Adriana úgy hörgött, mintha démonok szállták volna meg, nem nő volt már, ám nem is férfi: könyörtelen erő. Amikor befejezte, lehajtotta fejét, a vonójáról lógtak a szakadt szőrszálak.
Jómagam például csigából egyenesen emberré lettem, nem voltam közben guppi, cápa, bálna, bogár, teknős, aligátor, görény, csupasz turkáló, hangyász, elefánt vagy orangután.
Woolf legalább hat-nyolc soron át ír a borzongásról, anélkül, hogy leírná a borzongás szót, mondja. Hallgatja Zelmát, próbálja visszaidézni, hol ír Woolf a borzongásról, és egyáltalán mit érthet alatta, hogy ez a borzongás fenyegető, vagy kellemes inkább.
A motorbőgés abbamaradt, de a vörös fény továbbra is megvilágította a vasúti kocsit. Emberek másztak rá, léptek elő mögüle. Lehettek vagy negyvenen, de csak egyikük sétált Ferenchez. Olyan volt, mint egy vörös árnyék.
Most viszont belengették, hogy amint a vasúttársaság eltakarítja a személyszállító kocsikat, megint kiírják a pályázatot. Csak a kocsikban a Máltai Szeretetszolgálat pártfogásában hajléktalanok laktak, és amíg ez nem változik, pályázat sincs.
Odabent, a bűvös szobában a cigánylány pótolja a szentelt olajat az örökmécsesben, amely a nagyrészt a Szűzanyát ábrázoló szentképeket világítja meg, szellőztet, hatszor söpröget hat különböző irányban, és egy üveg hamutartóban eléget három szem tömjént, hogy elűzze a hívatlanul érkező gonosz szellemeket.
Találkozni akar vele, de Solveig-nek résen kell lennie. Mert az ilyen fiúk többnyire csak egy dolgot akarnak. Bár néha Solveig is csak egy dolgot akar. De akkor is.
Kiss László: Ki mondta, hogy jó volt, FISZ – Hortus Conclusus, Budapest, 2015
Az első és az utolsó novella (a névelő nélküli Hely és a határozott névelős A hely című írások) keretezik a kötetet. A záró fejezetben az addigi egyes szám első személyű narrátort felváltja egy kívülálló, harmadik személyű elbeszélői hang, amely jelzi a kötet élményanyagától való, jó értelemben vett reflektív távolságot, azt a pozíciót, amely felől szemlélve érvényesen képes megszólalni az elbeszélő. Ez a távolság azonban nem a kisvárosi élményanyag elutasításával zárul, éppen ellenkezőleg: a határozott névelő jelzi a bizonyosságot, a felnőtté válással együtt a határozott hely megtalálását is.
Bencsik Orsolya: Több élet, Magvető–Forum, Budapest–Újvidék, 2016
Nem véletlen a kis va(j)dmagyar alcím. A regényt két nagy részre lehetne bontani: az egyikben a már idézett vajdasági vágóhidak története a fő téma, amit áthat a családtörténet, hiszen ezeken a helyeken dolgoztak a család felmenői. A másikban viszont az ingázás, a vajdasági és a magyarországi lét kerül a középpontba. Az elbeszélő számos, leginkább a Vajdaságban használatos szavakkal, terméknevekkel utal Bácskára, ahonnan származik.
Szécsi Noémi – Fehér Béla: Hamisgulyás – Hadikonyha a 20. századi Magyarországon, Helikon Kiadó, Budapest, 2015.
Szécsi Noémi és Fehér Béla párosa a Hamisgulyás című kötetében az első és a második világháborút idézi meg számunkra, a gasztronómiát helyezve a középpontba. Tág értelemben vett gasztronómiáról esik itt szó, hiszen az írások szinte minden, szorosan és kevésbé szorosan kapcsolódó témát körbejártak a feltárás során, a gulyáságyú szavunk eredetétől, egészen a háborús világ női sztárjainak sajtóban megjelenő, főzéssel kapcsolatos szerepléséig.
Hajnóczy nem tárgyalható a legendája nélkül, sőt, szinte azt lehetne állítani a kitagadott ember legendája mélyebben és erősebben van bennünk, mint az életmű. A deviancia úgy jelenik meg a külső szemlélő számára, mint kiválasztottság. Ez a kiválasztottság, ami terhe és kincse Hajnóczynak. Emiatt hisszük azt, hogy minden hibája ellenére hiteles. A hitelesség az alapvetés, amit nem a mű szentesít, hanem az élet.
Feljegyzések Gál Ferenc Az élet sűrűjében című kötetéhez
Időutazásokra kényszerít egyetlen versben többször is. Így rakódnak egymásra a jelentésrétegek, amelyek sűrű szövetet alkotnak, hogy elbizonytalanítsák a birodalomba belépőket. A szövet, lehet, hogy bozótos. Beleakad az idegen, de sosem szúrja meg. Belegabalyodik, de nem fojtogatja semmi aztán. Csak a metafizikáért kell kinyújtania a kezét, és máris átjut rajta. A megértést ott tudja hagyni az ösztönösért, erre tanítanak ezek a ráolvasások.
