapasztotta a kezét. 

Megrázkódtam, szinte leestem az ágyról, pillanatokig az sem tudtam, hogy hol vagyok. Ki voltam takarózva és remegtem. Nagy nehezen kibotorkáltam a fürdőszobába, és beálltam a zuhany alá.



TARTALOMJEGYZÉK

 


Terepszemle 1. (Január)

   


Terepszemle 2. (Február)

 


Terepszemle 3. (Március)

 


Terepszemle 4. (Április)

 


Terepszemle 5. (Május)

 


Terepszemle 6. (Június)

 


Terepszemle 7. (Július)

 


Terepszemle 8. (Augusztus)

 


Terepszemle 9. (Szeptember)

 


Terepszemle 10. (Október)

 


Terepszemle 11. (November)

 


Terepszemle 12. (December)