Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.
Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.
Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.
A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.
Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.
Odabent, a bűvös szobában a cigánylány pótolja a szentelt olajat az örökmécsesben, amely a nagyrészt a Szűzanyát ábrázoló szentképeket világítja meg, szellőztet, hatszor söpröget hat különböző irányban, és egy üveg hamutartóban eléget három szem tömjént, hogy elűzze a hívatlanul érkező gonosz szellemeket.
A város irodalmi konfigurációi kapcsán már a 2000-es évek elején kérdésekkel szembesültem, elsőre valóban a századfordulós Budapest tekintetében vizsgálódtam e témában. Akkoriban persze nem a tér különféle elméleti megközelítései adták az alapot, inkább arra voltam kíváncsi, a nagyvárossá váló főváros milyen szövegformáló erővel kapcsolódott össze. Ezt az epika esetében talán könnyebb előszámlálni, mivel azonban lírai szövegekkel foglalkoztam, az a nyelvi működés érdekelt, amely különféle módokon szervezi ezt a sokszor nem is reprezentációs és semmiképp sem mimetikus folyamatot.
Az biztos, hogy éreztem magamban valami újonnan jelentkező igényt egy hajszálnyival alanyibb lírai hang megszólaltatására, ez lehet, hogy azzal függ össze, hogy egyre többször riadtam fel éjjel arra, hogy megöregedtem. Nem tudom, hogy tényleg megöregedtem-e, azt hiszem nem, de újabban elkezdtem olyan dolgoktól szorongani, amik korábban nem zavartak. És olyan helyekre visszavágyni, ahonnan korábban örömmel szabadultam el. Ezzel pedig valahogyan szembe kellett néznem.
A Trafóban volt tavaly egy Nextfeszt nevű fesztivál, ami az Y generációt mutatta be. Ott mindenkin azt láttam, hogy mások a kérdések, mások a problémák, az elvárások az államtól. És máshogy reagálunk. Egy közönségtalálkozón azt mondta Domsa Zsófi, hogy Dollár Papa a legapolitikusabb színház. Ezzel egyetértek. És ennek örülök. Egy Hedda után viszont azt mondta egy néző, hogy Dollár Papa ma a leginkább politikai színház.
„Vannak módszerek, amelyek a szerzőhöz, vannak, amelyek a műhöz, és vannak, amelyek az olvasóhoz visznek közelebb, ha valamelyikre fókuszálunk, akkor ott a kockázat, hogy a többire meg nem. De nem érdemes a biztonsági játékra menni, mert az nem visz messzire – ráadásul, szerintem, az anyag, vagyis maga az irodalom alakítja a módszert, jobb esetben.” ‒ Szilágyi Zsófia irodalomtudóst, a Szegedi Egyetem oktatóját, a Kalligram folyóirat szerkesztőjét Szarvas Melinda kérdezte.
Ha az irodalom és az irodalomtudomány kapitulál, átadjuk nyelvi világunk megalkotásának esélyét azoknak, akik visszaélnek a nyelv világteremtő hatalmával.
